Tudják, miben strandoltak a szombathelyi nők 100 éve, és hol söröztek a Fő téren a férfiak?

Most szabad a kukkolás! Kedvet kapnak, higgyék el, ha belenéznek ebbe az izgalmas lokálpatrióta múzeumi fotós vállalkozásba.
 
 

Tudják, miben strandoltak a szombathelyi nők 100 éve, és hol söröztek a Fő téren a férfiak?

Most szabad a kukkolás! Kedvet kapnak, higgyék el, ha belenéznek ebbe az izgalmas lokálpatrióta múzeumi fotós vállalkozásba.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Tudják, miben strandoltak a szombathelyi nők 100 éve, és hol söröztek a Fő téren a férfiak?

Most szabad a kukkolás! Kedvet kapnak, higgyék el, ha belenéznek ebbe az izgalmas lokálpatrióta múzeumi fotós vállalkozásba.

Nem vagyok tősgyökeres szombathelyi, irigykedem is arra az idős párra, akik a fürdőhelyes megatablónál, már a megnyitó hivatalos része alatt, elém vágva nosztalgiázni kezdenek. Csak úgy röpködnek a sztorik, nevek, kinek kicsodája mikor és hogyan halt meg, kikerekedik belőle egy görög sorstragédia szombathelyi polgári verziója. Mosolygok, nézem a tablókat én is, bevésődik Schönfeld Pipsi a szombathelyi strandfürdőn, murisak a Geiszt-fürdőben, cicomás kalapban, nyakig a Perint vízében pózerkedő nők is. Nekem csak nevek, nekik valóság és múlt.

Nagymamám mesélt mindig Szombathelyről, zalai tizenéves falusi lányként pár hónapot élt itt, ahol még villamos is járt.

Életének nagy álma maradt ez a város, marasztalták a rokonok, kapott volna segédápolói állást, befejezhette volna a polgárit, de közbeszólt a háború. Ezért is érdekes leghátul, az egész falat betöltő 3D-s főtér-makett előtt állni, és látni a nagyanya szemével, az egykor volt élettel teli városközpontot, amiről annyiszor mesélt. Mennyivel sterilebb, homogénebb manapság Szombathely Fő tere, mit akkoriban ez a szedett-vedett, szatócsboltokkal és kis üzletekkel, utcai árusokkal, kötényes trógerekkel megpakolt nyüzsgő hangyaboly.

Mindez, és még sok minden más is eszembe jut az idő alatt, amíg a 400 archív fotót átfutom, és bizony foglyul ejt. Nekem, aki nem szombathelyi is lebilincselő, elég látni az életteli, művészien megkomponált, az 1900-as évek elején készült életképeket, kirajzolódik belőle az, ami a történelemkönyvekből rendre hiányzik: a személyes valóság.

Szokatlan a tematika, szokatlanul nagy az érdeklődés, alig férni el a csütörtöki megnyitón.

Itt is elhangzik, a mostani tárlattal a két éve elkezdődött tematikus rendszert folytatja a Savaria Múzeum, és társintézményei: korábban az Adria, illetve Szent Márton témájában adták egymásnak a stafétát a szombathelyi kiállítóterek, idén a fényképezés lett a fő téma.

Innen a cím: Fényérzék. Ez az első kiállítás, ami a Személyes címet viseli.

Ha belenéznek a képgalériánkba, egyből értik is, miért:

A kiállítás az 1860-as évek elején alapított, s egy évszázadon keresztül Szombathelyen működő, számos nemzetközi díjjal kitüntetett Knebel család (id. Knebel Ferenc, ifj. Knebel Ferenc, Knebel Jenő és Knebel Terézia) fényképészműhelyének közel 20 ezer darabos hagyatékából, az Európa több pontján elismerést szerezett fotóművész, Farkas Géza felvételeiből, illetve további neves 19–20. századi szombathelyi fotográfusok műveiből ad expresszív válogatást. Kirajzolódnak a korabeli Szombathely mindennapi életének fontosabb helyszínei, a Fő tér, a fürdőhelyek, a magánlakások terei, színházi előterek és bálok, a sport, a divat, a vallás, a rítus komplex miliői. Ahogy a megnyitóban is elhangzik, megjelenik a magánszféra intim dimenziója is, a szereplők érzelmei, a tekintetekben rögzült egyszemélyes titkok.

Ahogy kollégánk korábbi beharangozóban is megjegyezte, ha végigsétálunk a tárlaton, vagy csak belekukkantunk a nyugatos galériába, rögtön szemet szúr a két évvel ezelőtti Szemtől Szemben-kiállításhoz hasonló stílus, ami nem véletlen: mindkét tárlat mélyen merít a Knebel-dinasztia hagytékából. A másik hasonlóság abból adódik, hogy ezt az anyagot is Kelbert Krisztina hozta tető alá és a látványvilágot is ugyanaz a Kassai Ferenc álmodta meg, aki két éve az Iseumban.

Nem búcsúzhatunk mással, Kincses Károly fotómuzeológus megnyitón elhangzott találó soraival:

"A lefényképezett világ sok szempontból fontosabb, mint épp amiben élünk, egy fotómuzeológus ezt nemcsak hogy hiszi, hanem meg is tudja bármikor indokolni… Ezek a képek ugyanis mi vagyunk, ezek segítségével tudjunk magunkat behelyezni egy folytonosságba, az egészbe. Így tudjuk meg, hogy nemcsak saját kis pitiáner életünk van, hanem részesei vagyunk egy beláthatatlan folyamatnak.

Arcvonásaink, jellemző jegyeink, gondolkodásunk elemei, tudásunk, mind-mind örökségként jutottak hozzánk.

Azzal a komoly feladattal, hogy ezt tovább is kell, lehetőleg ugyanilyen jól, ha nem jobban, adni az utánunk következőknek. A fényképek jó esetben bizonyítékok, bizonyítják, hogy előttünk is éltek, és tanúsítják majd ha nem leszünk, hogy mi is voltunk egyszer."

A Savaria Múzeum fotókiállítása egészen december 21-ig tekinthető meg.

A Fényérzék-sorozat két hét múlva a Szombathelyi Képtárban folytatódik, a június 1-jén nyíló Fotoszintézis című tárlattal, majd szintén júniusban, a Vasi Skanzenben a szalafői kerített házban nyílik a Képátmenetek című néprajzi fotókiállítás. A sorozat aztán egy régészeti témájú kiállítással az Iseumban zárul augusztusban.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés