Szombathely régen és ma - Az evangélikus templom

Hajdanán készült képeslapok, fotók nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket, helyeket újra lencsevégre kapni.
 
 

Szombathely régen és ma - Az evangélikus templom

Hajdanán készült képeslapok, fotók nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket, helyeket újra lencsevégre kapni.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Szombathely régen és ma - Az evangélikus templom

Hajdanán készült képeslapok, fotók nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket, helyeket újra lencsevégre kapni.

„Talán az épület mellett megújult kereszteződés tette...” kezdtük decemberben az egykori Vakok Intézete, mai Nagy Lajos Gimnázium épületével foglalkozó írásunkat. Helytörténeti sorozatunk mostani tárgyára ez nyilván még hatványozottabban áll - hiszen az említett kereszteződésben álló, a városkép e részét alapjaiban meghatározó épület valóban a környék talán legimpozánsabb darabja. S csakúgy, mint a gimnáziumnak Hajós Alfréd, ennek is híres megálmodója volt. Méghozzá Ludwig Schöne, a lipcsei születésű bécsi építész, aki egyebek között az osztrák főváros híres Ringjének egyik legjelentősebb tervezője.

Tevékenységét később a Monarchia egész területére kiterjesztette. Templomokat, lakóépületeket, szállodákat, irodaházakat és gyárakat egyaránt tervezett. Stílusa az amúgy önmagában is eklektikus historizmus stílusjegyeivel jellemezhető: lakóházaknál leginkább a neobarokk, a templomoknál a neoromán vagy neogótikus, zsinagógáknál pedig a bizánci-keleti vonásokat részesítette előnyben. Evangélikusként más felekezetek számára is dolgozott. Városunkban az evangélikus templom mellett a Rákóczi Ferenc utcában álló egykori zsinagóga, Kőszegen pedig a Jézus Szíve templom tervezése fűződik a nevéhez.

Az Óperint utca, Körmendi, Dózsa György és Kálvária utcák találkozásánál fekvő, neoromán-eklektikus stílusú evangélikus templomot 1896-ban építették, felszentelésére augusztus 25-én került sor. Közel fél évszázadig a két nagy protestáns közösség közös hitéleti színtereként működött (a református gyülekezet parókiája 1934-ben, temploma 1939-ben készült el a közeli Károlyi Gáspár - akkor Horthy Miklós - téren). A százéves évfordulóra, 1996-ban egyszer már felújították. Tavaly pedig a környék uniós forrásokból történt rehabilitációja keretében egyebek között új, színes palaborítású tetőzetet kapott, kicserélték a nyílászáróit, és megoldották az akadálymentesítését is.

Külön említést érdemelnek a főhomlokzat domborművei, amelyek Jézus életének három jelentős állomását jelenítik meg: születését, megkeresztelését és feltámadását. A szobrok a neves egykori kőfaragó mester, Haut/Harkányi Ede nevéhez fűződnek. A pécsi (más források szerint németbólyi) születésű szakembernek az édesanyja nevelkedett a szombathelyi árvaházban. Fia, aki ebben az évben magyarosította nevét 1887-től kőfaragó vállalkozást indított városunkban. Egy pár évvel későbbi hirdetésben pedig már mint kőfaragó, szobrász és kőbánya-tulajdonos szerepelt. Műhelye az első évek után a Széll Kálmán utca 40-ben működött.

A több ezer fős szombathelyi evangélikus gyülekezet kezdeményezésére a körforgalom tervezésekor a templom kerítését az egyházi telken belülre helyezték, hogy így egy öblösebb, kisebb, a templom irányában is megnyitott tér alakulhasson ki. Az építkezés még folyamatban lévő befejezésével, illetve a templom parókiájának felújításával párhuzamosan pedig napirendre került a kereszteződésben egykor állt (a cikkünkhöz tartozó egykori felvételeken is jól látható) kőkereszt visszaállításának gondolata is. A megújult térség, épületek és kereszteződés együttes ünnepélyes átadására várhatóan ez év nyarán kerül majd sor.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés