1 év 8 hónap börtönt kap a zalai férfi, aki bicikliúton állt neki maszturbálni

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. szeptember 6-án távollétében hozott ítéletet annak a vádlottnak az egyesített ügyeiben, aki 2018-ban több alkalommal meghamisított hatósági jelzésű gépkocsival közlekedett a megyeszékhelyen, valamint álarcban, meztelenül önkielégítést végzett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. május 30-án egy – zalai kistelepüléseket összekötő – kerékpárúton meztelenre vetkőzött, fejére álcázásként álarcot és kalapot tett. Ezután a kerékpárút melletti vasúti töltés oldalába húzódott, ahol önkielégítést végzett a tőle kb. 50 méterre közlekedő sértettek felé fordulva – áll a Zalaegerszegi Törvényszék közleményében.

A férfi másnap ismét kiállt a kerékpárútra meztelenül, de amikor meglátta a felé haladó sértetteket elbújt egy bokorban, majd felöltözött és kerékpárral Zalaegerszeg felé indult. A vádlottat végül egy szolgálaton kívüli rendőr tartóztatta fel.

A férfi 2017-ben vásárolt egy Ausztriából behozott gépkocsit. Az autót Magyarországon nem helyezték forgalomba és rendszámmal sem rendelkezett. A vádlott 2018 január 4-én felszerelt rá két – korábban talált – osztrák hatósági jelzésű rendszámtáblát, s így közlekedett, míg aznap délután rendőri ellenőrzés alá nem vonták. Ilyen előzmények után a férfi 2018 júniusában – két, a nagykanizsai bolhapiacon vásárolt – rendszámtáblát erősített a gépkocsira, s ismét így használta, 2018. június 24-én fogták el. Októberben újból hamis – ezúttal magyar – rendszámtáblákat szerelt fel az autóra, s így közlekedett munkahelyére, amíg 2018. október 26-án a rendőrök el nem fogták.

A vádlottat a bíróság szeméremsértés vétsége, valamint 3 rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Súlyosító körülményként értékelte többek között a kettőnél több halmazatot, illetve, hogy a férfi egyes cselekményeket büntető eljárás hatálya alatt követett el. Enyhítő körülményként csupán a vádlott két elkövetésre vonatkozó beismerő vallomását tudta figyelembe venni.

Az ítéletet mind az ügyész, mind a férfi védője tudomásul vette, azonban a vádlott távolléte miatt az nem jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek