Csütörtökön az országos bajnokság budapesti döntőjére utaztak a körmendi U14-es korcsoport kosaras gyerekei, az első nap még minden probléma nélkül zajlott. Pénteken a békéscsabai csapat edzője szólt Érsek Istvánnak, a körmendi csapat edzőjének, hogy tőlük több gyerek is hányással és hasmenéssel küzd. Először azt gondolták, hogy egy szimpla gyomorrontásról van szó, de a sportcsarnokba érve már egy körmendi gyerek is elkezdett hányni és annyira rosszul érezte magát, hogy a terembe már be sem tudott menni. Őt kórházba is kellett vinni kiszáradás gyanújával.
A következő fiú a mérkőzés kezdetén lett rosszul, majd sorban dőltek ki a kosarasok, végül összesen nyolc gyerek és két felnőtt betegedett meg. Szerencsére a helyszínen volt az egyik fiú édesapja aki orvos, ő azonnal injekcióval tudott segíteni azokon akik rosszul lettek, így csak egy gyerek került kórházba Budapesten. Hazaérkezéskor még egy gyereket vittek kórházba Körmenden, ahonnét mentővel a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították, egy fiú pedig szombaton az orvosi ügyeletről került a kórházba.
A nyolc gyereken kívül két felnőtt - köztük az edző - is megbetegedett. Azóta egy gyerek kivételével mindenkit hazaengedtek a kórházból, és a tesztek bebizonyították, hogy a rosszulléteket Calicivírus-fertőzés okozta. Az ÁNTSZ vizsgálata fogja kideríteni, hogy honnét származik a fertőzés, de az biztos, hogy annak a négy csapatnak a játékosai betegedtek meg, akik egy szálláshelyen voltak.
Érsek István elmondta, hogy a tornát félbeszakították a megbetegedések miatt, és a Kosárlabda Szövetségtől kérvényezték, hogy az utolsó mérkőzésüket az irreális körülmények miatt hadd játsszák újra. Döntés még ezen a héten várható.