Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra vasfüggöny és aknamező Felsőcsatáron - Ön felrobbant vagy átjutott volna?

Felépítette a vasfüggönyt és aknákat is telepített egy volt határőr.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Goják úr, a háromszoros kiváló határőr

Goják Sándor 1947-ben született, így valószínűleg nem sok emléke van arról, hogy egyéves korában szögesdrót és aknamező került az osztrák-magyar határra. Tizennyolc évesen vonult be katonának és három évet húzott le határőrként Kőszeg és Pornóapáti környékén. Olyan beosztása volt, ahonnan jól átlátta a dolgokat, mígnem háromszoros kiváló határőr szakaszvezetőként szerelt le 1968-ban.

Szolgálati ideje alatt sok élményt és információt begyűjtött, ezek nagy részét kamatoztatni is tudta, amikor jóval a rendszerváltás után kipattant a fejéből a szikra: újra felépíti a Vasfüggönyt. Goják úr egy ideig krétával rajzolta fel vendéglője táblájára, hogy nézett ki a híres-hírhedt objektumegyüttes, de ez hosszútávon fárasztó volt és nem is igazán látványos. Aztán jött az ötlet: Vas-hegyi vendéglője hátsó, tágas gyümölcsöskertjébe igazán elfér a vasfüggöny-park.

Vasfüggöny a Széchenyi-tervből

Mint sok minden, ez sem volt egyszerű menet. Harminckét engedélyt kellett beszerezni ahhoz, hogy Goják úr beadhassa pályázatát a Széchenyi-tervre. Nyert is, igaz a megpályázott 50 százaléknak csak a töredékét, de ez nem szegte kedvét. Bár eleinte a dombtetőre tervezte az objektumot, arra nem kapott engedélyt a szomszédban pompázó Mária kápolna közelsége miatt. Ennek egyébként külön érdekessége, hogy a nemrégiben boldoggá avatott gróf Batthyány-Strattman László családja építtette.

Maradt hát a vendéglő mögötti terület, ahol a szőlőültetvény helyén kezdődtek el a munkálatok. A parkba a vasfüggöny három korszaka kerül bemutatásra, mert hogy amit a legtöbben csak vasfüggönként emlegetnek, az kétszer is átalakult az eredeti állapothoz képest. Sokan egyszerű szögesdrótként gondolnak rá, pedig ha tényleg így lett volna, akkor nem követeli annyi ember halálát.

Államtitkok Pajtás géppel fotózva

A vasfüggüny múzeum területére lépve azonnal egy hatalmas tárlóba botlik a látogató, amelyben fekete-fehér képek tucatjai idézik vissza az akkori kort. A csatári hídon kistraktorral átpöfögő helybeliek, amint mosolyogva integetnek az őrbódéban álló határőrnek, a buszváró felügyeletével megbízott cigarettázó katona mind-mind egy kis apró adalék.

A vitrin aljában feltűnik egy vidám határőr kissé kifakult fotója is, mellén három kitüntetéssel, ő Goják úr. Mint megtudjuk, néhány képért börtön várt volna a készítőjére, hiszen súlyos államtitkok sérültek a Pajtás gép elkattintásakor, de a fotós szerencsére megúszta. A szomszédos fotógyűjteményben a határnyitás megható képei. Síró, boldog menekültek, parolázó politikusok, aknát gyűjtő kiskatonák.

Néhány lépésnyire osztrák-magyar határkő. Félelmetesen kevesen láthatták ezt 1948-tól 1989-ig, illetve sokaknak talán ez volt életük utolsó maradandó látványa a lövés vagy az aknarobbanás előtt.

Diákoknak történelemóra, nyugdíjasoknak nosztalgia

A parkba ma már rendszeresen érkeznek csoportok. Diákok a történelemórára, nyugdíjasok nosztalgiázni és kíváncsi felnőttek, akik ugyan benne éltek abban a korban, de a vasfüggönyről édeskeveset tudhattak. Kényes téma volt ez, és beszélni sem volt róla ildomos.

Goják úr kérésre idegenvezetést is tart, saját tapasztalatait meséli el és hiteles szemtanúk történeteit eleveníti fel. A belépés és az idegenvezetés ára meglepő. Ha valaki rákérdez, akkor Goják úr a kis kápolna tornyára mutat és közli: itt a vatikáni valuta az érvényes fizetőeszköz, azaz majd az Isten megfizeti. Meglepően jutányos ár ez annak tudatában, hogy a park fenntartása éves szinten megközelítőleg fél millió forintot emészt fel. De térjünk vissza a szögesdrótokhoz.

A vasfüggöny szigorúan követte a trianoni határvonalat

Az első nagyobb helyszínen faoszlopok, és köztük kifeszített rozsdás szögesdrót uralja a terepet. A vízszintesen kihúzott drótok monotonitását helyenként egy-egy átlós drót töri meg. Ennek egyszerű oka van, kevés volt a drót akkoriban, máshogy nem jutott volna a 365 kilométernyi osztrák-magyar szakaszra. Az 1948. márciusában felhúzott vasfüggöny szigorúan követte a trianoni határvonalat.

Az őzek és a gyerekek nem robbantak

A gyorsított módon felállított határzár elmaradhatatlan kellékei voltak az aknák. Még ebből sem állt túl sok rendelkezésre, ezért keményfából és öntöttvasból készült aknákat telepítettek. A fa akna nem tányér alakú volt, inkább egy meglepetés-dobozkára hasonlított. A billenő részén egy 40 kilós szakítószilárdságú drót volt, azaz az akna csak ezen súly felett lépett működésbe, megkímélve ezzel az őzek és a gyerekek életét (sokan ezért léceket kötöttek a lábukra, hogy a súly eloszoljon a területen). Hat négyzetméteren hat darab ilyen akna várta áldozatát. Hogy a hatékonyságot növeljék, botlódrótokat feszítettek ki. Aki ebbe belegabalyodott, az a jobbik esetben láb nélkül került bíróság elé.

Az 56-os határátlépők szerencséjére pont akkor cserélték az aknákat

A gyorsaságnak viszonylag hamar meglett az ára. A faaknák maguktól felrobbantak, vagy éppen nem robbantak, amikor kellett volna, a faoszlopok kirohadtak, a drót szétmállott. Szükségessé vált a csere, amit 1956. tavaszán kezdtek el. Először fel kellett szedni a telepített aknákat, ehhez pedig ugyanazokat a századokat verbuválták össze, akik a telepítést végezték 1948-ban. Egy ma 75 éves bácsi Goják úrnak elmesélte, hogy három olyan faaknát is talált, amelybe még a telepítéskor belevéste a monogramját. A megható találkozásnak nem maradt kézzel fogható nyoma, a kiásott aknákat azonnal be kellett szolgáltatni.

1956. őszére, a forradalom kitörésére a magyar-osztrák határ aknamentessé vált. Sok magyar ennek köszönheti, hogy ma külföldön élő rokonait nem a helyi temetőben kell keresni.

Nem sokkal később, 1957-ben bekerültek a földbe a bakelitaknák, a faoszlopokat pedig felváltotta a beton. Még ez a vasfüggöny is a trianoni határvonalra került. Az oszlopok 6-7 méterre voltak egymástól, előttük 5 méter széles aknamező terült el. Az aknákat sakktáblaszerűen, egymástól 50 centire rakták le.

Önnek sikerülne?

A vasfüggöny múzeum morbid, de szemléletes lehetőséget kínál a kíváncsiaknak. A vállalkozó szelleműek kipróbálhatják, jók lettek volna-e disszidensnek, eljuthattak volna-e a drótig? Goján úr aknamezője is korhű, úgy telepítette az "aknáit", mint ahogy azt 1957-ben tették. A terület elején tábla figyelmeztet: aknamező. Mielőtt az ember rálépne az imitált aknamezőre, valahogy nem a játék izgalma miatt lesz libabőrös a háta. A szögesdrótok látványa, a háta mögött magasodó őrtorony miatt ez inkább kellemetlen borzongás és megpróbál ügyesen lépni. Miután három-négy lépést megtett, már oldódik a feszültség, nem olyan ördöngösség ez. Aztán a következő lépésnél hatalmas detonáció, kigyulladnak a reflektorok, megszólal a sziréna, kész. Hogy az áldozat biztos legyen a dolgában, egy lámpa világítja meg a nagy, háromnyelvű táblát: "Ön aknára lépett. Felrobbant!" (Anno ezer emberből mindössze 5-10 juthatott át az aknamezőn.)

Kifelé jövet az aknamezőről sikerül még több aknára is rálépni. Ha mindez a valóságban zajlott volna, akkor már értelmetlen lenne az a mondatkezdés, hogy "kifelé jövet".

A Pinka patak átmosta az aknákat Ausztriába - egy kislány szörnyethalt

Az 1957-ben újratelepített vasfüggöny második korszakának végét a Pinka patak okozta 1965-ben. A határon folydogáló víz ebben az évben haragosan hömpölygött, az áradás pedig kimosta a mederfalba telepített aknákat, és a kacskaringós határokon átvitte Ausztriába a gyilkos eszközöket. Az eredmény: két csonkolásos baleset és egy kislány szörnyű halála. Az osztrák kormány jegyzékben tiltakozott a nemzetközi szervezeteknél, sikerrel. Még annak az évnek decemberében az SZKP Brezsnyev vezetésével döntött arról, hogy az aknákat fel kell szedni és helyébe az S-100-as elektronikus jelzőrendszert kell üzembe helyezni. Az S-100-as a szovjet-pakisztáni határ 500 kilométeres szakaszán már bizonyított, így Brezsnyevék biztosak voltak a dolgukban.

Akna helyett elektromos jelző

Az S-100 nem volt olyan kegyetlen, mint az aknamező. Drótjaiban 24 voltos áram folyt, ez mindössze kis csípést okozott annak, aki hozzáért, de egyben azonnal jelzett a közeli őrsön, és pontosan megmutatta azt is, melyik szakaszon babrálták a drótokat. Az elektronikus jelzőrendszert már nem a határra telepítették, hanem attól 50-100 méter távolságra. Ahol nagyon közel futott a határhoz, ott 24 órás szolgálat volt, máshol erre nem volt szükség, hiszen a terepjárós, kutyás határőrök néhány perc alatt könnyen beérték a gyalog menekülőket. Akik nem álltak meg a felszólításra, azok előbb a kutyákkal szembesültek, ha pedig továbbra is menekülőre fogták, akkor már a tűzparancs is érvényben volt.

A határig azonban meglehetősen kevesen jutottak, hiszen útközben is sok veszély leselkedett az utasra. A vonatokon, buszokon szinte mindig utaztak civilruhás "szimatok", a jegyvizsgáló és gyakran a buszsofőr is vizslatta, hova utazik az utas. A pályaudvarokon civilruhás nyomozók ügyködtek, míg a határközeli településeket csak engedéllyel lehetett megközelíteni. A településekre érkező járatokat már egyenruhás határőrök várták, de ha az eddigieken át is verekedte magát az elszánt ember, a java - a határzár - még akkor is hátra volt.

Aknamentesítés idején ingajáratban jártak a mentők a kórházak és a határ között.

Az aknamező felszámolása sem zajlott zökkenőmentesen. Míg a biztonsági sávot folyamatosan felszántották, addig az aknamezőhöz - érthető okokból - senki nem nyúlt, így dzsumbuj várta a mentesítőket. Mivel az aknák 99 százaléka bakelit volt, ezért az aknakereső műszerekkel nem lehetett jó eredményt elérni. A megoldást a kiszuperált harckocsik jelentették, amelyek elé egy borona-szerűséget rögzítettek. Ahogy a jármű haladt, úgy robbogtak az aknák, de sajnos nem mindegyik. Ezért maradt a legprimitívebb megoldás: katonák szurkálták a földet, és ahol aknát találtak, azt a helyet megjelölték zászlókkal. Az évek alatt a földmozgások következtében a szabályosan egymástól fél méterre telepített aknák elmozdultak, összecsúsztak. Erre néhány katona már csak akkor jött rá, amikor a kórházban felébredt, láb nélkül. A szóbeszéd szerint az aknamentesítés idején ingajáratban jártak a mentők a kórházak és a határ között. Az a történet is járja, hogy amikor elkezdték az aknamentesítést, két raj is disszidált.

Relikviák kerestetnek!

A vasfüggöny múzeum tulajdonosa megszállottan keresi a régi relikviákat, történeteket, beszámolókat, fotókat, hogy parkját a lehető leghitelesebben tudja továbbfejleszteni. Ha a nyugat.hu olvasóinak van olyan ismerősük, aki részt vett a vasfüggöny építésében, bontásában, tervezésében, vagy éppen menekülés közben szerzett róla tapasztalatot, esetleg fotója van a vasfüggönyről, környezetéről, az jelentkezzen a 94/351-415-ös telefonszámon, vagy küldjön egy levelet a vasfuggony@anubis.hu címre!

Kinek sikerült és kinek nem?

A Stern szerkesztője a létra tetején

Goják úr gyűjtésében sikeres és sikertelen határátlépések is szerepelnek. Ereklyeként őriz például egy házilag barkácsolt keskeny létrát, amivel a Stern magazin szerkesztője próbált kiszökni az országból kislányával még 1977-ben. A férfi alaposan tájékozódott és rajz alapján készítette a létrát, amit úgy lehetett nekitámasztani az oszlopnak, hogy ne érjen hozzá a drótokhoz. A másik oldalról 2 méteres segítők várták őket, akik már át is emelték a kislányt, amikor azonban a férfi mászott eltörött a létra utolsó foka és nekicsapódott a drótnak. Hajszál híja volt a sikeres szökésnek, de mindenkit elfogtak.

A fiúk, akik átásták magukat

Szintén ereklye a karó, rajta az 1978.VIII.25. BHS véséssel (BHS= büntetlen határsértés). Ezt egy ma 80 éves őrsparancsnok adta Goják úrnak azzal, hogy ez a fadarab megkeserítette az életét, amíg le nem szerelt.

Az elektronikus jelzőrendszer telepítésekor az oszlopok helyét kirobbantották, majd a bebetonozott oszlopok mellé visszatöltötték a laza földet is. Ezt használta ki három cigányfiú, akik ennek a botnak a segítségével kiásták a laza földet és anélkül, hogy hozzáértek volna, a föld alatt futó "hidegvezetékhez", átcsúsztak a lyukon, majd a botot a gödörbe dobva elszaladtak. A járőrök már későn észlelték az eseményt. A BHS-eket akkoriban főtisztek vizsgálták, akik geológust és segédmunkást is hozattak.

Ez utóbbi egy stopperóra indítása után nekiállt ásni. Amit a fiúk összehoztak, azt a segédmunkás 1,5 óra alatt tudta produkálni, a napló szerint azonban félóránként volt aznap éjjel járőrözés azon a szakaszon, így észre kellett volna venni a járőröknek a stiklit.

A két járőr 1,5 év futkosót kapott egy távoli börtönben, az őrsparancsnok pedig munkája végéig nem kapott kitüntetést, jutalmat. Szintén jellemző, hogy a BM három napon belül tudta, ki volt a három disszidens és családjuk azonnal tiltólistára került. Ez lett a veszte N.P.-nek is, az egyik fiú ugyanis külföldről megírta szüleinek hogy jól vannak és kérte őket, hogy köszönjék meg N.P.-nek a jó ötletet. Ez a levélke 2,5 évre juttatta dutyiba a szökéshez tanácsot adó férfit.

Csak a kocsmában ülő magyar határőrök láttán tudatosult a férfiban, hogy valamit nagyon elszúrt

A történetek között akad jópár morbid is. Nem messze Kőszegtől, a Guba-hegyen a határőrök kiképzéséhez egy 60 méteres szakaszon felépítették a vasfüggöny pontos mását. Ugyanúgy nézett ki, mint az igazi, csak éppen aknák nem voltak. Egyik nap, sötétedés után egy disszidens-jelölt érkezett és belebotlott az "ál"-határzárba. Szerencsétlen néhány órás stresszel átküzdötte magát a drótokon és az "aknamezőn" is, majd amikor átért, boldogan nekiállt rohanni a távoli fények felé. 23 óra körül ért a kis városkához, és betért az egyik kocsmába, majd az örömtől szinte megháborodottan, sírva tudatta a bent lévőkkel, hogy ő most lépett a szabadság földjére és mindenkinek rendel egy kört. A kőszegi Kulacs vendéglő vendégei döbbenten néztek rá, és csak a sarokból felkelő magyar határőrök láttán tudatosult a férfiban, hogy valamit nagyon elszúrt. A börtönben aztán volt ideje gondolkodni.

Néhányan a kanyargó határvonal miatt éltek át kellemetlen órákat, mert miután sikerült átszökniük Ausztriába, előfordult, hogy egyórás futás után újból belebotlottak a magyar határba.

Egy szerkesztőség fenntartása nagyon sok pénzbe kerül. Segítsd a Nyugat.hu munkáját, mert a függetlenségnek ára van! December 3-tól 20-ig tartó kampányunkban kétmillió forintot szeretnénk összegyűjteni. Ezt a pénzt elsősorban az újságírók bérére szánjuk, hogy a valóban fontos ügyekkel foglalkozhassanak. Itt támogathatsz és tudhatsz meg többet a kampányunkról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés