Megszületett a régen várt kompromisszum. A polgári oldal Szombathelyen letette voksát a jelenlegi polgármester, Szabó Gábor mellett, így várhatóan őt jelölik majd a polgármesteri posztra.
Szabó polgármester az őszi helyhatósági választásokon - mivel nyelvvizsga-botránya idején a Fidesz tagjai közül kizárta - függetlenként indul majd. Jelöléséről azonban továbbra is feltételes módban beszélhetünk, hiszen a helyi döntést még a megyei, valamint az országos választmánynak is el kell fogadnia. A polgári oldal hivatalosan az országos választmány döntése után, augusztus 21-ét követően nevezi meg jelöltjeit.
Annyi azonban biztosan tudható, hogy Szombathely tizenhét egyéni körzetében hat, jelenleg is városi képviselőként dolgozó fideszes, illetve a polgári oldalhoz tartozó politikus száll majd a ringbe: Rettegi Attila (fidesz), Horváth Zsolt (fidesz), Smidth András (fidesz), Vígh Gábor (fidesz), Balogh József (fidesz) és Böröcz Miklós (MDF). A párt helyi szervezete viszont nem támogatta a jelenlegi kulturális tanácsnok, Németh Györgyi indítását, és a közgyűlés másik hölgy tagja, Pál Mária Rita (munkájával kapcsolatos összeférhetetlenség miatt) sem méretteti újra meg magát. A polgári oldal területi listáján egyébéként idén csak olyan képviselők szerepelnek majd, akik egyéni körzetben is ringbe szállnak.
Szabó Gábor (Fidesz-MPP) mellett a jelenlegi alpolgármester, Dr. Prugberger Emil (független), Ipkovich György (MSZP-SZDSZ), és Gombás Endre (Szövetség Szombathelyért Egyesület) is bejelentette indulási szándékát.
Vonatkozó cikkünk:
A város Szabót szeretné, a megye még nem döntött...
"Én eddig még mindig nyertem"
"Egyedül, a saját akaratomból"