Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Két egyetem kiesett - Lekerült a listáról, aki nem akart újat alapítani

A szenátusi ülést követően ma kettőre csökkent azon egyetemek száma, melyek közül választania kell a Berzsenyi Dániel Főiskolának. A többség Sopront támogatja.
A testület tagjai közül 19-en a soproni székhelyű Nyugat-Magyarországi Egyetem, 11-en a veszprémi Pannon Egyetem, és 8-an a győri Széchenyi István Egyetem mellett voksoltak. Így 29-én a soproni és a veszprémi intézmény rektora érkezik a szombathelyi főiskolán szervezett fórumra, ahol a meghívottak részletesen is ismertethetik ajánlatukat. Mint ismert, a Berzsenyi elutasítja a beolvadás lehetőségét, és ragaszkodik ahhoz, hogy a partnerrel közösen új intézményt hozzanak létre. Ezt a feltételt sem a Pécsi Tudományegyetem, sem a győri egyetem nem kívánta teljesíteni. A szombathelyi főiskola elképzelését egyébként a város önkormányzata is osztja, és támogatja is a tervet – ezt a héten sajtótájékoztató keretében jelentették ki a város vezetői. A végső döntést, vagyis hogy melyik egyetemmel kíván új intézményt alapítani a Berzsenyi, január 31-én hozza meg a főiskola vezetése.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Könnyű

Tovább az oldalra