A státuszváltozás valóban alacsonyabb állami támogatást jelent, ezért ez év tavaszán számos intézkedést tettek a költségek csökkentésére, hangsúlyozottan a sportszakmai ellátás színvonalának megtartása mellett.
A HVSE helyett az akadémia adja az NB III-as csapat utánpótlását. Cél a helyi identitástudat, a Haladás brand erősítése, a felnőtt és utánpótlás labdarúgás fejlesztése, a közpénzek és a közvagyon észszerű felhasználása.
Azt még nem tudni, hogy melyik osztályban indul el a „tartalék együttes”, azt viszont igen, hogy az NB III-as klub hat felkészülési mérkőzést is játszik.