• RevolúcióÁLOMÚT – hazudni is tanítsd szép, komoly fiadat!

    „Légy ma gyerek és játssz megint velem Emlékezz, ahogy én emlékezem Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül Míg a régi régi tangó hegedül…” Cseh Tamás tangójának szövege, Bereményi örökbecsű verse jutott az eszembe, amikor tegnap késő este rábukkantam a Magyar … ÁLOMÚT – hazudni is tanítsd szép, komoly fiadat! részletei...

  • SzendrőA bátrak igazsága

      Ez a bejegyzés nem egy filmről szól – hacsak nem életünk filmjéről, és annak egy szemelvényéről – hanem arról, hogy törvény adta lehetőségünk és egyben kötelességünk megvédeni azokat,  akiknek az életére törnek. Öt évvel ezelőtt dolgoztam az első olyan ügyben, amiben néhány jóember azt gondolta, hogy bármit megengedhetnek maguknak, aminek a keretében kis híján … A bátrak igazsága részletei...

  • RezedaGávavencsellő megkísértése

    Vojtónénak az a helyzeti előnye viszont, hogy ő kihajíthatja az érdeklődő újságírókat. Orbán ellenben az Unió karszalagos ellenőreit, akik a héten érkeznek éppen az ilyen rongyrázásokat vizslatni, azonban nem. S miközben azt mondják egyetlenünknek, hogy húzódjon a kocsi belsejébe, közben a tökeire is léphetnek, ami aktustól visítások közepette szűnik meg az egész ország biorezonanciája.Tovább ›

Hirdetés

Hirdetés