Ma selejtez Pars és Halász is az atlétika Vb-én

Két külön csoportba kerültek a Dobó Se kalapácsvetői.
 
 

Ma selejtez Pars és Halász is az atlétika Vb-én

Két külön csoportba kerültek a Dobó Se kalapácsvetői.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Ma selejtez Pars és Halász is az atlétika Vb-én

Két külön csoportba kerültek a Dobó Se kalapácsvetői.

Londonre figyel lassan egy hete az atlétikát szerető sportrajongó közönség. A Világbajnokságon már örülhetünk magyar éremnek, hiszen Baji Balázs hétfőn 110 méter gátfutásban végzett a harmadik helyen, amivel megszerezte a magyar atlétika sport első világversenyén született érmét futásban.

Ma újra magyarokra, ráadásul szombathelyiekre figyelhetünk, hiszen a férfi kalapácsvetés slejetezőjében lép dobókörbe a Dobó Se két sportolója Pars Krisztián és Halász Bence.

Halász az "A" jelű selejtező csoprtba lett sorsolva, ami azt jelenti, hogy magyar idő szerint 20 óra 20 perckor kezd majd versenyezni, míg Pars a "B" csoportba lett sorolva, ő 21 óra 50 perckor lendítheti meg a szert.

Amennyiben a vasi atlétáknak sikerülne döntőbe jutniuk, úgy pénteken este 21 óra 30 perckor állnának dobókörbe.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés