Szerettétek a közelmúltban megjelent cikkünket, 
„A »Tornyos« egy letűnt kor utolsó rogyadozó, de még álló tanúja" April 09. 19:14 amely a szombathelyi Sorok utcai „Tornyos házról” szólt. Kiderült, sokan nem tudtátok, hogy egykor bordélyház működött itt. Ezúttal a szombathelyi Király és Széll Kálmán utcák sarkán álló Batthyány-bérház történetének eredt a nyomába Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színésze, aki szereti kutatni Szombathely kultikus épületeinek múltját.
A Batthyány-bérpalotát 1895-ben építették, id. Brenner János tervezte. Bérlakások, üzlethelyiségek kaptak helyet benne.
Kisajátítás, nyomásgyakorlás
1890 elején Eredics Ferenc tett javaslatot a városi közgyűlésben, hogy alakítsanak ki egy új közlekedési útvonalat. Kössék össze a vasútállomást a Kőszegi utcával. A közgyűlés megadta ehhez az elvi hozzájárulást. Az utcanyitással kapcsolatos terveket Tuczentaller Lajos, kőszegi illetőségű mérnök készítette. A program komoly szervezőmunkát igényelt. Több mint 100 000 négyszögöl területről volt szó, több mint 50 birtokossal kellett egyeztetni, a munkálatok elkezdéséhez 60 000 ezüstalapú forintot (ezt 1892-ben a korona váltotta) kellett biztosítani.
A források előteremtését (bontások, kisajátítások, tereprendezés, hídépítés, stb.) az érintett birtokosok, tulajdonosok vállalták, kismértékben önzetlenségből, nagymértékben üzleti megfontolásból, hiszen a korábbi tapasztalatokból kiindulva 10-szeres értéknövekedésre lehetett számítani.
A költségeket a tulajdonosok az utcafrontra eső birtokrészeik ingyenes átengedésével, természetben és a telekhányad után fizetett összeggel fedezték. Azért voltak, akik nem támogatták az ügyet, négy birtokossal szemben kisajátítási eljárást kellett lefolytatni, húsz olyan tulajdonosra pedig nyomást gyakorolt a város, akik a telekrészüket ingyen átadták ugyan, de az anyagi hozzájárulást meg akarták tagadni. Ők mindaddig nem kaptak építési engedélyt, míg a rájuk eső költségeket ki nem fizették.
A MÁV-székház is ekkor épült
1893-ban megalakították az Utcanyitási és Rendezési Társulatot. Ezután látványosan felgyorsultak az események. A Braun-féle ház megvásárlásával és lerombolásával ténylegesen megnyílt a lehetőség a sugárút kialakítására. 1894-ben határozott úgy a város, hogy az új utcát Széll Kálmán országgyűlési képviselőről nevezik el, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a sok új munkahelyet teremtő, a város regionális központi szerepét erősítő MÁV üzletvezetőséget Szombathelyre helyezzék. A vasi megyeszékhely el is vállalta, hogy ingyen felépíti a vasúti hivatal új, kétemeletes székházát, a MÁV által kijelölt helyszínen. Az utca belváros, Király utca felé eső déli oldalán aztán később ez lett a térség egyik első palotája.
A Széll Kálmán sugárutat 1894-ben vették fel Szombathely hivatalos utcajegyzékébe. Hosszúsága 792 méter, szélessége 20 méter. Akkoriban ez volt Szombathely legnagyobb, legimpozánsabb utcája. Az első ház a vasútállomáshoz közel 1893-ban épült fel, de a legtöbb építkezés 1894 és 1899 között történt, ekkor 27 házat, palotát húztak fel.
A bérpalotát a terület tulajdonosi csoportjának egyetlen arisztokrata tagja, gróf Batthyány Iván építette befektetési céllal, 1895-ben, az utca északi belvárosi nyitópontján. A kor egyik legfoglalkoztatottabb helyi építészének id. Brenner Jánosnak a tervezésnél fontos szempont volt, hogy a palota mind tömegében, mind méretében egyfajta egységben legyen a vele szemben, a déli oldalon szintén abban az évben épült MÁV székházzal. Ekkor még nem épült fel a Kovács-szálló (Hotel Savaria). A sugárutat lezáró parkosított területet Március 15. térnek hívták.
Érdekesség, hogy a város eredetileg a most ott árválkodó nagy tömegű hotel helyén képzelte Szombathely leendő színházát, a terület ki is volt jelölve erre. Aztán az élet átírta a forgatókönyvet, de ez már egy másik történet.
A gazdag arisztokrata, lelkes műgyűjtő és adományozó
Gróf Batthyány Iván a németújvári vár és a csákányi (ma Csákánydoroszló) uradalom tulajdonosa 45 éves volt ekkor, nem Szombathelyen, hanem birtokán, Csákánydoroszlón lakott. Ott is született 1850-ben. A környék egyik leggazdagabb arisztokratájának számított, titkos tanácsos, a főrendiház örökös tagja, a pápai Szent Gergely-rend főkeresztese. Szülei Batthyány Zsigmond gróf és Batthyány Mária Ágnes grófné voltak.
Szenvedélyes műgyűjtőnek számított, a 19. század végére kastélyában összegyűjtötte a család grófi ágának műkincseit, melyben a festmények és szobrok mellett többek között jelentős mennyiségű ötvösművek, hadtörténeti emléktárgyak is tartoztak. (Ezeket az 1945-ben bevonuló szovjet csapatok nagyjából el is rabolták, vagy pusztították.) Lelkes tagja és támogatója volt Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesületének, mely a Kultúrpalota (ma Savaria Múzeum) 1908-as megépítésében oroszlánrészt vállalt. A múzeum részére kölcsönzött, illetve adományozott is műtárgyakat. Szimpatizált a Katolikus Néppárt törekvéseivel, a Rumi Néppárti Kör megalakulását például levélben üdvözölte. 1935-ben halt meg Budapesten.
Gróf Batthyány Iván jó üzletet látott az új utcában egy bérpalota felépítésében, melynek földszintjén üzlethelyiségeket (Pető Ármin és Weiss Gusztáv kereskedései), valamint bankfiókokat alakítottak ki, az emeleteken pedig impozáns lakásokat, irodákat bérelhettek az egyre erősödő polgárság tehetősebb tagjai, a bérleti díjakból jelentős bevételt biztosítva a vállalkozó kedvű nemesnek.
Pető (Pollák) Ármin vállalkozó személye annyiban érdekes, hogy ő volt Pető Andrásnak (születése szerint Andor), a nemzetközi hírű magyar orvosnak, mozgásterapeutának, a mozgássérültek gyógyítására kifejlesztett „Pető-módszer” megalkotójának az édesapja.
Több mint 100 éve is működött bankfiók az épületben
Az épület a hatalmas traumát jelentő I. világégést követően is jól funkcionált és virágzott, mivel itt rendezte be szombathelyi központját 1920-ban a trieszti rabbi fia, Camillo Castiglioni által alapított Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság. Az Európa egyik leggazdagabb embere által Trianon előszobájában és árnyékában létrehozott bank aztán később a Horthy-korszak egyik legnagyobb és legsikeresebb pénzügyi szolgáltatója lett. A budapesti telephelyek mellett bankfiókokat nyitottak Szombathelyen kívül még Szegeden, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen és Sátoraljaújhelyen, majd 1922-től további nyolc vidéki városban, köztük 1926-ban Körmenden is.
A nagy gazdasági világválság után fokozatosan visszaléptek az ipari finanszírozástól és kizárólag a szorosan vett banki tevékenységre koncentráltak. 1932-ben például eladták a magyar államnak a helyi érdekű vasutak üzemeltetési jogát. A második világháború alatt a pénzintézet eredményei a korábbiakhoz képest is kedvezőbbek lettek, dübörgött az üzlet. 1945 után azonban a működés akadályokba ütközött. Az olasz tisztviselők elmenekültek Magyarországról, az igazgatóság három főre csökkent, az alkalmazottakat nem tudták kifizetni és jelentős köztartozásokat halmoztak fel, mivel a bank csak a látra szóló kihelyezhető részének hozamából tudta fenntartani magát. Végül 1948 januárjában a Pénzügyminisztérium elrendelte a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság felszámolását az ideiglenes igazgatótanács kérésére. Ez még abban az évben meg is történt, a bankfiókok ajtajára – így a szombathelyire is – lakat került.
A palota mindent túlélt
Ám az épület addig is mindent túlélt (az 1945. március 4-i szőnyegbombázást is), később megnyílt ugyanitt, az időközben kommunista hatalomátvételen átesett ország állami monopóliumban működő pénzintézetének szombathelyi fiókja, de a ház többi részét is (amit lehetett) államosították.
Az eklektikus stílusban, reneszánsz elemekkel épült palota földszintjén jelenleg Magyarország legnagyobb kereskedelmi bankjának a fiókja található, az emeleteken lakások, orvosi rendelők és ügyvédi irodák működnek. Az épület helyi védelem alatt áll.
Kelemen Zoltán írásához a következő forrásokat használta fel:
Melega Miklós: „Szombathely Andrássy útja” (A Széll Kálmán utca története a dualizmus korában.)
Pap István: A Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság születése – 1920
