Jól odavág a Hooligans: „Fogd be a szád, és indul a körforgás” Két év után, új albummal készül a Hooligans, a megjelenés még idén várható, most pedig itt az első új dal.
„Nyílik még hóvirág a fegyverek alatt?” – A békéért zenélnek a szombathelyi művészek Katavics Enikő és Bujtás Ervin énekli a dalt, mellyel a szombathelyi ukrán közösséget támogatják.
Ultravicces klippel ünnepel a New Level Empire Tíz éves lett a zenekar, ezt pedig méltóképpen ünneplik Janklovics Péter stand-up komikussal.
Leplezetlen őszinteség és indulat – megjelent Alee új dala „Tudom, hogy bárhogyan csinálom, nektek én nem leszek hiteles” – énekli.
Hátborzongató klippel jelentkezett az X-Faktor győztese És ez még csak a kezdet. Sok mindent ki szeretne még próbálni Solyom Berni.
Révfülöpön robbantotta a szerelembombát Paulina Igazi meglepetést tartogat az énekesnő új klipje, melyet a Mosoly című dalához forgatott.
Puskás Peti megírta a nyár utolsó slágerét Megjelent a The Biebers legújabb dala, a Kilépő, mely könnyed, friss és – ahogy szövegében is megjelenik – kifejezetten a nyár utolsó dalának készült.
Illuminati, chemtrail, Soros György – G.Zsolti megfejtette a világegyetemet A jellegzetes humoráról azonnal felismerhető rapper-dalszerző a sokakon elhatalmasodó ökoszorongásról, világvége-hangulatról írt dalt.
Ajaj! Friderika el akarja hagyni a várost! Megjelent hazánk legsikeresebb Eurovíziós versenyzőjének legújabb dala, a Szeretem, melyhez klip is készült.
Ki Ahsoka Tano? Minden, amit tudnod kell az új Star Wars-sorozatról! Már láthattuk A mandalóriban és a Boba Fett könyvében is, de miért volt akkora esemény a Star Wars rajongóknak, amikor bemutatták a sorozat első előzetesét?
Fülledt hangulatú dallal jelentkezett Pápai Joci Igazi nyári sláger a Megbabonáz, és még klip is készült hozzá.
MC Hawerrel énekel a piálásról a tinik nagy kedvence „Minden pénzem eliszom hajnalok hajnalán, ha kiütöm magam, majd hazavisz a babám” – ilyen és ehhez hasonló sorok csendülnek fel Alee új dalában.
Hoppá! Betört egy idegen otthonába B. Nagy Réka és Nagy Bogi Filmet néznek, pezsgőt bontanak és felpróbálják a drága ékszereket, ruhákat.
Merjünk a mában élni és elengedni a nehézségeket – erre biztat új dalában a vasi Polgár Patrik és Léhárt Míra Egy igazán különleges dal lett a Vigyen a szél, amit most elsőként a Nyugat.hu-n hallhattok és láthattok.
Fülbemászó dallal jelentkezett a vasi Polgár Patrik és Léhárt Míra A ködfátyolos nyár után vágyakoznak, miközben turnéznak az országban.
10 Ismert szombathelyi színész szállt szembe az erőszakos bolti rablókkal Horváth Ákos súlyosan megsérült, de már kiengedték a kórházból.
2 Megbillent az aknafedél egy férfi alatt Szombathelyen – horzsolásokkal megúszta A Bolyai János utcában, füves területen lépett rá egy aknafedél szélére a férfi, majd térdig beesett az aknába.
5 Csuzda Gábor letette esküjét és elárulta, mit várhatnak tőle a szombathelyiek Az ózdi politikus Hende Csaba mandátumát kapta meg az Országgyűlésben.
2 Füstölni kezdett egy szerelvény Boba és Celldömölk között A MÁVINFORM szerint egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok.
Egy szombathelyi férfi letesztelte a Torgyán doktor által híressé tett chilei cseresznyét Annyit előre elárulunk, kukacok nincsenek benne.
3 Csurran cseppen: Majka száma még azoknak is tetszik, akik egyébként nem bírják a rappert Egy felmérés szerint még a kormánypárti táborban is többen vannak a pozitív, mint negatív véleményt formálók.
2 Parkoló Ford kerekét törte ki egy ismeretlen jármű Szombathelyen Olvasónk kér segítséget, hátha valaki látta azt a járművet, ami hétfőn este belehajtott a parkoló autójába a szombathelyi Váci Mihály utcában.
A Szolnok sem úszta meg, hibátlan a Falco a bajnokságban Veretlenül zárta az alapszakasz első felét a csapat.
Mercedes autóbusz elé hajtott egy Ford Szombathelyen - egy utas megsérült A személyautó vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott be a kereszteződésbe.