Vizesárokba hajtott egy Honda a 84-es főútról 

Vizesárokba hajtott egy Honda a 84-es főútról

 
 

Vizesárokba hajtott egy Honda a 84-es főútról

 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Vizesárokba hajtott egy Honda a 84-es főútról

A Sárvár felé tartó osztrák rendszámú Honda személyautó letért az útról, kb. 110 métert haladt a felázott szántóföldön, majd az Öles-árok mély medrébe csapódott.

A baleset után az autó 87 éves osztrák sofőrje kiszállt a járműből és felkapaszkodott a mederfalon. A kiérkező mentők megvizsgálták és kórházba szállították.

A férfi azt mondta, hogy őzek miatt rántotta félre a kormányt, de ezt egyelőre nem erősítette meg másik járművezető.

Egy sofőr elmondta, hogy németül beszélt az idős úrral, aki kicsit zavartan viselkedett. (Úgy tudjuk, hogy nem volt ittas.) Kiderült az is, hogy nemrégiben műtétje volt és gyógyszert is szedett. Elképzelhető, hogy ennek szerepe volt a balesetben.

A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt fél pályán haladhatott a forgalom a 84-es főút érintett szakaszán.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés