Megtudtuk, hogy ezen a héten pénteken, június 17-én a Smile Nyelviskola külön ebből az alkalomból nagyszabású ECL rendezvényre várja a Vas megyei nyelvvizsgázni vágyókat és a diákok szüleit.
Nagy Mariannt, a Smile Nyelviskola alapítóját kérdeztük a rendezvényről.
ECL nap, idén először kerül nálatok megrendezése, kiket vártok elsősorban?
Minden nyáron, így idén is elsősorban az októberi nyelvvizsgára készülünk, kibővített nyitva tartással, még több teremmel reggel 8-tól este 8-ig és hétvégén is.
A Smile-ban nincs nyári szünet, sőt ebben az időszakban az eddiginél is sokkal többen iratkoznak be hozzánk tanulóink angolra és németre, hisz a cél elsősorban még az idei nyelvvizsga.
Ebből az alkalomból nagyszabású, különleges ECL nyelvvizsga tájékoztatót tartunk, ahol minden nyelvvizsgázni vágyó Vas megyei tanulót – diákot és felnőttet egyaránt nagy szeretettel látunk.
Miért más ez a nap, mint maga a nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam?
A nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamainkat imádják tanulóink, ezt alapul véve kibővítettük ezt egy tájékoztató nappal, amit idén először június 17-én rendezünk meg.
Élő nyelvvizsga bemutatóval, szaktanácsadással, próbanyelvvizsga lehetőséggel és anyanyelvi előadóval kapnak vendégeink mélyebb betekintést a nyelvvizsga világába.
A vizsgadrukk sokszor sokkal erősebb, ha valami ismeretlennel áll szemben a vizsgázó, ám ha egyértelműen tudja, hogy mire számíthat, sokkal nagyobb sikerrel veheti az akadályt.
Nagyszerűen hangzik. Idén is él a nyelvvizsga garancia a nyári intenzív tanfolyamra a Smile-ban, igaz?
Természetesen! A nyáron is kötetlen időbeosztással és saját, egyénre szabott haladási ütemmel várjuk tanulóinkat. Már most nagyon sokan elkezdték a felkészülést az októberi nyelvvizsgára ám az elmúlt 16 év tapasztalata alapján úgy alakítottuk ki az idei nyári lehetőségeket is, hogy júniusban még lehet csatlakozni.
Minden nap indul tanfolyam, így nem kell csoport indulásra várni – ezt nagyon szeretik tanulóink. Sokan az egyik nyelvből már sikeres vizsgát tettek és ezen a nyáron „gyúrnak” a másik nyelvre is.
A nyelvvizsga garancia természetesen él, ami egy biztonságot ad minden vizsgázni vágyó diákunknak és a statisztikák alapján elsőre 92%-ban sikeres nyelvvizsgát tesznek!
Ez igazán jó arány. Az ECL napra illetve a nyári tanfolyamra miként lehet jelentkezni?
Az ECL nap díjmentes ám előregisztráció feltétlenül szükséges. Telefonon a legcélszerűbb így mindenről részletes tájékoztatást kapnak jelentkezőink.
A nyári intenzív angol és német tanfolyamra a jelentkezéseket szintén telefonon várjuk a 94/501-762-es számon.
Köszönjük!
Smile Nyelviskola
9700 Szombathely, Fő tér 24/C
www.smilenyelviskola.hu
www.facebook.com/smilenyelviskola.hu
Ahol a tanulók írják az órarendet!
Játék-Játék-Játék
Az ECL nap alkalmából a Smile Nyelviskola játékot is hirdet. A fődíj: Egy nyári intenzív csomag angolra vagy németre.
Milyen garancia van a Smile-ban?
A választ a Smile Nyelviskola facebook oldalán várják:
www.facebook.com/smilenyelviskola.hu
Határidő: 2016. Június 17.
Sorsolás: 2016. Június 18.