Elhasználtunk mindent

Hét hónap alatt.
 
 

Elhasználtunk mindent

Hét hónap alatt.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Elhasználtunk mindent

Hét hónap alatt.

Idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja. Ez azt jelenti, hogy az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Tavaly ez a nap augusztus 8-án jött el, 1997-ben pedig még csak szeptember végére esett. Sőt, 1970-ben egészen december 23-áig sikerült húzni, vagyis érezhetjük, hogy valami nincs rendben.

A jövőnket használjuk el

De mit is jelent ez a jelképes nap? Azt, hogy mától a jövőnket használjuk el. Tehát eddig a napig tudta a Föld újratermelni az emberiség számára szükséges természetes erőforrásokat. Ettől kezdve fogyasztásunk már az ökoszisztéma rovására megy.

Úgy élünk, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre.

A fogyasztás mértéke azonban országonként más és más. Ha például a világ lakossága úgy élne, mint ahogy azt Ausztráliában teszik, akkor 5,4 Földre lenne szükségünk, az Egyesült Államok lakosainak életmódjával pedig 4,8 Földnyi erőforrást használnánk fel egy év leforgása során. A rekorder Luxemburgban ez a szám: 9,1! Mi magyarok is túllépjük az ideális mértéket, hiszen ha mindenki úgy élne, mint mi, akkor közel kettő(1,92) Földre lenne szükségünk.

Hosszú távon végzetes

Ugye azt mindenki érzi, hogy ha folyamatosan túlfogyasztjuk a tartalékokat, akkor azok egyszer csak kimerülnek. Ez azt jelenti, hogy a természeti környezetünk jó eséllyel össze is omolhat, ha nem változtatunk az életmódunkon. Nem kell világmegváltó tettekre gondolni, elég ha csak a hétköznapi szokásinkon változtatunk kicsit.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés