Valahol eltűnt a Szombathelyi7Nap című hetilap

Az is kiderült, hogy a lap nem is létezhetett volna, mert nem volt bejelentve.
 
 

Valahol eltűnt a Szombathelyi7Nap című hetilap

Az is kiderült, hogy a lap nem is létezhetett volna, mert nem volt bejelentve.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Valahol eltűnt a Szombathelyi7Nap című hetilap

Az is kiderült, hogy a lap nem is létezhetett volna, mert nem volt bejelentve.

Több olvasónk is jelezte, és mi magunk is meggyőződtünk róla, hogy a választások után hirtelen eltűnt a Szombathelyi7Nap című, addig ingyenesen terjesztett hetilap. Az első ilyen hírek után vártunk még pár hétvégét, hátha csak kimarad egy-két szám, de nem, most már biztos, hogy megszűnt, vagy esetleg szünetel a Szombathelyi7Nap.

Feltettük a kérdéseinket a lap utolsó kiadójának, a Pannon7 Média Kft-nek, választ azonban nem kaptunk.

Nem is működhetett volna

A választások előtt nyílt kormánypropagandaként működő lapról közben több furcsaságot fedeztünk fel. Például azt, hogy hivatalosan nem is működhetett volna. A sajtótermékeket be kell jelenteni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH), a bejelentett lapokat nyilvántartásba veszik, és hivatalos oldalukon is közzéteszik. A nyilvános adatbázisban azonban Szombathelyi7Nap című újságot nem találtuk, csak a Szombathelyi7 című lap van bejelentve.

A Szombathelyi7Nap viszont 2016. decemberében megszűnt, ráadásul a két kiadó is más. A Szombathelyi7 című hetilapot az önkormányzati tulajdonban lévő Médiacentrum indította 2013-ban, mert a város fel akarta bontani a szerződést a Savaria Fórum kiadójával. A Szombathelyi7 így közpénzekből működött, ráadásul komoly veszteségekkel. 2016-ban azonban a SaFó kiadója nyerte meg a pert, az önkormányzat pedig nem finanszírozhatott két lapot.

Három hónapig volt külsős kiadója

Aztán 2016-ban a Vas Népét is kiadó Pannon Lapok Társasága indította el a Szombathelyi7Nap című újságot. A lap nyíltan kormánypárti volt és részt vett a Fidesz propagandájában, de közben a frissen Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, a Népszabadságot korábban pillanatok alatt bezáró Mediaworks megvette a PLT-t.

Az idén, január 1-től aztán hirtelen kiadót váltott a lap. Akkor még úgy tudtuk, hogy eladta a Mediaworks, de kiderült, hogy csak a kiadói jogot adta át. Amit most valószínűleg visszavettek, de hogy most kezdenek vele, azt még nem tudjuk.

Sikerült elérnünk a Szombathelyi7Nap volt főszerkesztőjét, a Vas Népétől márciusban távozott Cseszkó Tamást, aki ennyit mondott: „Érdemes lesz figyelni a következő napokban a postaládákat.”

Figyeljük.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés