900 milliós hiányt hozott a SZOVÁ-nak a hulladékgazdálkodás központosítása

Erről is, és további 19 ügyről tárgyal csütörtökön a szombathelyi közgyűlés. Előzetesünk.
 
 

900 milliós hiányt hozott a SZOVÁ-nak a hulladékgazdálkodás központosítása

Erről is, és további 19 ügyről tárgyal csütörtökön a szombathelyi közgyűlés. Előzetesünk.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

900 milliós hiányt hozott a SZOVÁ-nak a hulladékgazdálkodás központosítása

Erről is, és további 19 ügyről tárgyal csütörtökön a szombathelyi közgyűlés. Előzetesünk.

Tönkreteszi a rezsicsökkentésnek nevezett államosítás a szombathelyi önkormányzati cégeket - írtuk még áprilisban. Nem is túloztunk, hiszen a SZOVA csütörtöki közgyűlésre készített beszámolójából kiderült, hogy 2018. június 30-ig 900 millió forintkövetelés halmozódott fel a cégnél.

Ennek két oka van, az egyik, hogy az állami hulladékgazdálkodó, az országos központként működő NHKV Zrt. több hónapos, sőt, éves késéssel fizeti ki a szolgáltatási díjat. Ugyanakkor a lakosságtól beszedett hulladékszállítási díjat a központ szedi be, és annak csak egy részét osztja vissza a munkát ténylegesen elvégző SZOVÁ-nak.

A beszámolóban az is benne van, hogy az NHKV közben rendezte a tavalyi elmaradását, és így némileg rendeződött a SZOVA helyzete is. A csütörtöki közgyűlés tárgyalja majd a beszámolót.

Ahogyan a Vasivíz működéséről szóló anyagot is, írtunk már róla, hogy a szintén önkormányzati tulajdonban lévp cégnek 100 milliós veszteséget okoz a felújított uszoda működtetése.

A képviselők döntenek a Schrammel-gyűjtemény ajándékozási ügyéről is, erről is írtunk, ahogyan a gyűjteménynek majd otthon adó Éva-malom felújításáról is.

Persze, nem csak ezekről az ügyekről lesz szó, de ahhoz képest, hogy utoljára június végén volt közgyűlés, meglepően kevés, mindössze 20 napirendi pont szerepel a nyilvános ülés menetrendjében.

Tárgyalnak a Szent Márton-kártya rendszerének bővítéséről, az újra meghirdetett Nemzeti Ovi-Sport Program pályázatáról, a Farkas Károly utcai tornacsarnok üzemeltetéséről. Módosítják a költségvetést, ami nem meglepő, minden közgyűlésen is aktualizálják a büdzsét a változások függvényében.

A zárt ülésen döntenek majd a Margaréta Óvoda vezetőjének kinevezéséről. És várhatón több intézményvezetőről is döntenek, de meglehetősen homályos a megfogalmazás.

A közgyűlés csütörtök, azaz holnap reggel 9-kor kezdődik, mi percről-percre tudósítással és élőképben is közvetítjük.

 

 

A független sajtó a vidéknek is jár! Támogasd a Nyugat.hu-t!

Budapesten kívül szinte már nincs olyan média, amelyet hozzá közeli üzletembereken keresztül ne vett volna meg, vagy ne befolyásolna a kormány. Te azonban itt is szeretnél olyan híreket olvasni, amiket nem befolyásol a mindenkori hatalom, vagy a gazdasági élet szereplői. Olyat, amely a te érdekeidet is képviseli. Támogasd a legnagyobb független vidéki médiát, a Nyugat.hu-t!

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés