képgaléria
25
Kátyúzásra 67 millió forint lesz Szombathelyen, de az útfelújítás gyakorlatilag leállt
A fagyok – és az utóbbi évek semmittevései - alaposan helybenhagyták a megyeszékhely utcáinak burkolatát.
8
Befejezéséhez közeledik a dozmati víztározó építése: mutatjuk, hogyan állnak a munkák
Már töltik fel 7 hektáros mesterséges tavat.
1
Képgaléria: 100 Folk Celsius-koncert volt Szombathelyen
Vasárnap délután rámozdultak a családok a Paff a bűvös sárkányra.
Képgaléria: Az ősz utolsó 17 pillanata
Az időjárás-jelentés szerint néhány nap múlva már nagyon más vesz bennünket körül.
Tudják, miért épült kápolna Vát és Szeleste közt, a 86-os út mellett?
Egyszer egy vak lovat is meggyógyított a váti Szentkút vize. Ma búcsút is tartanak a szent helyen, ennek apropóján elmeséljük a kút legendáját.
Vajon a rózsaszín hamburger az tutti-frutti ízű? - Sziget 2017
Színes porfelhőbe burkolózva ettük a rózsaszín hamburgert a Sziget utolsó napján.
A strandok tömve vannak, de van ahol még ilyenkor is csendben susog a nádas
Balatoni képgalériánk főszezonban, de nem a legtömöttebb helyekről.
Repüljön velünk az Alpokon át Olaszországig!
Persze csak egy képeken keresztül, de szép látvány, ígérjük!
1
Bejártuk az elátkozott Fekete-kastélyt. Egy gyilkosság és négy öngyilkosság is fűződik hozzá
Ismerik a balatonedericsi Fekete-kastélyt? Bizonyára már sokszor elautóztak mellette Vonyarcra menet. Elhagyatott babonás hely, de azért körbejártuk.
Szippantsunk még egy utolsó nagy levegőt az Iseum Rallye porából
Fotóinkon a vasárnapi események, cikkünkben minden ami Iseum Rallye.
Szeles, poros, de egyben látványos is volt szombaton az Iseum Rallye
Ezért hoztunk is egy adag fotót olvasóinknak.
Repülő raliautóktól a füstös rajtceremónián és a szervizparkon át az éjszakai Fő térig
Az Iseum Rallye első napja képekben.
Több mint háromszáz diák táncolt a Fő téren és még egy zongora is fel s alá furikázott
Igen, egy zongora-mobil is volt az idei Quadrille-on. Videóval.
Tegnap már szállt a por és a kavics a raliautók nyomában
Hoztunk pár képet kedvcsinálónak a pénteken rajtoló Iseum Rallye tesztjéről.
1
Amíg te ebédeltél, mások csapatosan kamionokat húztak el
De ezen kívül még számos próbatételen átestek, akik jelentkeztek a II. Hobbi Intercross Cup versenyre.
8
Rakétaként suhantak a bringások délután a belvárosban
Ha lemaradt volna a feszülő ruhás suhanó bringásokról, cikkünkben megnézheti őket!
Elmerültünk a kétütemű szocializmusban, és jó mélyen le is tüdőztük
Vonult ma Trabant, Wartburg, Zsiguli, Pannónia és szinte minden olyan verda, ami gyerekkorunk, vagy szüleink gyerekkorát idézi.
Hatszáz keréken vonultunk körbe Szombathelyen a tavaszi Critical Masson
Időnként már olyan hosszú volt a sor, hogy több utcán végig is ért a bringás had.
10
Ismert szombathelyi színész szállt szembe az erőszakos bolti rablókkal
Horváth Ákos súlyosan megsérült, de már kiengedték a kórházból.
2
Megbillent az aknafedél egy férfi alatt Szombathelyen – horzsolásokkal megúszta
A Bolyai János utcában, füves területen lépett rá egy aknafedél szélére a férfi, majd térdig beesett az aknába.
5
Csuzda Gábor letette esküjét és elárulta, mit várhatnak tőle a szombathelyiek
Az ózdi politikus Hende Csaba mandátumát kapta meg az Országgyűlésben.
2
Füstölni kezdett egy szerelvény Boba és Celldömölk között
A MÁVINFORM szerint egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok.
1
Nemzetközi boksztornát nyert Hámori Luca
Spanyolországban állhatott a dobogóra a kőszegi sportoló.
Egy szombathelyi férfi letesztelte a Torgyán doktor által híressé tett chilei cseresznyét
Annyit előre elárulunk, kukacok nincsenek benne.
3
Csurran cseppen: Majka száma még azoknak is tetszik, akik egyébként nem bírják a rappert
Egy felmérés szerint még a kormánypárti táborban is többen vannak a pozitív, mint negatív véleményt formálók.
2
Parkoló Ford kerekét törte ki egy ismeretlen jármű Szombathelyen
Olvasónk kér segítséget, hátha valaki látta azt a járművet, ami hétfőn este belehajtott a parkoló autójába a szombathelyi Váci Mihály utcában.
A Szolnok sem úszta meg, hibátlan a Falco a bajnokságban
Veretlenül zárta az alapszakasz első felét a csapat.
Mercedes autóbusz elé hajtott egy Ford Szombathelyen - egy utas megsérült
A személyautó vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott be a kereszteződésbe.