Hallgassa meg, hogyan nem bírnak a hóval Szeged buszvezetői!

Két napja került ki a felvétel egy közösségi oldalra, azóta már hétezernél is többen meghallgatták. Ne maradjon le Ön sem!

2012. február harmadikán délutántól havazott Szegeden. Az illetékesek természetesen már előre bejelentették: felkészültek a havazásra. Ennek eredménye hallható a reggeli rádióforgalmazásból mazsolázott felvételen - olvasható a gunyoros hangvételű kommentár az alábbi, ismeretlen által feltöltött hangfelvétel alatt, amit most Önöknek is megmutatunk. Mint az hallható lesz, a sofőrök alapvetően szeretnének megbirkózni a helyzettel, csak éppen a hóeltakarításért felelős vállalat nem tesz azért, hogy ez sikerüljön nekik; de hallhatunk egy-két érdekességet a buszok műszaki állapotáról is, amire a téli zimankó csak ráerősít.

Persze az ország másik végéről van szó, de ki tudja, talán pont valami ilyesmit hallanánk, ha a Vasi Volán buszosai szembesülnének a kemény havazással, amire ráadásul egyre nagyobb az esély. Legfeljebb szögedies helyett vazsiasan mondanák el ugyanezeket a diszpécsernek :)

Néhány szövegrészlet a teljes felvételből:

„Nem tudom, volna-e ráhatásotok, hogy itt a 71-es végállomáson és a Katalin utcán is el kéne tolni a megállóból a havat, szegény idős néni seggreült, mert elsüllyedt ott a hóban ott a csomagokkal...”

„Naposházi körúti megállóban úgy van eltúrva a hó, hogy magasabban van a hóbucka mint az autóbusznak a padlója. Így nem lehet se le, se fölszállítani!”

„Összevissza van túrva, folyamatosan kipörögnek a kerekek!”

„Olyan 15 centi van a hó felszíne és a sínkorona között, úgyhogy egyáltalán nem látszik a sín sem, rá is túrták itt a havat az átjárókban, úgyhogy negatív, nem járható. ”

„Nem tudom, a megállóperonokat melyik cég takaríttatja, de jó lenne nekik szólni, hogy ne a villamossínre kotorják, mert így sem bírunk közlekedni.”

„Meg kéne köszönni városgazdának, hogy mindent megtesz azért, hogy hátráltasson bennünket. ”

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Divat a kapa: hogyan lesz kertész a betondzsungel lakójából?

    Nem újkeletű trend, hogy zajos nagyvárosok parlagon hagyott területeit megművelje az ott lakó, de Magyarországra csak nemrég érkezett meg. Saját szemünkkel győződtünk meg róla, hogy néz ez ki.
     

    Ha így folytatjuk, 2030-ra már két Föld is kevés lesz

    A Természetvédelmi Világalap jelentése szerint ha nem vigyázunk, akkor lassan életre kelnek a Mad Max-típusú mozik komor jövőképei: ökológiai lábnyomunk már túlnyúlt azon, amit a bolygónk elbír.
     

    Szigorú autók találkoztak az Ebergényi kastélykertben

     

    Blondie blogja

    Amikor egy arab országban orvoshoz kerülsz

    Utoljára Guatemalában éreztem így magam a csirkebuszon, bár akkor nem kosztüm szoknyácskában ültem összeszorított lábakkal…
     

    Egy szőke nő esete az arab világban

    Mi történik, ha egy nő a mesés és izgalmas közel-keleti országában, Katarban kap munkát? Nem is akármilyet. Ráadásul ez a nő szombathelyi. Kövesse nyomon Blondie blogját a Nyugaton.
     

     
     
     

     

    Szhelyi túra

    Közeli helyeken

    Néhány szabad óra (és kevés pénz) is elegendő a kikapcsolódáshoz. Dozmat frissen felújított pihenőhelyét, a Muzsla forrást és környékét ajánlom.
     

    Ahol tananyag lehet a szoknyában tekerés: Amszterdam

    Nem, nem drogoztam (ez nem is érdekel), nem gombáztam (pedig ez érdekelne) és nem ismerkedtem nőkkel a pirosan kivilágított ablakok alatt (ennek sem érzem szükségét). Mesél a 42 bloggere.
     

    Costa del Sol, ahol novemberig tart a szezon

    Olívabogyó overdose, papagájok a pálmafákon, aloe vera az út mentén, és szeptember közepén is esti 29 fokok - Spanyolország legdélibb részén, Andalúzia partjainál ezek a lehető legtermészetesebb dolgok.