Ha valakinek elromlik a foga, és időben megy szakemberhez, mert rendszeresen megnézeti, akkor szerencsésen megúszhatja egy egyszerű töméssel. Ha azonban előrehaladott a baj, vagy hirtelen behatás miatt sérül meg a fog, akkor előfordul, hogy meg kell tőle válni, és pótolni azt. Ebben az esetben sem kell pánikba esni, cikkünkből kiderül, milyen modern és mosoly-barát megoldások vannak fogpótlásra.
Mikor van szükség fogpótlásra?
Ha valaki nem megfelelően ápolja a fogait, és ennek tetejében még a rendszeres szűrővizsgálatra sem megy el, akkor sajnos abból előbb-utóbb nagy baj lesz. A súlyosan szuvasodott, gyulladt fogak ritkán menthetőek, ki kell őket húzni, vagy műteni. De nem feltétlenül a gondatlan szájhigiénia miatt veszítjük el a fogunkat, történhet baleset, sérülés, ami miatt menthetetlen lesz az addig ép és szép fog.
A jól látszódó front fogak esetén szinte minden ember kellemetlenül érzi magát, ha hiány lép fel. Ilyenkor a mosoly takargatása, az esztétikum az, ami miatt elsősorban gondolunk a fogpótlásra. Ez sem mellékes motiváció, de, ahogy említettük, a fog funkcionalitása legalább olyan fontos érv. A rágóképesség romlása, beszédzavar, arcdeformálódás, féloldalas rágás, ínysorvadás, szövődményes gyulladások is jelentkezhetnek, ha valaki túlságosan elodázza a pótlást. Eközben persze önbizalma is megrendül, kerüli az emberi kontaktust, a beszédet, ami valóságos lavinát indít el a szorongás és bezárkózás felé.
A megfelelő fogpótlás típussal újra boldogan élhetünk
Szerencsére van megoldás, sőt, többféle is. A modern fogpótlások teljes mértékben valódinak hatnak, visszaadják az ép rágófelületünket, megvédik a fogakat a további sérüléstől, nem fognak a mellette lévő fogak sem bedőlni, deformálódni. Röviden, minden a helyére kerül, és egészségesen, szép mosollyal élhetünk.
A fogpótlásoknak léteznek rögzített és kivehető típusai, a megválasztásról a szakember és a páciens közösen dönt az állapotfelmérés után. Ha megvan a döntés, kezelési terv készül, aminek segítségével jól kalkulálhatóak mind az anyagiak, mind az idő, amit rá kell szánni a kezelésekre.
A rögzített pótlás a legcélravezetőbb manapság, ez történhet foghidakkal, fogkoronákkal és komplett fogsorokkal is.
Kisebb sérülések esetén Inlay és Onlay betét
Részleges pótlásokra alkalmasak a betétek. Az inlay esetén a fog belsejének egy része pótolható, így újra teljes rágófelületet kapunk. Az inlay betétet belülről ragasztják fel, és ez meg fogja támasztani a fog többi, ép részét is. Akkor hasznos, ha fogtömő anyaggal már nem lehet pótolni a keletkezett hiányt.
Az onlay betét ezzel szemben kívülről fed, a fog tetejének hiányát pótolja, és észrevehetetlen külső szemmel. Használata akkor lehetséges, ha a fog többi része ép és egészséges.
Teljes pótlás fogkoronával
A korona a nevével megegyezően a fog felső rágófelületét, az ínyből kimagasló koronát pótolja teljes mértékben. Erős, esztétikus rágófelületet eredményez, miközben a fog íny alatti részei, a gyökér megmentésre kerül.
Átívelő megoldás a foghíd
Ha egy-egy fog esik ki a helyéről, vagyis menthetetlen, akkor a két egészséges korona közti foghiányt lehet megszüntetni a foghíddal. A szomszédos fogak tehát részt vesznek a híd kialakításában, miközben tartós megoldást kapunk. A foghíd lehetővé teszi, hogy még ne kelljen implantátumot behelyeztetni.
Mint, az új - fogimplantátum
A legmodernebb és legköltségesebb eljárás, ami örök életű új fogat eredményez. Lehet egyetlen fog elvesztésénél is alkalmazni, de van, aki számos fogát implantátummal cserélteti le. Bár drágább, sokkal jobb megoldás, mint egy műfogsor, hiszen semmi macera nincs vele a későbbiekben. Az implant fogat az állkapocscsontba rögzítik, tehát szájsebész szakorvos végzi a beavatkozást.
Manapság tehát a fogpótlás esztétikus és praktikus megoldásokat kínál. Elég tájékozódnunk az interneten, és kiválasztani a számunkra szimpatikus, minőségi anyagokat és modern eljárásokat alkalmazó szakrendelőt.
Az árakat több minden befolyásolja. Lehetőség van a fogkoronák és foghidak porcelánból, kerámiából, fémkerámiából való elkészítésére, amelyek más-más áron működnek. A fogpótlások árait az anyagok és a minőség nagyban befolyásolhatják, de a szakértelmen és az ebből adódó profi végeredményen sem szabad spórolni.