Múltbanéző - Március 15. tér

Az egykor Színház térnek nevezett, és ennek megfelelően színház épületetek helyet adó tér az 1950-es évek kultúrpolitikai elvei szerint épült át,...

Miután az Aréna kerti nyári színház leégett, és a Nagyszálló felépítésével megbukott az a kezdeményezés, hogy a Széll Kálmán utcában építsék fel az új teátrumot, 1913-tól itt, a gyöngyös parton kapott helyet Szombathely ideiglenes nyári színháza. Ez lett a Színház tér.

A terveket Trummer János és Szente Lajos készítette. Az előző tűzeseten nem okulva ez az épület is fából készült, egyszerű létesítmény lett. Így aztán a korhadással járó veszélyes állapota miatt nem sokkal a II. világháború előtt, 1937-ben már le is kellett bontani. Ám a Színház tér elnevezés 1948-ig megmaradt - ékes bizonyítékaként az állandó színház iránti polgári igénynek.

Bár felmerült az ötlet, hogy egy végleges színházat is itt kelelnen felépíteni, az 1950-es évek kultúrpolitikai elvei szerint végül a Március 15. tér a szocialista város építésének egyik legfontosabb eleme és helyszíne lett.
Monumentális épületeket álmodtak ide, megtervezésük és felépítésük 1955-től 1967-ig tartott Károlyi Antal építész irányításával. Ennek eredményeként jött létre a Művelődési és Sportház (Károlyi Antal, 1960-1963), Szakorvosi Rendelőintézet, népszerű nevén az SZTK (Károlyi Antal, Ligeti Gizella, 1965).
Az itt álló lakóházak zöme is az 1950-es, 1960-as évekből származik. A téren, melyet díszburkolattal láttak el, a város és a megye reprezentatív ünnepélyeit tartották. "Méltó díszlete" volt - az 1972-es fotón még látható - Kisfaludi Stróbl Zsigmond Lenin szobra, amit a rendszerváltással egy időben, 1990-ben bontottak le. (Azóta a Lenin a Városgazdálkodási Kft. raktárában pihen.) A téren azóta, igaz, kicsit odébb, új szobor áll, Párkányi Péter II. világháborús hősi emlékműve. A szobor felállításával együtt a tér zöldterületeit is átalakították.
A Király utca tengelyében a két világháború között állt még egy római gránitoszlop, amely akkor az országzászlót tartotta. Az országzászló felhúzása a későbbiekben - oszlop híján is - a hely állandó hagyománya maradt.

A tér ismét változás előtt áll, a Művelődési és Sportház átépítése már régóta téma, a vele egységes építészeti tömböt alkotó SZTK állapota pedig erősen leromlott, felújításra szorulna.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Múltbanéző