Polgármester jelöltjük: Szabó Gábor
Jelöltek:
1. vk. (Kámon): Magyar JózsefÉletem eddigi 47 évét - egyetemi tanulmányaimat kivéve - Szombathelyen töltöttem, amelynek polgári értékrendjéhez családom történetében is több szállal kötődöm. Herényben 16 éve lakom családommal. 1979-ben szereztem mérnöki oklevelet a budapesti Kertészeti Egyetemen, majd 1984-ben szervező szakmérnöki diplomát. Feleségem, Magyarné Holper Anikó okleveles kertészmérnök. 24 éves hazásságunk során négy gyermekkel lettünk boldogabbak, közülük ketten már a felsőoktatásban tanulnak, ketten pedig gimnazisták. Valamennyien jelenleg is cserkészek. Feleségemmel együtt saját kertészeti vállalkozásunkban dolgozunk. Munkám mellett folyamatosan tevékenykedtem különböző civil területeken: 9 évig voltam elnöke a Szombathelyi Nagycsaládos Egyesületnek, jelenleg a vezetőség tagja vagyok; 5 évig töltöttem be a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Iskolaszékének elnöki tisztét; 1998-ban a Szombathelyi Egyházmegye II. Zsinatának munkájában mint kinevezett tag vettem részt. 2002. májusában vezetésemmel polgári kört alakítottunk. Megválasztásom esetén a már korábban kitűzött célok megvalósítását, azok továbbvitelét tartom fontosnak. Új programommal az Önök életminőségének javítására törekszem: Kámon, Herény továbbra. is Szombathely "zöld szíveként" fejlődjön tovább. A nyugodt otthon, a jó közbiztonság, a friss levegő, a kikapcsolódás, a szabadidő kulturált eltöltését biztosító helyszínként kapcsolódjon Szombathelyhez. A területnek meg kell őriznie a jó értelemben vett viszonylagos külvárosi jellegét. A városrész vonzerejét jelentő Kámoni Arborétumot szükséges felújítani, idegenforgalmi jelentőségét fokozni. Az északi elkerülő út megépítését szakmai szempontok alapján kívánom támogatni. Az utak, a korszerűtlen járdák, a felszíni csapadékvíz-elvezető árkok korszerűsítését folytatni kell. A környezet védelmét, a zöld területek felújítását, fenntartását, a háztartási hulladék gondozását fontos feladatnak tartom. Fontos a civil szféra színvonalas működési feltételeinek biztosítása, pl. szükséges a herényi Kultúrház bővítése. A közintézmények zavartalan működésének, fejlődésének feltételeit biztosítani kell. A közlekedési problémák enyhítését jelentené a folyamatosan járható kerékpárút kiépítése, pl. a Perint patak mellett. Megfontolandó Polgárőrség felállítása a vagyonvédelem és a közlekedés biztonsága érdekében. Korszerű játszótér megépítése indokolt lenne a körzetben, erre több helyszín is kínálkozik. Eldöntendő, hogy mi legyen a Gotthard kastély további sorsa. Célom, hogy választási körzetem lakói valódi polgárokként vegyenek részt a sorsukat befolyásoló döntésekben. |
2. vk. (Vasútállomás és Stromfeld közötti rész): Vigh Gábor |
3. vk. (Olad): Rettegi Attila1962. június 28-án születtem Szombathelyen. 1984 óta tanítok; hetedik éve a Teleki Blanka Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójaként dolgozom. Iskolavezetői munkám mellett közoktatási szakértői és minőségbiztosítási tanácsadói feladatokat is vállalok. Magánéletem rendezett, feleségem pedagógus, három gyermekem van. Négy éve vagyok önkormányzati képviselő és az oktatási bizottság elnöke. Alelnöke vagyok a Vas Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumának, a Regionális Képzési és Fejlesztési Tanács és a Regionális Ifjúsági Tanács munkájában is részt veszek. Az oladi városrész az elmúlt négy évben jelentős fejlődésen ment keresztül. Átépült az Arany-patak híd, itt épült fel a Kalandváros, elkészült az északi elkerülő út Oladot Kámonnal összekötő szakasza, hamarosan megújul a Sportliget. A felújított Tófürdő is sok oladi családnak jelent kikapcsolódási lehetőséget. Ingyenes telekátadással és az iparűzési adócímkézés lehetőségével támogatta a város az Oladi templom megépítését. Kedvezményes telekeladással segítette az önkormányzat a Tanposta létrehozását a lakótelepen, az Oladi Szociális Központ gyermekjóléti szolgálata új helyre kerülhetett. Megtörtént a Torony utcában a közvilágítás közterületre helyezése. Játszótér épült a Weöres Sándor óvodánál, járda az Oladi általános iskola előtt, gyalogátkelőhely és járda a Tesco Áruházzal szemben. A városrészt érintő szabályozási tervekben is sikerült az itt élők érdekeit képviselni. Megválasztásom és a polgári oldal győzelme esetén új, a XXI. század követelményeinek megfelelő óvoda épül a lakótelepen, ezzel régi gondot kívánunk megoldani. Szorgalmazni fogom újabb parkolóhelyek kialakítását is. A következő hónapokban - a már meghozott döntésünk alapján - megtörténik a Torony utca régóta esedékes felújítása. A Márton Áron utcát ki kell szélesíteni, az utak felújításának a folytatódnia kell. Ha az oladi platón megindulnak az építkezések, a teherautó-forgalmat a Parkerdei út irányába kell terelni a Kilátó utca tehermentesítése érdekében. Meg kell oldani a csapadékvíz-elvezetési gondokat. Szeretném, ha sportpálya-építési programunk keretében fel lehetne újítani az 5-ös busz végállomásánál lévő kosárlabdapályát. A lakótelepen új, szabványoknak megfelelő játszótér épül, a meglévő játszótereket - lehetőség szerint - fel kell újítani. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy az Oladi Művelődési Központ sportpályáit a környék lakói is használhassák. Továbbra is segítem a körzet oktatási intézményeinek fejlődését, a Weöres Sándor Óvoda tetőtér-beépítése és a tornaszoba kialakítása a következő években megvalósulhat. Szorgalmazni fogom, hogy a városrészen működő öntevékeny csoportok jobban megszerveződjenek, bekapcsolódva a város kulturális vérkeringésébe több támogatást kapjanak. |
4. vk. (Derkovits lakótelep északi része): Fürstinger Ottó29 éves középiskolai történelem tanár, politológus vagyok. Feleségem általános iskolai magyar tanárnő, továbbá drámapedagógus és hitoktató. Középiskolai tanulmányaimat a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium általános gimnáziumi tagozatán végeztem el, majd 1992-től Budapesten az Eötvös Lóránd Tudomány-egyetem Bölcsészettudományi Karán előbb történelmet, később politológiát / politikatudományt / tanultam. Az egyetemen aktívan részt vettem a helyi közéletben, a Hallgatói Önkormányzat elnökségi tagjaként a diák érdekeket védtem az akkori oktatási kormányzat és egyetemi vezetés helytelen törekvéseivel szemben. Legnagyobb sikeremnek azt a tárgyalás sorozatot tartom, amelynek keretében sikerült Magyar Bálint akkori-, s mai- oktatási miniszter urat eltéríteni egy ezer férőhelyes ELTE-BME kollégium felszámolásától. A Bokros-csomag oktatás és egészségügyet sújtó intézkedésein felháborodva 1997 őszén beléptem a Fidesz MPP-be, amelynek 1998-as kampányában már aktívan részt vettem: dr Illés Zoltán a Fidesz környezet védelemért felelős alelnökének csapatát erősítettem. Az 1998-as választási győzelem után, az ifjúsági érdekvédelmi munkában járatos személyként az Ifjúsági és Sportminisztérium külső munkatársaként az ifjúságügyi államtitkárok munkáját segítettem. Egyetemi tanulmányaim befejezése után hazatértem, a Berzsenyi Dániel Főiskola Történelem Tanszékén dolgoztam óraadó főiskolai tanárként, mely munkámat ősztől folytatni szeretném. Az elmúlt évben polgári szolgálatosként a Savaria Szakközépiskola és Kollégium történelem tanára voltam. A szombathelyi Fidesz csoportnak 2000 őszén Budapestről történt átjelentkezésem óta vagyok tagja, a helyi gondok, kihívások ismeretében vállaltam el megtisztelő felkérésüket a képviselő jelöltségre. A 4-es körzet érdekeinek önkormányzati szinten való képviseletét elsősorban a panelfelújítási program kidolgozásának megvalósításában és a helyi közbiztonság polgárőrséggel történő megerősítésében látom. A 60-as, 70-es években épült lakótelepek házgyári házainak egy része épületszerkezeti és szinte mindegyike épületgépészeti felújításra szorul, s a házak hőszigetelésén is javítani kell. Ehhez egy önkormányzat, a mi városunké sem rendelkezik elegendő forrással. Arra azonban fel kell készülnünk, hogy a majdani állami esetleg EU-s támogatással beinduló panel rehabilitációs programok azokban a városokban fognak beindulni, amelyek a kívánt önkormányzati önrésszel rendelkeznek, ezért ezt a összeget már most el kell kezdeni felhalmozni. A körzet közbiztonságát a Váci Mihály és a Bem József utca körzetében tevékenykedő helyi polgárőr egyesület megszervezésével tartom javíthatónak. A parkolási lehetőségeket pedig a parkoló területek felesleges, használaton kívüli területeinek felszámolásával tartom növelhetőnek. Fontosnak tartom továbbá a körzet játszótereinek modernizálással egybekötött rendbetételét, s az önkormányzat szociális segélyezési keretének lakásfenntartási támogatást érintő kibővítését. Elképzeléseim megvalósítása érdekében kérem, szavazataikkal támogassanak. |
5. vk. (Derkovits lakótelep nyugati része): Ágh PéterÖNÖKKEL MINDIG ÖRÖMMEL! 1. ÉLHETŐ LAKÓTELEP, ÉLHETŐ KÖRNYEZET Kezdeményezem egy panelfelújítással foglalkozó bizottság létrehozását, hogy mielőbb élhetőbb körülmények közt éljük hétköznapjainkat! Folytatni kell a közintézmények felújítását, a városrész középületeit is mielőbb olyan állapotba kell hozni, amelyek méltók egy polgárvároshoz! 2. TEREMTSUNK LEHETŐSÉGET! Kiemelten fontosnak tartom, hogy növekedjen a panellakásban élők lakhatási támogatására fordítható összeg! 3. EZ LESZ A LEGZÖLDEBB LAKÓTELEP! Tenni kell környezetünk tisztaságáért, a szemétprobléma felszámolásáért. Környezetünkben számos zöldterület található, de egyik sem funkcionál úgy mint egy centrumot és találkozási lehetőséget biztosító köztéri park. Miért csak más városrészek büszkélkedhetnek ilyen terekkel? Az itt lakóknak is igényük van rá! A falfirkák művészeinek létre kell hozni egy falat, hogy ne lakóházainkon gyakorolják mesterségüket. 4. A XXI. SZÁZADNAK MEGFELELŐ JÁTSZÓTEREKET ÉS KIKAPCSOLÓDÁSI LEHETŐSÉGET! Az új évezredben már nem engedhetjük meg, hogy a gyerekek elavult vasmászókákon töltsék szabadidejüket. A Kalandvár létrehozásával sokat léptünk előre, de meg kell kezdeni a lakótelepi játszóterek felújítását is! Mindannyiunk jogos igénye lehet egy fiatalok ne az utcán töltsék szabadidejüket! MIÉRT CSAK MÁS VÁROSRÉSZNEK LEHET HATÉKONY KÉPVISELŐJE? Tiszteljen meg bizalmával október 20-án, ha ezeket a kérdéseket fontosnak tartja! A fiatalok energiája és lelkesedése, ha találkozik az idősebbek tapasztalatával, jól segítheti a körzet fejlődését. Adjon lehetőséget a számonkérésre, hisz ne feledje, az Ön akarata kormányoz, a képviselő azt csak képviseli! |
6. vk. (Derkovits lakótelep déli része): Fatalin KárolySzombathelyen születtem, az általános és a középiskolát is itt végeztem. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem, majd a Műszaki Egyetemen szereztem gépészmérnöki oklevelet. A Mezőgépgyárban kezdtem dolgozni, a gyár megszűnése után a MÁV--hoz kerültem, ahol többféle beosztásban is dolgoztam. Munka mellett a Haladás VSE vívó szakosztályának voltam több éven át első osztályú sportolója. Versenyzői pályafutásom befejezése után - a szükséges képesítést megszerezve - edzőként is segítettem a szakosztály munkáját. Mint gyakorlati műszaki ember, mindig is a problémák megoldására helyeztem a fő hangsúlyt. A választókerület gondjainak egy részével magam is találkozom, de a legfontosabbnak tartom a lakóktól szerzett információkat, melyeket szívesen fogadok, sőt kérek. Legfőbb célkitűzésem a választókerületben élők aktív képviselete, a városrész gondjainak megoldása. Nagyon fontos feladat a közbiztonság javítása a rendőrség és a civil szervezetek, valamint a közterület felügyelők működésének jobb összehangolásával. Figyelmet kell fordítani a parkok, valamint az utak fenntartási munkáinak gondosabb kivitelezésére, hogy nagyobb esőzések után se álljon tócsákban a víz az utakon. A zöldterületek gondozási, valamint a téli hóeltakarítási munkák ne csak a főbb utakon, hanem a kisebb utcákban is megtörténjenek. A lakásfenntartási költségek ne emelkedjenek túlzott mértékben, a panelházak felújítási költségeihez állami támogatás megszerzése a cél. Az egész várost érintő gondok közül kiemelt figyelmet fordítok a munkahelyteremtő beruházások támogatására, a közlekedés és a tömegközlekedés ésszerű reformjára. Összességében szeretnék a választókerület és az égész város fejlesztéséhez, a problémák megoldásához gyakorlati segítséget adni, közreműködni abban, hogy Szombathely a térség egyik gazdasági és kulturális központja legyen. |
7. vk. (Kórház környéke): Breznovits István1972. szeptember 26-án születtem Szentgotthárdon. Középiskolai tanulmányaimat a szombathelyi Latinka Sándor Gépipari Szakközépiskolában végeztem. 1992-től 1993-ig sorkatonai szolgálatot teljesítettem Budapesten és Molnaszecsődön. 1994-ben felvételt nyertem a POTE Egészségügyi Főiskolai Kar Szombathelyi Tagozatára, ahol 1998-ban Általános Szociális Munkás Szakon Szociális menedzsment szakirányú diplomát szereztem. Tudományos diákköri tevékenységemért és a hallgatói önkormányzatban végzett munkámért számos elismerésben részesültem. Még tanulmányim alatt kapcsolatba kerültem a vasvári székhelyű Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvánnyal, ahol 1997 nyarától mint szolgáltatási csoportvezető, majd 1998-tól ügyvezető igazgatóként dolgoztam. Alapítványi munkám mellett 1998 és 1999 között a POTE Egészségügyi Főiskola Karán speciálkollégiumot vezettem Non-profit menedzsment témában. Ugyanebben az évben a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnál pályázatértékelői és szakértői tevékenységet végeztem. 1998-ban két félévet hallgattam a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Századvég Politikai Iskola Közpolitikai Szakértői képzésén. 2000 őszétől a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási- és Területpolitikai Államtitkárságának kistérségi megbízottjaként a Szombathelyi statisztikai térségben látok el területfejlesztési feladatokat. 2001-ben többekkel alapítottam a Pannon Projektum Térség- és Humánfejlesztő Betéti Társaságot, amelynek egyik cégvezetője vagyok. 2001-től a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és annak munkaszervezeténél különböző külső szakértői feladatokat láttam el. Társadalmi, közéleti tevékenységeim között fontosnak tartom, hogy a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség világi vezetője és az egyházközség által városunkban működtetett Túróczy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon Igazgatótanácsának elnöke vagyok. Emellett alapítója a Szombathelyi Johannita szervezetnek és alelnöke a Pannon Térségfejlesztő Egyesületnek. Kisebb megszakításokkal középiskolai tanulmányaimtól kezdve Szombathelyen élek. Három éve kötöttem házasságot, feleségem a városban működő Regionális Szociális Forrásközpont Kht. szociális menedzsere. Képviselőjelöltként fontos célom, hogy a választókerületben élő családok nyugodt életkörülményeit befolyásoló környezetet megóvjuk és az itt működő intézmények felújítását, fejlesztését tovább folytassuk. Lényeges, hogy a lakóövezetek, a Markusovszky kórház és az ugyancsak a választókerületben elhelyezkedő sportcentrum további korszerűsítése megvalósuljon. Célom, hogy az új Sugár úti sportcsarnok megépüljön, a Kórház szolgáltatási színvonala nagymértékben javuljon, a Paragvári utca és körút kereszteződésében a körforgalom megépüljön az utak, gyalogjárdák javítása folytatódjon és a régi városi strand hasznosításának lehetősége megteremtődjön. A városvezetés fő feladatának tekintem, hogy a fiatal házasok lakáshoz jutásának esélyét növelje új lakások építésével és az első lakásvásárlók helyi támogatásának emelésével. Ugyanilyen fontos a munkahelyeket megtartó és teremtő beruházások támogatása, a Szombathelyt elkerülő körgyűrű továbbépítése és csatlakozása az osztrák autópályához, hogy ez által városunk forgalmi terhelése csökkenjen és a kor elvárásának megfelelően kapcsolódjon az európai vérkeringésbe. Mindezen célok és feladatok megvalósítása érdekében szeretném Önökkel együtt a 7-es választókerületet képviselni Szombathelyért! |
8. vk. (belváros): Heigl IstvánImmár negyedszer mutatkozom be Önöknek! A Városi TV és az írott sajtó által is pillanatképet kaphattak közéleti szereplésemről. A képviselői fogadó órák, személyes találkozások közvetlen kapcsolatot is jelentettek. Tizenkét évi szolgálat után - felkérésekre - ismét úgy döntöttem., hogy folytatom ezt a munkát, ha Tisztelt Választóim bizalma erre kötelez. De rögzítsük egyrészt azt, hogy mivel lett gazdagabb választókerületünk az utóbbi négy évben. Néhány tényszerű felsorolás: befejeződött a Fő téri "foghíj"-beruházás; megépült az új levéltár; létrejött a Művészetek Háza az Art Caféval; átadásra került az új, kibővített megyei-városi könyvtár épülete; ismét eredeti helyére került a Szentháromság-szobor, átalakult és új nevet kapott a Templom tér, anyagilag segítettük a Székesegyház belső megújulását; felújításra került számos köz- és magántulajdonú épület homlokzata; új épületek épültek és épülnek a Kőszegi és a Szily János utcában; megújult a Belső Uránia udvar; harmadik éve helyszíne a Fő tér a Savaria Karnevál fő rendezvényeinek, ismét működik a Belvárosi Rendőrőrs, . és még számos kisebb-nagyobb eredmény. Mi az másrészt, ami nem sikerült, tehát a következő évekre tervezett? A felemás Fő teret rendbe kell tenni, elsőként az elöregedett közműveket kell cserélni; a botrány tárgyát képező Fő tér 6. sz. épületet a tulajdonosokkal fel kell újíttatni, a Belsikátor anomáliáit is meg kell szüntetni; ki kell dolgozni a Belváros közlekedési rendjét. Fokozott hatósági figyelmet kell fordítani az irritáló jelenségekre, a közbiztonság és a szociális ellátás szintjének további emelésére. Tovább kell erősíteni a Városháza hivatali munkájának szolgáltató jellegét, a gyors és érdemi ügyintézést. Demagóg ígéreteket nem tehetek Önöknek, hisz a fajsúlyos döntések jellege az új közgyűlés szavazatarányainak a függvénye. Köszönöm a 12 évi bizalmat, továbbra is ígérhetem az emberi tisztességet és feddhetetlenséget! |
9. vk. (vasútállomás és környéke): Balogh JózsefBalogh Józsefnek hívnak, 50 éves nős, három gyermekes családapa vagyok. Nagyobbik lányom már felnőtt, a két kicsi a Püspöki Általános Iskola harmadik osztályos tanulói. Családommal a választókerületben - a Kisfaludy Sándor utcában, egy társasházban - élünk. Amellett, hogy az Önök bizalmából 8 éve választókerület lakóit képviselem a közgyűlésben, tagja vagyok a Lakásépítési és Fenntartási- és az Oktatási Bizottságnak, valamint a Szociális Bizottság és a Jóléti Alapítvány kuratóriumának elnökeként tevékenykedem. Tagja vagyok a Nagycsaládos Egyesületnek, a Belvárosi Polgári Körnek, s alapító tagja és alelnöke vagyok a Szombathelyi Polgári Védegyletnek. Képviselőjelöltként a legfontosabb célomnak tekintem, hogy a választókerület őrizze meg eredendő értékeit, mely a 2000 éves Savaria-Szombathely történelmi részeit öleli fel. Fontosnak tartom a megkezdett parkfelújítási-program folytatását; a belváros ékessége a Múzeumpark, melynek teljes rekonstrukcióját és a park kovácsoltvas kerítéssel történő körbekerítését képviselői keretemből tervezem megvalósítani. Több, az európai előírásoknak megfelelő játszótér kialakítására van szükség, eképpen modernizálni szükséges a belvárosban található játszótereket; Pelikán park és a Borostyánkő társasház mögötti játszóteret. Az utak és járdák felújítását és a kerékpárút-hálózat bővítését tovább kell folytatni egy átgondolt városrészekkel összehangolt stratégia alapján, lényeges a várost elkerülő körgyűrű befejezése, hisz így a belvároson átmenő forgalom, s ezáltal a zaj és légszennyezettség csökkenne. A belvárosban lakók parkolási gondjainak megszüntetése érdekében - a Malom utcai tömbbelsőhöz hasonlóan - zöldövezeti parkolók kialakítását látom szükségesnek. A közbiztonság javítása érdekében támogatni kívánom egy önkéntes alapokon szerveződő belvárosi polgárőrség felállítását. Szívügyemnek tekintem továbbra is az országosan elismert szociális szakterület, a civil szervezetek, valamint a szombathelyi színház alapításának ügyét. Munkahelyteremtő beruházások megtelepedését és támogatását látom még az elkövetkezendő városvezetés fő feladatának. Hiszem, hogy elégedett csakis az a város lehet, amelynek lakóit nem fenyegeti az elszegényedés, a munkanélküliség, a korrupció, a bűnözés, ahol mindenkinek esélye van a jólétre, a felemelkedésre, ahol barátságos a lakókörnyezet, ahol mind az értékteremtő dolgos hétköznapokon és mind a bensőséges ünnepeken érezzük, hogy jó itt élni. Szakmai, politikai tapasztalatom és keresztény értékrendem alapján szeretném Önökkel együtt lakóhelyünk a 9-es választókerület érdekeit továbbra is képviselni, hogy a belváros adottságaihoz méltó eredményekkel járuljon hozzá egy, a mostaninál jobb polgári Szombathely megteremtéséhez. |
10. vk.(Csónakázó tó és a Bagolyvár környéke): Horváth Zsolt37 éves közgazdász vagyok. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után az ELTE Jogi Karán jogi szakokleveles közgazda diplomát szereztem. Nős vagyok, 5 gyermekem van. Gergely, Péter, Magdolna, Márton és László már iskolások, valamennyien a Püspöki Általános Iskola tanulói. Feleségem szintén közgazdász, jelenleg főállású édesanya. Gazdasági vezetőként dolgozom egy szombathelyi részvénytársságnál. A választók megtisztelő bizalmából a 10. számú körzetben vagyok önkormányzati képviselő. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság Elnökévé választott. A választókerület elmúlt 4 évének fejlődése az itt lakó polgárokkal, tenni vágyó emberekkel elvégzett közös munka eredménye: a Főiskolánál lévő Perint híd, és a kereszteződés teljes felújítása ill. átépítése - a Dózsa Gy. u. teljes újjáépítése; Ezek közül kiemelkedik a környék csatornázási - csapadékvíz elvezetési problémája. Egy térség gondjain (Csuszka u.) sikerült javítani, de az egész körzetet érintő végleges megoldást a Perint mellett megépülő új fővezeték jelenti, mely a szennyvíztelep teljes rekonstrukciója keretében valósulhat meg. egy sportpálya építése a körzetben, ahol a fiatalok kulturált körülmények között sportolhatnak, |
11. vk.(a Piactól a Rákóczi utcáig): Gécsek Tibor
|
12. vk.(Ipartelep, Zanat, Bébic): Schmidt András37 éves, szervező üzemmérnök vagyok. A Nehézipari Műszaki Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karán szereztem diplomát. Nős vagyok, két gyermekem van. Anna 8 éves, Márton 19 hónapos. 10 éve a Szintézis Szombathely Kft-nél dolgozom A választókerületben élek és négy éve én képviselem Önöket Szombathely közgyűlésében, hogy hogyan, azt a közgyűlés közvetítéseiből láthatták. Az elhanyagolt állapotban átvett választókerületben az elmúlt négy év alatt olyan mértékű fejlődést indítottam el, amelyre évtizedek óta nem volt példa. Célom, hogy emberhez méltó környezet váljon a hajdani "Ipartelep"-ből. Bebizonyítottam, hogy számomra a lakók érdeke az első. Megszüntettem több környezetszennyező telepet, és újak betelepítését ezután is meg fogom akadályozni, megőrzöm a maradék zöldterületet. Folytatom az utak, járdák felújítását, kezdve a már előterjesztett utcákkal (járdák a Szövő utcában és a Zanati úti bolt előtt, valamint az út a Napsugár utcában a buszfordulónál). Kiterjesztem a súly- és sebességkorlátozásokat (Sólyom utca, Pick telep), hogy a lakók nyugalma érdekében az ipari forgalom elkerülje a lakótelepeket. Elkészíttetem a városrész összefüggő csapadékvíz elvezetésének terveit, hogy a tervek alapján elkészített árkokból el is tudjon folyni a víz. A FALCO-val elkezdődött párbeszéd alapján az egyeztetett ütemben folytatódnak a környezetvédelmi beruházások, így tovább csökken a zajterhelés és az elektrofilter üzembe helyezését követően a porkibocsátás is. A kulturális élet fellendítése érdekében a környék kulturális központjává vált Nyitra utcai ÁMK fejlesztését folytatom és a zanati Közösségi ház felújítása is szükséges. A helyi ifjúság sportolási lehetőségét is tovább fogom bővíteni. Terveim között szerepel még egy Kápolna az Éhen Gyula lakótelepen. Kezdeményezni fogom a választókerület részönkormányzattá alakítását. Ne hagyják, hogy újra azok képviseljék önöket, akik ipartelepet csináltak a lakóhelyükből! |
13. vk.(Százhold): dr. Boros Zoltán39 éves vagyok, nőtlen. Szombathelyen születtem, nappali tagozatos egyetemi tanulmányaim időtartamát leszámítva azóta is szülővárosomban lakom. 1981-ben érettségiztem a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1987-ben szereztem jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1992-ben közgazdasági szakokleveles jogász diplomát szereztem. 1987-től dolgozom különböző munkakörökben - jogi előadó, jogtanácsos, osztályvezető, tanácsadó - első, s ez idáig egyetlen munkahelyemen, az OTP Bank Rt.-nél. A Fidesz Magyar Polgári Párt tagja és 2001. májusától Szombathelyi Szervezetének alelnöke vagyok. Érdeklődési köröm a gazdaság a pénzügyek, illetve a jogi kérdések felé irányul, megválasztásom esetén -választókerületem érdekeinek érvényesítésén túl - e kérdéskörökben számíthat munkámra a közgyűlés. A politikai tevékenységben (is) a célirányos, gyakorlatias munkavégzés híve vagyok, ezt szeretném ötvözni a FIDESZ által vallott alapértékekkel. Ami a 13. számú egyéni választókerületet illeti: a kerület nagy része családi házas övezet, ahol sok házat bővítenek, újítanak fel mostanában, a környék egyre inkább megújul, az itt élők joggal lehetnek erre büszkék. A közintézmények közül az utóbbi években gyönyörűen megújult a Gazdag Erzsi Óvoda, sor került a Gábor Áron utcai orvosi rendelő tatarozására, a játszóterek nagy részét is felújították; épül a szőlősi templom. Magam is kiemelt figyelmet szeretnék fordítani a köz(össégi) intézmények helyzetére, működési feltételeire. Gondot jelent azonban az utak, járdák valamint a sportpályák állapota, a csapadékvíz elvezetés helyzete. Milliárdos nagyságrendű beruházási igényről lévén szó, az előrelépés itt csak fokozatos lehet, amit ígérhetek: munkám során kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy ebből az előrelépésből a Városmajor és a Százhold is minél nagyobb arányban részesedjék, s hogy az erre vonatkozó döntések az itt élő emberek bevonásával, megkérdezésével történjenek. A Szent Gellért utca kamionforgalmából adódó problémák megoldása, enyhítése is elengedhetetlen, pozitív fejlemény, hogy még ebben az évben sor kerül a csatorna fedlapok szintbe hozására, illesztésére, e téren azonban további lépések is szükségesek. |
14. vk.(Joskar-Ola lakótelep): Racker BélaProgramom: 1. Háziorvosi rendelő létesítése és gyógyszertár építése |
15. vk. (a Jáki úti temető és környéke): Marton ZsoltCÉLTUDATOSABB, HATÉKONYABB ÉS LENDÜLETESEBB KÉPVISELETET! ... l. Az infrastrukturális fejlesztések előmozdítása és az otthonteremtés elősegítése áll programom középpontjában. A választókerületben új építési telkek kijelölésére több lehetőség is kínálkozik, mely enyhíthetne a lakáshoz jutás problémáján. Kérem, hogy támogassanak törekvéseimben! |
16. vk. (a volt Kisz lakótelep): Böröcz Miklós57 éves okleveles építőmérnök és környezetvédő szakmérnök vagyok. Feleségem orvos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Vasmegyei Intézetét vezeti. Négy gyermekünk közül ketten már bölcsészként, illetve építőmérnökként dolgoznak. A fiatalabbak még tanulnak: Ágnes negyedéves orvostanhallgató, Júlia negyedikes a gimnáziumban. Munkahelyem a Szombathelyi és Kistérsége Területfejlesztési Társulás, ahol vidékfejlesztési menedzserként dolgozom. Ezt megelőzően húsz évet töltöttem el a vízügyi szolgálatban és csaknem egy évtizedet a környezetvédelemben. 1998-ban a szombathelyi 16-os számú választókerületben városi képviselőnek választottak. A Közgyűlés bizottságaiban aktív tevékenységet folytattam. Tagja vagyok a Városfejlesztési Bizottságnak, a Közlekedési Szakmai Bizottságnak pedig elnöke lettem. Munkám során a szakmaiságra helyeztem a hangsúlyt. Közlekedési problémáink megoldásához számos szaktekintély és intézmény segítségét igénybe vettem. Bár gondjaink száma továbbra sem kevés, a közlekedés területén az elmúlt négy évhez hasonló nagyságrendű fejlesztésre évtizedek óta nem volt példa. Kezdeményeztem a szennyvíztisztító iszapkezelési technológiájának modernizálását, hogy a déli városrészben terjengő bűz megszűnjön. A beruházás nagysága miatt a kivitelezés pénzügyi hátterét csak sikeres pályázatok biztosíthatják. A dokumentáció elkészült (több, mint ötven millió forintért), a pályázatot az ISPA-hoz benyújtottuk. Kedvező elbírálás esetén a munkák már jövő évben elkezdődhetnek. A sok útfelújítás és útépítés mellett ezt tartom tevékenységem egyik legfontosabb eredményének. Egyéni képviselői javaslataim közül említésre érdemesnek tartom a thermofor kémények átépítésének pénzügyi támogatását, mely erőfeszítéseim ellenére sem hozott megnyugtató eredményt. Ugyancsak egyéni akcióm volt, hogy a forradalom hőseinek emlékére közterületet nevezzenek el, így lett városunkban "56-osok tere". Egy másik tér, az "Antall József tér" elnevezést valamint a hajdani miniszterelnökünk szobrának elhelyezését is én indítványoztam. Közéleti tevékenységeim közül megemlítem, hogy az MDF szombathelyi szervezetének négy év óta elnöke, a Polgári Frakciónak pedig 3 éve alelnöke vagyok. Az elmúlt évben sikerült létrehoznom a Százhold városrész első civil szervezetét, a Százhold Polgárőr Egyesületet. Tagja vagyok a Mérnöki Kamarának, az Igazságügyi Szakértői Kamarának és a Nagycsaládos Egyesületnek. Az Alapítvány Antall József Szobrára Kuratóriumának és a Százhold Polgárőr Egyesületnek pedig elnökévé választottak. |
17. vk. (Gyöngyöshermán, Bogát): Németh LászlóSzombathelyi vagyok, 15 éve e körzet lakója, a problémákat saját tapasztalataimból és nem az újságokból ismerem. A 17. választókerület (Szőlős, Gyöngyöshermán, Szentkirály) Szombathely mostohagyermeke. A kertváros kialakítása teljesen elmaradt. Jellegében csak itt-ott található. Megmutatkozik ez a szinte járhatatlan utak és járdák, valamint az út- és járda-menti zöldterületek elhanyagoltságából, illetve az évszakonként szükséges feladatok elmaradásából. |
1. vk. (Kámon): Magyar József
2. vk. (Vasútállomás és Stromfeld közötti rész): Vigh Gábor
3. vk. (Olad): Rettegi Attila
4. vk. (Derkovits lakótelep északi része): Fürstinger Ottó
5. vk. (Derkovits lakótelep nyugati része): Ágh Péter
6. vk. (Derkovits lakótelep déli része): Fatalin Károly
7. vk. (Kórház környéke): Breznovits István
8. vk. (belváros): Heigl István
9. vk. (vasútállomás és környéke): Balogh József
10. vk.(Csónakázó tó és a Bagolyvár környéke): Horváth Zsolt
11. vk.(a Piactól a Rákóczi utcáig): Gécsek Tibor
12. vk.(Ipartelep, Zanat, Bébic): Schmidt András
13. vk.(Százhold): dr. Boros Zoltán
14. vk.(Joskar-Ola lakótelep): Racker Béla
15. vk. (a Jáki úti temető és környéke): Marton Zsolt
16. vk. (a volt Kisz lakótelep): Böröcz Miklós
17. vk. (Gyöngyöshermán, Bogát): Németh László