Több, mint kétszázezer forint jött össze eddig Horváth Botond megsegítésére

A Haladás szurkolói mindenkinek szeretnék megköszönni a segítséget.
 
 

Több, mint kétszázezer forint jött össze eddig Horváth Botond megsegítésére

A Haladás szurkolói mindenkinek szeretnék megköszönni a segítséget.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Több, mint kétszázezer forint jött össze eddig Horváth Botond megsegítésére

A Haladás szurkolói mindenkinek szeretnék megköszönni a segítséget.

Ahogy azt már olvashatták, a Haladás szurkolói jótékonysági akciót indítottak Horváth Botond megsegítésére. A hat éves Botond kisagyhiány-rendellenességgel született, folyamatos felügyeletre szorul, ám az évek során az állapota sokat javult az őssejt kezelések hatására.

A szurkolók most ismét levelet küldtek, amiben megköszönik a segítséget, és további jótékonyságra buzdítanak mindenkit.

Köszönet

Az elmúlt hónapban szurkolói segítséget kértünk Horváth Botond kisfiú és családjának megsegítése kapcsán. A közös összefogás úgy érezzük elérkezett arra a pontra, amikor ismételten köszönetet kell mondanunk minden segítő szurkolótársunknak.

A mai világban egy ilyen jellegű összefogás véleményem szerint rendkívülinek mondható és csak a köszönet hangját hangoztathatjuk mindazok felé, akik részt vettek az adakozásban.

A média segítségét is ezúton szeretnénk megköszönni, hogy első szóra támogatták a kezdeményezésünket.

Az országból több helyről érkeztek felajánlások pénzügyi és természetbeni támogatás formájában a család felé. A Haladás szurkolók az első hazai mérkőzésen megmutatták, hogy képesek összefogni és csatlakoztak a saját lehetőségeik tükrében a kezdeményezéshez.

A támogatásokból összesen 211 070 Ft gyűlt össze az elmúlt egy hónap során, mely a család számára óriási segítség a mindennapi megélhetés tekintetében.

Az összeget az elmúlt hét vasárnap délelőttjén vittük el a családhoz, ahol beszélgettünk a mindennapi nehézségekről és az esetleges további lehetőségekről is.

A helyzetet látva bizakodunk, hogy a jövőben is lesznek még segítők Botond és családjának, ezért aki esetleg most olvasta jelzésünket tudja támogatni a családot akár közvetlenül vagy a továbbra is élő jótékonysági akció számlaszámon keresztül: Sopron Bank 17600042-00413093-00200004. Amennyiben ezen keresztül érkezik segítség, kérjük írjátok a közleménybe, hogy „Segítsünk Botondnak”!

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

 

Hirdetés