A rumi kastély titkai és elveszett fosztogatói

Kerestek itt már kincset, titkos alagutat. A kastélyt négyszer fosztották ki szervezetten, egy képkeretet hagytak meg csupán.
 
 

A rumi kastély titkai és elveszett fosztogatói

Kerestek itt már kincset, titkos alagutat. A kastélyt négyszer fosztották ki szervezetten, egy képkeretet hagytak meg csupán.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A rumi kastély titkai és elveszett fosztogatói

Kerestek itt már kincset, titkos alagutat. A kastélyt négyszer fosztották ki szervezetten, egy képkeretet hagytak meg csupán.

Néhány héttel ezelőtti, szentgotthárdi alagútvadászatunk óta több levelet is kaptunk, amiben olvasóink újabb és újabb titkos alagutakról írtak. Pontosabban arról, hogy több ilyen legenda is kering közszájon. El is határoztuk, hogy szép sorban utánajárunk ezeknek, néhány napja Rumba autóztunk el.

Kincs és buli

A falu határán kívül álló kastélyról ugyanis több legenda is szól. Beszélnek arról, hogy itt is lenne valamiféle alagút. De arról is, hogy a pincében jól el van dugva valamiféle kincs, és arról is, hogy a múlt század 50-es, 60-as éveiben itt komoly mulatozásokat rendeztek a pártemberek és a katonatisztek.

A kastély építésének pontos időpontja nem ismert. A 19. század első éveire teszik, amikor Bezerédj László volt a térség országgyűlési képviselője, és ő kapta meg ezt a területet az akkor még rajta lévő majorral, szeszgyárral, hatalmas, parkszerű területtel. Az első kastélyt ő építtette fel, de az még kisebb, szerényebb volt a ma is látható épületnél.

Alacsony tetős, kisebb alapterületű volt, még tornyok nélkül. A kastélyt a második tulajdonos, Széchenyi Péter bővíttette ki, a 20. század első éveiben, akkor kapta meg jelenlegi, klasszicista stílusú formáját. A II. világháborúban és közvetlenül utána többször is kifosztották, 1945 és 1948 között raktárként szolgált, 1949-ben utalták ki gyógypedagógiai célokra. 1953-ban alapították meg a gyógypedagógiai intézetet, ami a mai napig működik, korábban a megyei önkormányzat volt a tulajdonosa, január 1-től az állam.

Többször kifosztották

A történetet Sipos Kálmán gyógypedagógus egészíti ki, miután felvesszük a kapcsolatot Domjánné Éder Marietta igazgatónővel. Szívesen fogadnak minket, Sipos Kálmánhoz az igazgatónő kalauzol el, azt mondja, a gyógypedagógus évtizedek óta dolgozik itt, és jól ismeri az épületet és annak történetét.

Sipos Kálmán jót mosolyog, amikor megemlítjük a legendákat. Persze, ő is hallott róluk, azt mondja, a kastély alatt valóban komoly pincerendszer van, de alagútnak nincs nyoma, értelme sem lenne, hiszen nincs, ahová vezetne. Megemlíti, hogy a közeli zsennyei kastélyról is hallott hasonlókat, állítólag onnan a Rum belterületén korábban álló kastélyhoz vezetett egy alagút. De ez a régi rumi kastély már nem létezik. Az információt azért elraktározzuk.

A gyógypedagógus azt is cáfolja, hogy itt valamiféle kincset ástak volna el, többen is keresték, de nem találták. A kastélyt ugyanis többször kifosztották. Először a tulajdonosok vitték el az értékesebb dolgokat, amikor a háborúban közeledett a front, és az oroszok elöl Nyugatra menekültek. A legnagyobb dúlást a visszavonuló német katonák végezték el, az oroszoknak már nem sok minden maradt, az épület teljes kifosztását aztán a közelben lakók fejezték be a háború után.

Az igazi kincsek

És, hogy mi maradt meg? Sipos Kálmán szerint csupán a falak, a tető, a mintegy százéves, és ma is szép falépcső a főbejáratnál, és egy régi képkeret. Utóbbit most is használják, egy tavaly végzett osztály tablóképét helyezték bele, a lépcső melletti falon látható.

Sipos Kálmán az egykori bulik, tivornyák említésére is mosolyog. Hiszen a háború után három évig raktárként használták az épületet, nem volt olyan állapotban, hogy itt bulizni lehetett volna. Később egy ideig a lelencgyerekeket szállásolták el itt, aztán jöttek a fogyatékos gyerekek.

A gyógypedagógus azzal fejezi be, hogy a pincében kincset biztosan nem találunk, maximum az egykori cselédek izzadságcseppjeit. Az igazi kincsek pedig mellettünk vannak – mutat az hosszú asztal mellett szalvétát hajtogató gyerekekre.

Feltöltötték a padlózatot

Az igazgatónővel és egy karbantartóval célba vesszük a pincét. Azt mondják, a rendszer olyan felét most is használják, raktárak és műhelyek vannak lent, és a ott van a kazánház is. Szűk lépcsőn jutunk le, a szűk folyosókon halvány a világítás, a falakon csövek futnak.

Mindenütt boltíveket látni, méghozzá viszonylag alacsonyan, van olyan ajtó, ahol nekünk is le kell hajolnunk. Valószínűleg nem így építették, talajt töltötték fel, nem tűnik túl réginek a beton. Van néhány nagyobb helyiség, az egyikben félrerakott dekorációt látunk, a másikban egy mindenes műhelyt, szerszámokkal, alkatrészekkel. De sok a lom, az egyik sötét helyiségben egy komplett szivattyú hever, a másik falán egy régi, népköztársasági címer porosodik.

De azért találunk két olyan helyiséget, ami fejvakarásra késztet. Nagy, tégla alakú betonkád van mindkettőben, talán mosoda lehetett, vagy esetleg a zöldség feldolgozásához használták. Az egyik mellett tűzhely is van, erre katlant lehetett tenni valamikor.

Óvóhely keveseknek

Sok a kisebb, üres helyiség, kis fantáziával akár tömlöcnek is nézhetnénk őket. Aztán az egyik folyosó végén vastag acélajtót találunk, a fal is közel egy méter vastag. A szomszéd helyiség ajtajának nyoma is látható, ez már egyértelműnek tűnik, itt, bizony óvóhelyet alakítottak ki, ráadásul zsiliprendszerrel. Viszonylag kicsi, nem valószínű, hogy a kastély minden lakója befért volna, valószínűbb, hogy csak a tulajdonos családnak szánták.

A pincerendszer nagy és zegzugos, de könnyen behatárolható, pontosan a kastély jelenlegi épülete alatt van. Tömör fal veszi körül, innen biztosan nem indult alagút. Azért szívesen megnéznénk, mi van a betonpadló alatt, de erre nincs mód, úgy számoljuk, közel egy méterrel van az eredeti szint felett. Találunk szennyvízlefolyókat is, talán a szennyvízelvezetést oldották meg a lebetonozott rétegben.

Búcsút veszünk a pincétől és készséges vendéglátóinktól, sétálunk egyet a parkban, körbejárjuk a kastélyt, most is impozáns látvány, habár nem tartozik a nagyméretű kastélyok közé. A park nagyon szép, vastagtörzsű, több évtizedes fák állnak benne, kis sétányokkal, egy két hintával, csúszdával. A végén még egy vonuló hangyasereget is megcsodálunk.

Ismét szegényebbek lettünk tehát egy legendával, de nem adjuk fel, olvasóinknak köszönhetően vannak még felderítésre váró helyszínek.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés