Véget ért a vasi szocialisták belharca? - Kiss Péter lett a megyei elnök

Tegnap Hiller István pártelnök szigorú vezényletével felállt a vasi MSZP új vezetősége. Kiss Pétert miniszter megyei elnökségét az utolsó pillanatban majdnem megfúrták, Tóth Csaba pedig be se került a megyei vezetésbe.
Szombat kettőtől egészen fél kilencig üléseztek Celldömölkön a vasi szocialisták küldöttjei, hogy a múlt heti teljes tagrevízió után új elnököt is válasszanak maguknak.

A többórás procedúrát személyesen Hiller István pártelnök vezette le – információink szerint szigorúan ügyelt is a rendre és a szavazás szabályainak a betartására. (Például, ellentétben az őszi, botrányokat kavart elnökválasztással, ahol Tóth Csaba lett a megyei elnök, ezúttal valóban titkosan, szavazófülkében szavaztak a küldöttek)

A héten még azt lehetett hallani, hogy sima befutó lesz az elnöki posztra a vasi, sőt celldömölki származású Kiss Péter miniszter. Az ő tekintélyétől várta a vasiak ügyeinek a rendbetételét a posztra őt felkérő dr. Ipkovich György, és nyíltan támogatta őt a más nézeteket valló Tóth Csaba is.

A jelöléstől vissza is lépett szombaton Szombathely és Kőszeg jelöltje, Rába László, a másik jelölt. Mint mondta, a nyugalom és az egység érdekében. A szavazatok összeszámlálása során azonban kiderült, hogy a 65 küldöttből 28 egyszerűen kihúzta Kiss nevét a szavazólapról. Igaz, Kiss így is 37-28 arányban győzött, de ha nevének kihúzói kerültek volna többsége, meghiúsulhatott volna az egész elnökválasztás.

A két, Ipkovich György és Tóth Csaba nevével fémjelzett csoport egymást vádolta „szabotázzsal”. Információink szerint Tóth Csaba és Szabó Lajos (országgyűlési képviselő, volt megyei elnök) így próbálta megakadályozni, hogy felállhasson az új elnökség.
(Kiss Péter egyébként nem volt jelen Celldömölkön.)

Az elnökhelyettesi posztra dr. Nemény András (a szombathelyi elnökhelyettes) és Fehér László (Celldömölk polgármestere) pályázott. Mindössze egy szavazattal, 33-32 arányban Nemény András győzött.
Az alelnöki posztra a javára visszalépett Fehér László helyett Tóth Csabát, a kőszegi pártelnök Rába Lászlót, és Szabó Józsefet, répcelaki pártelnököt jelölték.
Végül Szabó és Rába lett a befutó.

Az ősszel leváltott Szűcs Gábor lett újra a Megyei Szövetségi Tanács elnöke. A Megyei Egyeztető és Etikai Bizottság elnöke Varga Zsolt Sárvárról, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságé pedig dr. Német Kálmán, Répcelak polgármestere lett.

Ez utóbbi szavazásnál egy érdekes momentum is lezajlott. Jelölték volna a pénzügyi bizottság elnökének a szombathelyi Kalmár Attilát is, ám mint kiderült, ő az elmúlt szombaton nem újította meg párttagságát, tehát nem is indulhatott a tisztségért.

Hétfőtől azonban már ő is, hogy akárki más, újra tagja lehet a pártnak. Véget ért a tagrevíziót és ez elnökválasztást megelőző létszámstop.

A szombati elnökségválasztási procedúra legnagyobb vesztese pedig valószínűleg a fiktív tagtoborzási ügyben elhíresült Tóth Csaba lett, aki pár hónappal ezelőtt még a vasiak elnöke volt, most azonban a vezetőségbe sem sikerült bekerülnie.

Aki pedig szeretné tudni, mi vezetett oda a vasi szocialistáknál, hogy feloszlatták tagszervezeteiket, és új elnökválasztást írtak ki, az olvassa el külön rovatunkat!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Belháború a vasi MSZP-ben