2013. június 18. kedd
Orbitális blama vagy sem – Olvasónk a Szent Márton szoborról
Az alon.hu hírportálon, ahol közzétették a (szerintem) borzasztóan elhibázott, műalkotásként harmatgyenge, mondanivalójában sekélyes, sőt giccses köztéri Márton-szoborról írott füstölgésemet, Orbán Róbert fölhívta rá a figyelmemet, hogy a Legenda Aurea című, a XIII. században - Márton koránál tehát kilenc évszázaddal később - lejegyzett legendagyűjteményben, amely a köpenymegosztásos történeten kívül seregnyi másik épületes esetet is említ Márton kapcsán, szerepel az a história is, amelyben a misézni készülő Márton már püspökként odaadományozza a tunikáját (tulajdonképpen a rajta levő egyetlen ruhadarabot) egy koldusnak.
Az adományozásra egy templomi sekrestyében került volna sor. Ha a szombathelyi szobor ezt a jelenetet akarta megörökíteni, akkor igencsak melléje vág az üllőnek, mert az ábrázolat szerint Mártonon tunika van, márpedig aligha viselt két tunikát. A legenda szerint az adományozás után kénytelen volt egy használt kaftánfélét magára ölteni, hogy ne a pucér testére kelljen fölvennie a miseruhát.
Az sem valószínű, hogy - miként a bődületesen patetikus "műalkotáson" láthatjuk - a kegyes aktus közben a fején lett volna a püspöksüveg. Márton a püspöksége, sőt metropolitasága egész idején, holta napjáig a lehető legszegényesebb szerzetesgúnyában járt (vezeklőinget is hordott). Elképzelhetjük, milyen állapotban volt az a tunika, amit - "jobb híján" - a koldusnak ajándékozott, miközben, ahogy a legendában olvassuk, egy bizonyos fődiakónus egy korabeli turkálóból kerített valami agyonnyűtt göncöt, amit aztán Márton a sekrestyében felöltött, és arra vette rá a miseruháját. Magyarán szólva egy szentéletű püspöktől nem igazán nagy jótétemény, hogy elajándékozza az agyonhordott tunikáját.
Mártonhoz Európa-szerte a köpenymegosztás legendája kapcsolódik, talán inkább azt kellett volna megjeleníteni. Mindenképpen zavart kelt a szemlélőben, hogy a közismert történet helyett egy kevésbé ismert legendára utal ez a - méltán nevezhetjük így - falmelléki műalkotás. Nem sokkal nagyobb szabású jótett-e, ha egy római legionárius kettészeli a lovassági köpenyét, és betakar vele egy didergő nyomorultat, mint ha egy - addigra már széltében hosszában híres -püspök elajándékozza a használt tunikáját?
Orbitális blama – Olvasónk a Szent Márton szoborról
A szombathelyi Savaria térre az elmúlt napokban installáltak egy irdatlan méretű, meglehetősen ihlettelen rozsdásacél szobrot, melyen „Szent Márton püspök megosztja köpenyét a koldussal” (a figura fején tényleg hatalmas püspöksüveg látható, az idézett szöveg latinul is olvasható a szobor tövében elhelyezett márványlapon).
Az ég szerelmére, uraim! Két-három perces utánajárás elegendő, hogy bárki kiderítse: Márton a köpeny megosztásakor nemhogy nem volt püspök, hanem még csak megkeresztelve sem volt (ekkor még csak „hitjelölt” volt). Abban az időben még javában szolgált a római légióban, mégpedig mint „őrjárati tiszt”. A köpeny, melynek karddal lehasított felét az amiens-i városkapuban egy koldus hátára borította, a lovassági – nem pedig a püspöki! – köpenye volt.
A legendás történet többféle változatban is ismeretes. Egyetlen olyan változata sincs azonban, amely áthelyezné a kegyes cselekedetet idejét Márton püspökségének idejére. Talán elegendő, ha Jacobus de Voragine Legenda aureájára, vagy Sulpicius Severus Vita Sancti Martini espicopi és confessoris című művére utalok, vagy ha idézem a Szent István Társulatnál 1933-ban megjelent Szentek élete az év minden napjára című kiadvány IV. kötetéből az alábbiakat: „Márton ... a szükséges katonai ismeretek elsajátítása után tizenkilenc éves korában megkezdte a tényleges szolgálatot.
Mint őrjárati tisztet (circuitor) a galliai Amiens-be osztották be. Itt történt vele az ismert megható köpenyjelenet: kemény csikorgó hidegben egy meztelen, félig meggémberedett koldust látott az útfélen dideregni; habozás nélkül odalovagolt hozzája, válláról lekerí¬tette katonaköpenyét, kardjával kettéhasította, egyik felét oda¬dobta a koldusnak, a másikat pedig vállára vetette és gyor¬san elvágtatott. És íme a rákövetkező éjszaka álmában meg¬jelent neki az Úr Krisztus, vállán az ő fél köpenyével, és füle hallatára így szólt a környezetében levő szent angyalokhoz: »Márton, a hitjelölt, öltöztetett engem ebbe a köpenybe«.” Ugyanebben az értelemben szerepel a köpenyjelenet Wilhelm Hünermann Sankt Martin – Der Reiter de Barmherzigkeit című életrajzi regényében is.
Ez a rozsdás acélban, berozsdásodott elmékben fogant mű égbekiáltó és kontár módon eltorzítja a közismert legendát, amit egyébként Szombathelyen szinte mindenki ismer. Ki rendelte meg, ki zsűrizte, ki hagyta jóvá ezt a szobrot? Borzasztó blamázs, mai szóval: égés lesz ebből, uraim... Át még nem adták, még meg talán lehet akadályozni, hogy bekövetkezzen az orbitális „blama”!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:
Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!
Bepálinkáztunk Vönöckön
Hát én csak a napokban vettem észre ezt a szörnyűséget. Percekig álltam mozdulatlanul, nem tudtam megszólalni a meglepetéstől. Ki volt az az őrült, aki Szombathely legszebb terére idecseszte ezt az okádékot. Első látásra az jutott eszembe, hasonlót élőben láttam Tunéziában, amikor egy beduin felmászik a pálmafa tetejére és onnan integet a túristáknak. Miért nem a Székesegyház előtt állították fel? Oda való!
Nem kell belemagyarázni semmi! CSAK RONDA ÉS NEM ODAILLŐ HELYEN VAN (PÉNZT VISSZA)!
Miklós, Miklós! Eladtad a lelked! Ha a szadeszos Orbán szól, Te rögtön takarodót fújsz! Csalódtam Benned! A "szobor" egyetlen helyre való: a SZOVA raktárába, valahová Iljics mellé...
ez kell a birka magyarnak oszt jonapot kap sallert kokit megy egy sz.. szobrot sok sok pénzért..
Tisztelt Uram!Hölgyem! Kedves Olvasó!
Köszönet Önnek, hogy városunk újabb mérhetetlen sületlenségét felfedte - ugyan minden bizonnyal hiába!
Az a szobor marad, az elhibázott szöveg marad, a süveg marad, legfeljebb kicsit átpofozzák majd a legendát, aztán a tudatlan turistáknak ez is megfelel majd!
( Az eredeti történet olvasható az egyházmegye honlapján: http://www.martinus.hu/szent_marton_elete )
Önnek igaza van! Ez a pillanat, amit a "szobrász" megörökített, ebben a konstellációban valóban soha nem történhetett meg; a "szobor" átgondolatlan, befejezetlen és megmunkálatlan, röviden méltatlan az általa megjeleníteni kívánt személyhez!
És méltatlan Szombathelyhez, a Savaria tér együtteséhez, nem utolsó sorban a Ferences templom közegéhez, elhelyezése esetlegességéről nem is beszélve. Érthetetlen, milyen erők hatására takarta el szemét a városi főépítész, az egyházmegye püspöke és a "szobrot" engedélyező zsűri!
Az utóbbi biztosan nem létezett, így kár a felelősségét is firtatni...
Hol voltak a városi lokálpatrióták, a városukért aggodalmaskodó honatyák, hol volt a józan ítélőképességük, amikor döntöttek a kihelyezésről!? Ebben a városban kutatók dolgoznak a Mártoni életmű feldolgozásán, nekik miért nem fontos egy ekkora ökörség azonnali likvidálása?
Nos, a kérdéseim természetesen nem valódi kérdések, a válasz mindenki előtt ismert!
Koncepciótlan ötletelések, átgondolatlan lépések jellemzik a városvezetés minden szösszenetét! A valódi tudás hordozóiból tapsikoló közreműködőket degradálnak, miközben dilettáns talpnyalóiknak busás haszonnal ontanak kenyeret naponta.
( A rozsdás performance kiagyalója gyanítom ugyanaz a tag lehetett, aki a városi temető hősi parcellájában elhelyezett; a megnyomorított népünket aljas módon leigázó szovjet hadsereg tankjainak emléket állító, és a városunkban november 4-én (!) felavatott szétlőtt kazánlemezt is kiagyalta!
Ez a tag nem csak "alkot", de tanít is, így a fertő, ami körbelengi, tovább oltódik egy következő generációba! )
Szégyen, ami ebben az önmagát üldözve kereső városban zajlik! Valódi értékeinkkel nem törődünk, sosemvolt mítoszokat gyártunk és nem értjük, miért látogatnak hozzánk egyre kevesebben!
Tisztelt Olvasó! Sajnálom, hogy az Ön és az én szavam sem jut el halló fülekbe! Sajnálom, hogy a műveletlen városi "patríciusok" csak a finanszírozás oldalán erőlködnek, sajnálom, hogy nincs közöttük egyetlen gondolkodó, bölcsességre, toleranciára képes ember, aki megmenthetne minket a várost körbevevő műanyagistenektől, rozsdás giccsektől, hiábavaló emlékhelyektől! Ki vezeti ezt a várost, árulják már el végre?
Végül sajnálom a városunkban, megyénkben élő katolikusokat, mert püspökük úgy tűnik, vak és méltatlan a betöltött hivatalára! Különben miért is tűrne, hallgatna!?