SZKKA: Új stáb, új cél

Az NB I-es Kecskeméttől érkezik edzőpáros a kézisekhez. Nem véletlenül, hiszen jövőre megcélozzák az első osztályt.
 
 

SZKKA: Új stáb, új cél

Az NB I-es Kecskeméttől érkezik edzőpáros a kézisekhez. Nem véletlenül, hiszen jövőre megcélozzák az első osztályt.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

SZKKA: Új stáb, új cél

Az NB I-es Kecskeméttől érkezik edzőpáros a kézisekhez. Nem véletlenül, hiszen jövőre megcélozzák az első osztályt.

Ma délután sajtótájékoztatót tartott az egyetemen a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I/B-s női kézilabdacsapata. A lányok a 2017/18-as szezont bronzérmesként zárják, jövőre azonban nagyot álmodnának.

Kezdésként Pődör Zoltán ügyvezető-elnök értékelte a május 19-én véget érő bajnokságot.

- Minimális elvárásként a dobogót tűztük ki célul, bár még egy forduló hátra van a bajnokságból, de örömmel mondhatjuk, hogy ezt a csapat el is érte - kezdte a vezető. - Előzetesen nem ismertük az erőviszonyokat, most már utólag kijelenthető, hogy az élvonalból kieső Mosonmagyaróvár egy extra erős csapattal vett részt az NB I/B nyugati csoportjában, talán még azt is megkockáztathatjuk, hogy egy kicsit erősebb is lett a kerete, mint amilyen a tavalyi szezonban volt. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy idén is léptünk előre a céljaink megvalósítása érdekében. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Füzesi Ferenc egy éves munkáját, azt gondolom, hogy nagyon jó alapokat rakott le, jó mentalitást alakított ki a csapatnál, mindenképpen megalapozta a bronzérmünket. Ebből tudtunk tovább építkezni, Józsa Krisztián vette át a csapatot, ő viszont családi okok miatt elköltözik egy másik városba, ezért nem tudja folytatni a további munkát. Neki is köszönettel tartozunk, a váltást profin oldotta meg, adott a csapatnak egy olyan lendületet, amivel végül sikerült megszerezni a bronzérmet. Az az építkezés, amit elkezdtünk három éve, most érhet el a csúcsra, egyértelmű célt tűztünk ki a következő szezonra: mindenképpen meg akarjuk nyerni a bajnokságot, nem mellesleg pedig továbbra is szeretnénk minél több szombathelyi játékosnak lehetőséget adni. Nagyon bízom benne, hogy ezt együtt, közösen meg tudjuk valósítani.

Ezt követően bemutatkozott a leendő edzői stáb. Józsa Krisztián helyét Marosán György veszi át vezetőedzőként, akinek segítője Farkas József lesz.

A tej hazaért

A mindössze 28 éves Marosán György legutóbb a női NB I-ben szereplő Hufbau-Akker-Kecskeméti NKSE vezetőedzője volt, korábban pedig négy éven keresztül irányította a Szeged KKSE női csapatát, mellyel megnyerte a másodosztályt, és szerepelt az élvonalban is. Játékosként a Makó KC-ben szerepelt, de egy súlyos sérülés miatt 18 évesen abba kellett hagynia pályafutását. A szakember saját bevallása szerint sokat köszönhet mentorának, a Pick legendás trénerének, Skaliczki Lászlónak.

- A lehető legnagyobb dolog az életben a bizalom. Engem bármilyen feladattal is bíznak meg, az egy fantasztikus érzés. Kiskoromban anyukám elküldött tejért, az is jól esett, mert megbízott bennem, hogy haza fog érni a tej. Most egy olyan megtisztelő feladatot kaptam, hogy Szombathelyen vezessem NB I-be a csapatot.

Bajnokságot nyerni sosem egyszerű, ennek nagyon sok összetevője van. Túlzás lenne azt állítanom, hogy már tudom a receptjét, de az elmúlt években kétszer is sikerült NB I/B-t nyernem. Az biztos, hogy egyedül nem megy. Sem nekem, sem az elnök úrnak, de még a játékosoknak sem. Csak egységesen, csapatszinten lehet ezt elérni. Minden segítő kézre szükségünk van, nemcsak a klubtól, hanem a sarki fűszerestől kezdve, a szurkolókon át, a médiáig, mindenkit beleértve.

Nincs mellébeszélés, bajnoknak kell lenni

Én az elején mindig türelmet kérek, ez a türelem az első fordulóig tart, tovább nem. Amikor elnök úr megkeresett, számomra egyértelmű volt, hogy ide fogok jönni dolgozni, mert egy nagyon motivált embert ismertem meg a személyében. Nem kerteltünk, nem volt mellébeszélés, az első pillanattól fogva egyértelmű volt a cél: meg kell nyerni a bajnokságot.

Kollégámmal maximálisan a minőségi munkára fogunk törekedni. Nagyon fontos az is, hogy egy szerethető csapatot alakítsunk ki, amelynek kötődése legyen a városhoz. Azért is fontos, hogy NB I-ben legyen a csapat, hogy a gyerekeknek jövőképe legyen. Megmondom őszintén, hogy korábban nem tudtam, mekkora utánpótlás-bázisa van a klubnak, de nagyon megörültem, amikor elnök úr elmondta, hogy négyszáz gyerekkel dolgoznak. Ez országos viszonylatban is nagyon komoly szám. A magyar NB I. egy roppant erős liga, és azt gondolom, hogy az első osztályban való szereplés tudja éltetni azokat a szombathelyi gyerekeket, akik ide járnak edzeni, hogy igenis érdemes sokat dolgozni. Nekünk most ennek a lehetőségét kell megteremtenünk.

A kapusképzés is feladata lesz a másodedzőnek

A másodedző, Farkas József játékosként a Pick Szeged, a Kecskeméti SE, a Mizse KC, az FKSE-Algyő és a Makó KC színeiben szerepelt, edzőként pedig a Kecskeméti NKSE mellett a Szeged KKSE, a Hódmezővásárhelyi LKC és a Makó KC csapatainál dolgozott.

- Gyurival már 2012/13 óta dolgozunk együtt. Ahogy ő is mondta, a bajnoki címért rengeteget kell dolgozni, és ennek egy közös sikernek kell lennie. Úgy érzem, kollégámmal ezt az összhangot már megtaláltuk az évek során, nem véletlen, hogy azóta is töretlenül együtt dolgozunk. Nagyon fontos a bizalom, hogy mindenki támogasson ebben minket. Szimpatikus volt, hogy feladataim között szerepel majd az utánpótláscsapatok kapusainak koordinálása is, hiszen szeretnénk a fiataloknál is kialakítani a kapusképzést. Ez egy nagyon hálás, de egyben nagyon nehéz feladat is. Egyből igent mondtam a megkeresésre - mondta Farkas.

A két új edző hivatalosan július 1-jétől áll munkába.

Pődör Zoltán újságírói kérdésre elmondta, lesznek távozók és érkezők is a keretben, képben van már egy-két erősítés, de egyelőre még nem említett konkrét neveket. Azt is megtudhattuk, hogy a tervek szerint a Swietelsky marad névadó szponzor jövőre is.

A csapat a Szekszárd ellen, május 19-én, 18 órakor, hazai pályán zárja az évadot. A lefújás után kerül sor az éremátadóra.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés