Súlyos sérüléses baleset Vasszilvágy és Acsád között

Információink szerint alkoholt fogyasztott a sofőr.
 
 

Súlyos sérüléses baleset Vasszilvágy és Acsád között

Információink szerint alkoholt fogyasztott a sofőr.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Súlyos sérüléses baleset Vasszilvágy és Acsád között

Információink szerint alkoholt fogyasztott a sofőr.

Egy jobbra ívelő kanyarban először a jobb padkára futott, majd a sofőr hirtelen kormánymozdulata után áttért a szemközti sávba, letért az útról és felborult egy Opel.

A baleset Vasszilvágy és Acsád között történt, az előbbi közelében. Az Opel Vasszilvágy felé tartott és eddig ismeretlen okból futott padkára.

Az elsődleges adatok alapján súlyosan sérült utast szombathelyi tűzoltók szabadították ki a roncsból, majd a mentők kórházba szállították.

Információnk szerint az Opel vezetője nem sérült meg a balesetben, viszont vezetés előtt alkoholt fogyasztott.

A mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett útszakaszon, a helyszínelés alatt egy sávon haladhattak a járművek.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés