Szexi bikinis celebek 40 fölött: bizony, léteznek!

Salma Hayektől Jennifer Anistonig párokban mutatjuk meg őket, az anyuka-korban is vonzó, strandoló nőket.

A vonzerő mértéke egyéni belátás kérdése, hiszen mindenki más mellméretet, bőrtípust, hajzatot, testalakzatot, lábformát tart erotikusnak. Mégsem akartuk finomítgatni a címet olyasmivel, hogy Döntsék el Önök, ki a ténylegesen szexi negyvenes bikinis celeb közülük, vagy valami hasonlóra, hiszen úgyis eldöntik. Mi ezzel a címválasztással csak megadtuk az esélyt ezeknek a sztároknak, akikről az viszont általánosan megállapítható, hogy sokkal jobban tartják magukat, mint mások ugyanebben a korban. Persze, nekik könnyű, hiszen soha a büdös életben nem kell már dolgozniuk egy percet sem, és már eddig is sokkal több időt fordíthattak saját magukra - ettől azonban még állhatnak élenjáró példaként. Úgyhogy mutatjuk is őket.


Jennifer Aniston / Sheryl Crow

A görög felmenőkkel rendelkező Jennifer Anistont a Jóbarátok című, elementáris sikerű, tíz évadot megélt, máig megunhatatlan szériából ismerjük, talán nem túlzást a sorozat legismertebb arcaként emlegetni (nem véletlenül kapott az utolsó két évadért egymillió dollárt epizódonként, bekerülve ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe). S lám, 42 évesen mintha alig vesztett volna valamicskét régi bájából.

Sheryl Crow 1994-ben robbant be - Magyarországon is - a slágerlistákra az All I Wanna Do című dalával, aminek világsikere őt is váratlanul érte. A fiatal, egyszerű jellemű, szerethető énekesnő még most is remek alakkal rendelkezik, ami annak fényében igazán tiszteletre méltó, hogy most februárban tölti be 50. életévét!


Elizabeth Hurley / Demi Moore

Hurley a kilencvenes években először csak mint Hugh Grant csaja került a reflektorfénybe, az Estée Lauder pedig gyorsan meg is kínálta pár modell-feladattal. Hiába volt ő ekkor már 29, ezzel szépen beindultak a dolgai (az Austin Powers-filmekben nyújtott alakításai a legismertebbek), most pedig már 26, de még mindig szépen néznek ki - a dolgai.

Bár Demi Moore a napokban valamiféle szerhasználat miatt került kórházba, sőt, még anorexiáról is beszélnek az ügy kapcsán, mi most nem erre fókuszálunk, hanem erre a nemrég készült fotóra, amint a 49 éves színésznő még mindig egészen forrón néz ki. S ha még valóban szörfözik is, akkor aztán tényleg itt a helye, ebben a válogatásban!


Lisa Rinna / Courteney Cox

Játszott a The Hogan Family című sorozatban, aztán a Melrose Place-ben, és ugyan Magyarországon nem lett túl nagy név, karosszériája miatt mégis kiérdemli a szereplést itt. 48 évesen ugyanis csípőből letagadhatna egy húszast.

Courteneyről a Wikipedia azt írja, hogy kvázi betáncolta magát a filmvilágba, hiszen először Bruce Springsteen klippjében, a Dancing in the Dark-ban szerepelt 1984-ben, mi azonban leginkább tíz évvel későbbről ismerhetjük, mint a Jóbarátok Monicája - illetve a Sikoly-filmekben is odatette magát. És hogy 47 évesen hogyan rokkolja a fürdőruhát? Lásd a fenti képen.


Elle Macpherson / Salma Hayek

Az ausztrál modellt, a nyolcvanas években főként fürdőruhákat reklámozó Ellét nem véletlenül nevezték simán csak úgy, hogy "The Body" (a test) - elég csak rákeresnünk régi fotóira. És ami a leghihetetlenebb: ez a jelző simán megáll még ma is, pedig viselője már alulról karcolgatja az ötödik ikszet. 47 éves ugyanis.

Muy caliente! Ez a felkiáltás pedig Salma Hayeknek szól, aki az illetéktelen mexikói bevándorló-státuszból üstökösként lőtte ki magát az Oscar-jelölésig. Későn érő típus, lányának is negyven évesen adott életet, ha pedig ránézünk erre a képre, ami nemrég, 45 éves korában készült, még hamarabb zavarba jöhetünk.

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    A fiatal Ipkovich és a zöldfülű Hende Csaba

    Ilyen volt, ilyen lett. Nem mosószert reklámozunk, szombathelyi politikusokat szembesítünk korábbi önmagukkal, mégpedig régi fotók segítségével.
     

    Pezsdülj fel, NLG! - diáknap a sportcentrumban

    Csütörtökön tartotta hagyományos diáknapját a Nagy Lajos Gimnázium, rendhagyó módon ezúttal a Király Sportcentrumban, ahol Bencze Tamás is megjelent.
     

    Apokaliptikus porfelhő Szombathelyen - robbant a liftakna is

    Öt óra után egy perccel és mindössze pár másodperc alatt semmisült meg a Latex próbarobbantáson sértetlenül állva maradó liftaknája. Videón is mutatjuk.
     

    Könnyű Kevert: japán Johnny Depp, felfordult ház Tirolban

    Egy sor fajsúlytalan, de szórakoztató, érdekfeszítő vagy legalábbis arra törekvő esemény történt a világban, mi pedig összeszedtünk párat közülük. Minőségibulvár-híradó, első rész.
     

    A rumi kastély titkai és elveszett fosztogatói

    Kerestek itt már kincset, titkos alagutat. A kastélyt négyszer fosztották ki szervezetten, egy képkeretet hagytak meg csupán.
     

     
     
     

     

    Miről szóltak a hírek száz éve? - 1912. április

    Irtózatos katasztrófa az Oceánon

    A Vas megyei újság is beszámolt a Titanic elsüllyedéséről. Írtak a 11-es huszárlaktanya új rendjéről, a selyemhernyó tenyésztésről és ókori leletekről is.
     

    "Meglopták a Jézust is" - Miről szóltak a hírek száz éve?

    Horváth János és Zeller Mariska a nagykanizsai Bonnie & Clyde voltak, akik Szombathelyen is megcsinálták a balhét.
     

    Miről szóltak a hírek száz éve? 1912. január

    Szerecsen gyermek - volt, nincs

    A szerecsen gyermek a szombathelyi bábaképző falai között látta a meg a napvilágot. Vagy mégsem?