A babát letette, az anya fent ragadt a trolin

Rácsukta a kismamára az ajtót a vezető.
 
 

A babát letette, az anya fent ragadt a trolin

Rácsukta a kismamára az ajtót a vezető.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A babát letette, az anya fent ragadt a trolin

Rácsukta a kismamára az ajtót a vezető.

Hajmeresztő történetet mesélt egy 22 éves anyuka a Borsnak. A nő azt állítja, hogy a budapesti 75-ös trolin utazott, amikor le szeretett volna szállni az egyik megállóban, a vele utazó babát pedig a kocsival együtt, egy másik nő segítségével le is tették a buszról, annak vezetője azonban azt már nem várta meg, míg az anya is leszáll, hanem az ajtót rácsukva továbbindult.

Vivien hiába szólt a sofőrnek, hogy mi történt, az, állítása szerint azt mondta, hogy „Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!”.

Az anya egyébként így is tett, addig pedig az ismeretlen, de segítőkész utastárs vigyázott az öt hónapos Benettre.

A Bors megkérdezte a trolit üzemeltető BKK-t is, a lap azonban egyelőre még nem kapott választ tőlük arra, hogy mi is történhetett.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés