Velencei karnevál 

Velencei karnevál jégesővel, alsógatyás turistabusszal

Pózoló maskarásokkal indult a nap, majd jégesőben sikítozó turistákkal ért véget. Velencei karnevál viharban.
 
 

Velencei karnevál jégesővel, alsógatyás turistabusszal

Pózoló maskarásokkal indult a nap, majd jégesőben sikítozó turistákkal ért véget. Velencei karnevál viharban.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Velencei karnevál jégesővel, alsógatyás turistabusszal

Pózoló maskarásokkal indult a nap, majd jégesőben sikítozó turistákkal ért véget. Velencei karnevál viharban.

Idén beálltam azon ezrek közé, akik hajlandók este felszállni egy buszra, hogy másnap reggel már az itáliai Velence maskarásai közt sétálgassanak a hangulatos sikátorokban. Hogy mennyire emlékezetes lesz ez az egy nap, arra nem számítottam, mint ahogy a jégesőre és egy busznyi alsógatyára vetkőzött utasra sem.

Busz: sör és pálinka van, mellékhelyiség nincs

A buszos kirándulás nem kényes embereknek való, ez tény. Sok-sok óra az ülésben, két-három óránként 20 perces megállókkal és hiába van WC, az nem használható, mert: „Nincs víz a tartályban.” - ez egyébként szinte minden buszon így van. Felszállás után máris alufólia zörgése és paprikaropogás járja be a buszt, csak a fasírtillatot hiányolom, de az nem ér előre a hátsó szekcióból, mert elnyomja a pálinkás és sörös-kolbászos böfögések bukéja.

Az egész olyan, mint egy osztálykirándulás: a csendesebb nebulók elől, a hátsó részben pedig dzsembori. Hosszú-hosszú autópályák, montoton motorbúgás, benzinkutas sorbanállások és horkolás közben elejtett fingások tarkította éjszakai utazás. A busz szalad, a szag marad, a szag marad. A buszos kirándulás nem kényes embereknek való.

Lökdösődés a legjobb fotóért

Velencébe viszünk magunkkal esernyőt, az előrejelzések szerint időnként eső várható. Idegenvezetőnk is figyelmeztetett: „Foltokban esőzés várható, készüljenek!” A behajózás után kisüt a nap, irány a nevezetességek, még nincsenek sokan a reggeli órákban. A Sóhajok hídjánál rögtön lökdösődés nyolc hátizsákossal, mindenki fotózni akar, mintha a híd egy perc múlva már nem lenne ott, a Szent Márk tér szerencsére sokkal szellősebb. Jó idő van, maskarás fotónk már van, karnevál imigyen letudva, mi a hangulatos sikátorok részleteiért jöttünk és nem a maszkokat fotózni.

Semmi gond, ilyen a tömeg, alacsony a vérnyomásunk, minden szép és jó, a galambok és sirályok közt rohangálunk, kattognak a gépek, születnek a portrék madárról, tolláról, emberről és barátjáról. Lassan sűrűsödik a tömeg, elindulunk, talán még járható a Rialto.

Rialto Batmannel és gyenge minőségű esőruhával

Hiába van közel a híres híd, az apró sikátorok és a gondolások is meg-megállítják az embert pár fotó erejéig, mire átjutunk a Rialtohoz elered az eső. Ekkor még csak csepereg, elég az esernyő, percek múlva el is áll. Az esőcseppek okozta mosolyhiányt maga Batman csillapítja.

A hídra feljutni már nem is akarunk, több százan zsúfolódtak össze rajta, de később kiszúrjuk, hogy a másik felén maximum ötvenen lehetnek, ott két perc alatt átslisszolunk a túloldalra.Időközben gyarapodik az esernyők száma, zuhogni kezd, egy közeli étteremben pizza és kávé, mindkettő finom, a végösszeget nem számoljuk ki forintban. Célba vesszük a közeli halpiacot, ahol érdekes lényeket látunk, cápától a kis fehér nyálkás izéken át a polipig bezárólag.

Az eső állandósul és erősödik, esőponcsót veszünk a Rialto mellett pólóárusnál, darabját négy euróért, a műanyag patent egy összenyomásra van tervezve, utána deformálódik, kiszakad, a kapucnit meg a turisták esernyői tépik le folyamatosan fejünkről. Nem vagyunk idegesek, tényleg nem. Tömeg van, tudtuk hogy ez lesz, csak az zavar, hogy elázik a fényképezőgép, inkább eltesszük.

Elázva egy nyilvános WC-ben

Innentől az esőnapi forgatókönyv következik, ha találunk olyan helyet, ahol van egy szabad asztal, akkor bemegyünk, de ilyenből alig van egy-kettő, mikor kicsit alábbhagy az eső, néha még fotózni is lehet. A nadrágszár szívja a vizet, a cipő még bírja, de csak addig míg átjutunk a város másik felébe, gumicsizmában kellett volna jönni.

Hirtelen nagy eső támad, mire menedéket találunk már térdfelett jár a nedvesség a nadrág szöveteiben. Egy közeli nyilvános WC várójában húzzuk meg magunkat sokadmagunkkal, még a butikok is tömve vannak, nem lehet hova behúzódni, fázunk. Ekkor már nincsenek őszinte mosolyok a turisták arcán, és a miénken sem.

Jégeső és pánikhangulat

A terv: a kikötőben találkozunk 17:30-kor, az idegenvezető összeszedi a csoportot és hajózunk együtt vissza a buszhoz. - 17:25-kor kopogni kezd a jég az esernyőkön, erős széllel kísért hatalmas vihar csap le Velencére. Ömlik a víz mindenhonnan, az esernyők kifordulnak, villámlik és dörög az ég, ezt csak az töri meg, ahogy emberek kiabálva keresik a csoportjukat, mások sikítozva, mellettünk gyerekek sírnak, egyesek pánikszerűen, már-már sírva lézengenek utazási irodák nevét kiabálva.

Rövid videó a jégesőről

Kezd kicsit káosz lenni, a hajókra nem lehet feljutni, csak sorrendben engednek, mert mindenki menni akar. A térről elmenni nem lehet, bármikor indulhatunk, ázunk. Másfél óra múlva akad csak az első fuvar, addigra már nem is ázottnak érezzük magunkat, hanem vízből kimentettnek, már fel sem tűnik, hogy néhol bokáig érő tócsákban állunk. WC nincs a közelben és a hajón sem, így induláskor a tat bizonyul ideális alkalmi vizeldének, annak ellenére, hogy a hullámok és a szél miatt ezt még Bear Grylls is nehezen vállalta volna be. Elindulunk.

A kétszintes hajó alsó, fedett részében zsúfolódunk, mindenki gőzölög, csöpög belőlünk a víz, átázottan remegünk a hidegben századmagunkkal. Csend van, senki sem mutogatja a vásárfiát, vagy a fényképezőgépen a képeket, kint tombol a vihar. A kikötőbe érve irány a busz, ahol két perc múlva mindenki alsógatyára/fehérneműre vetkőzik, nem ismerjük egymást, de ázottan senki sem szégyenlős. A cipőnkből mint egy pohárból, úgy öntjük ki a vizet.

Persze azért jó volt

Röpke hat-hét óra alatt hazaérünk, a buszon megy a fűtés, de nem az igazi, a legrosszabb a megállókban felvenni a teljesen átázott ruhákat, amíg elszaladunk a benzinkúton WC-re vagy teáért. A kutaknál nem kapni sem takarót, sem törölközőt, vagy lehet az előttünk megálló turistabuszok mindet megvették már addigra. Nincsenek mosolyok, mindenki hazaérni, száradni akar.

Hajnali három, Szombathely állomás, köszöntjük ázott utasainkat. Az idegenvezető azzal búcsúzik, hogy reméli nem csak rossz emlékeink vannak a mai napról. Hazaérve a forró zuhany után, gőzölgő teával az ágyban nyugtázom, hogy legközelebb viszünk majd váltóruhát és gumicsizmát, de lehetőleg inkább nyáron menjünk. Azért a délelőtt szép volt, sok-sok fotó is készült, bejártuk a sikátorokat, s bár nem így képzeltem el egy évfordulós kirándulást a barátnőmmel, de így is emlékezetes marad, hiszen utazott már valaki egy busznyi fehérneműre vetkőzött idegennel?

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés