Az új szombathelyi uszodánál is gond van a működtetéssel

Ideiglenesen a Vasivíz az üzemeltetője, de nehéz a megoldás.
 
 

Az új szombathelyi uszodánál is gond van a működtetéssel

Ideiglenesen a Vasivíz az üzemeltetője, de nehéz a megoldás.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Az új szombathelyi uszodánál is gond van a működtetéssel

Ideiglenesen a Vasivíz az üzemeltetője, de nehéz a megoldás.

„Az üzemeltetés a városé lesz. Az épületet ugyanis a Vasi Aligátorok vízilabda egyesület bonyolította. A TAO-t a látványsportágak vehetik igénybe, a vízilabda pedig ezek közé tartozik. Az új létesítményt aztán a város megkapja az egyesülettől, annak üzemeltetésével együtt, a kikötés annyi, hogy ezt továbbra is a vízilabdások rendelkezésére kell bocsájtani. ”

Ezt december 8-án írtuk, amikor átadták a szombathelyi uszoda új medencéjét. Azóta azonban kiderült, hogy ezen állítások közöl szinte semmi sem valós.

Az uszoda eddigi felújítása két részből állt, az új medence átadása volt a második. Az első ütemben felújították az uszoda régi részének tetőszerkezetét, nyílászárókat cseréltek és légcserélőket építettek be.

1. Nem lehet az önkormányzati az új uszodarész

Hiába tervezte a közgyűlés, információink szerint nem kaphatja meg a város az új medencét. Erre még decemberben hívta fel a figyelmet a minisztérium, a TAO-pályázat nyertese ugyanis az Aligátor Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) volt. Így a szabályok szerint az AVUS tulajdonában lesz az új medence.

2. Ideiglenes üzemeltetője van az új medencének

Ebből következik, hogy gondok lesznek az üzemeltetéssel. A régi, városi tulajdonban lévő uszodarészt a Vasivíz Zrt. működteti, de kérdéses, hogy egy magán kéznem lévő egyesület tulajdonát működtetheti-e egy száz százalékban önkormányzati cég. Ideiglenesen így van most, megkérdeztük a Vasivíz Zrt-t, ahol azt mondták, egy meghatározott időre szóló szerződés értelmében ezt a részt is ők működtetik.

3. Problémák az AVUS és az önkormányzat megállapodása előtt

Az valószínűleg mehet, majd, ha az AVUS köt egy szerződést a Vasivízzel, de akkor felmerül a kérdés, hogy ki fizeti majd a veszteséget. Az uszoda ugyanis eddig is veszteséggel működött, amihez a szombathelyi önkormányzat adott éves szinten 150-200 milliós segítséget. De az az uszodarész önkormányzati tulajdon.

Az AVUS-nak erre nincs pénze, nem tudja kipótolni az új uszodarész üzemeltetéséből eredő veszteséget. A Vasivíz kérdésünkre azt írta, számítanak az önkormányzat segítségére. Igen ám, de ahhoz, hogy egy magánkézben lévő egyesületet támogasson az önkormányzat, szerződés kell.

Amit most nem tudnak megkötni. Ugyanis az uszodafelújítás első üteméhez a város önrészként adott pénzt, ezzel nem is lenne gond. Információink szerint ennek a pénznek egy részét azonban az új uszodarész építéséhez használták fel, ami szabályellenes. És addig, amíg az AVUS nem számol el ezzel a pénzzel, nem köthetnek hosszú távú szerződést az új uszodarész anyagi támogatására.

4. Hivatalos átadás és próbaüzem

Úgy tudjuk, hogy hiába volt meg a hivatalos, szalagátvágásos avatóünnepség, az uszoda új része hivatalosan próbaüzemben működik. Hogy meddig azt nem tudni, de a próbaüzem adott lehetőséget arra, hogy ha ideiglenesen is, de működtetni tudják az uszodát, addig, amíg kidolgozzák a hosszú távú üzemeltetés módját és megteremtik hozzá az anyagiakat.

Akárcsak a Haladás-stadionnál.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés