Illetékes elvtárssal is találkozhatunk a Tér-Film-Zenén

Péntektől ismét kipattintják nekünk a nagyméretű LED-falat a Fő térre, hogy nyugágyakban eldőlve nézhessünk filmeket a szabad ég alatt.

A Tér-Film-Zene fesztivál első epizódja rögtön egy merész filmmel, Alföldi Róbert Nyugalom című alkotásával égette bele magát a szombathelyiek retinájába 2008-ban. A kezdeményezésről akkor Mayer Rudolf moziigazgató vélekedett úgy, hogy az egy olasz kisváros hangulatával ruházta fel a megyeszékhely szívét, így nem csoda, hogy a rendezvény kitartott idáig, és idén már harmadik alkalommal készül kényeztetni a filmkedvelőket.

A program július 16-án pénteken indul, vasárnapig tart, és húzóerőt próbál kifejteni valamennyi korosztály irányába. A legkisebbeket például a kezdőnapon hat órakor érdemes a székekbe ültetni, mert akkor lesz a Csipike, az óriás törpe című bábfilm, másnap ugyanebben az időpontban egy tavalyi magyar családi film, a Csiribiri - Halász Judit főszereplésével -, vasárnap pedig a Legyél Te Is Bonca Bujtor Istvánnal, Páger Antallal, Ábel Anitával és Ullmann Mónikával.

Művészi véna és csattanó kacajok

Az est leszálltával már az ifjú filmbolondok és a felnőttek kerülnek célkeresztbe: ami a művészi vénát illeti, kapunk válogatást a Mediawave legjobb alkotásaiból, vetítve lesz Stan Laurel Félember és Rövid szoknya, illetve a cimbora, Oliver Hardy Kell nősülni egy matróznak című némafilmje, a zenéről nem megfeledkezve pedig a Magyar Állami Operaház Balettkara által előadott Palotás is műsorra kerül, és ugyanez mondható el Chopin Asz-dúr keringőjéről, amit Kocsis Zoltán zongoraművész előadásában hallhat a publikum.

Lesznek vígjátékok és kabarék, amikre szanaszét dőlhetünk a röhejtől, így a kötelező jellegű Illetékes elvtárs, a magyar szélhámos filmnek aposztrofált Kaméleon, a Valami Amerika 2 és Kern András egy showműsora is. És ne feledjük a nagyívű alkotást a pénteki napon, a kritikák által is a magasba emelt Alkonyatot.

A program kronológiai leosztását itt tekinthetik meg.

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Plázák, multiplexek árnyékában - mesél a mozigépész

    A gyermekként már a gépész körül sündörgő Ficzkó Tibornak nemcsak munkája, de a szenvedélye is a vetítés, amit még gyakorolhat a szentgotthárdi filmszínházban.
     

    Eldobták az agyukat - Brains koncert a moziban

    Raggával beoltott drum & bass élőben, igényesen: ez a Brains. Szombat este BL-döntővel egybekötött koncertet adtak a mozi aulájában.
     

    Torontóból jött vissza Szombathelyre a saját kiállítására

    Az Iseumban nyílt meg Elizabeth Merei (Schönfeld Márta Erzsébet) tárlata, Kőbe zárt szenvedély címmel. Valóságos osztálytalálkozó lett a programból.
     

    Nevess, vagy deportálnak!

    Nagyon senkinek nem kell megerőltetnie magát, a Diktátor ugyanis tényleg vicces. Ali G, Borat és Brüno után Sacha Baron Cohen most némi dubajozással döntögeti a rekeszizmokat.
     

    Elhunyt a diszkókirálynő, játsszuk le a legjobb dalait

    63 éves korában, tüdőrákkal folytatott hosszas harc után a mai napon elhunyt Donna Summer, a hetvenes évek egyik legismertebb mezzoszopránja, az I Feel Love hangja. Videókkal emlékezünk.
     

     
     
     

     

    Itt járt… a Deep Purple

    A remélt 20 ezer néző helyett csupán 5 ezren voltak kíváncsiak a „Dipi”-re Szombathelyen. A hétszáz forintos jegyárat sokan borsosnak titulálták, több százan álldogáltak a bejáratnál a csodában bízva.
     

    Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos

    Szombathelyen kiderült, az űrsétára való felkészüléshez tartozott a 70-80 fokra fűtött kamrában való üldögélés is.
     

    Itt járt...Antall József

    A néhai miniszterelnök helikoptere 1990. augusztus 20-án landolt a szombathelyi repülőtéren, ahonnan állami Mercedesen hajtott tovább a belvárosba...
     

    Szombathely régen és ma - A Püspökvár

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Megyeháza

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Nagyszálló

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    „Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”

    Körmenden, a Soulwave zenekar stúdiójában néztük meg, hogyan készül első nagylemezük. Két szám között megmutatták óriás plüss gorillájukat.
     

    Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival

    Rohamtempóban készülnek a friss Anima Sound System dalok. Elmentünk kémkedni, lefotóztuk a munkálatokat, és ha már ott voltunk, kifaggattuk az újdonsült énekesnőt.
     

    V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros

    A két őstehetséggel megáldott bolyais lemezlovas palánta közelgő koncertjeire hangolódva.