A Holdfény Liget immár a tizenkettedik szezonját kezdi meg. A kihívások szerelmesei, a túrázni vagy épp kenuzni vágyók könnyen megtalálhatják számításaikat, de egyedi igényeknek megfelelő élmény- és kalandprogramokat is összeállítanak csoportoknak.
Szombathely és Kőszeg között Gyöngyösfalu határában terül el a Liget erdeje, amely a szolgáltatásaival családoknak, baráti társaságoknak, osztályoknak, cégeknek, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt rengeteg programot és kihívást kínál.
Megjöttek a szörnyek!
Idén újdonsággal is készül a Holdfény Liget:
szörnyek
érkeznek a kalandparkba, e-MonsteRollerek. Ezek a széles kerekű, elektromos járművek, mind a park területén, mind szervezett túrákon különleges élményt nyújtanak a rajta utazónak. Bérbe vehetőek, 14 éves kor felett önállóan is használhatóak, a kisebbek pedig felülhetnek anyu, apu vagy nagyobb tesó mögé a pótülésre.Az adrenalin szerelmeseit kilenc különböző kötélpálya várja. A legkisebbek számára kialakított Katica és Póni pályákat már a 3 évesek is birtokba vehetik, míg az iskolás korosztály három pályán teheti próbára bátorságát és ügyességét. A felnőtteknek szintén három kötélpályaszakasz áll rendelkezésre, és bizony a feketéhez nemcsak ügyességre, de kitartásra is szükség van. A szárnyalás felemelő érzését a Száguldó Denevér pálya nyújtja 15 fergeteges csúszással 750 méter hosszan a fák lombjai között.
Itt repülhetsz is!
Igazi kihívás az ÍrottKavics mászótorony meghódítása, melyen különböző utakon lehet a 16 méter magas csúcsot elérni. A repülés szerelmesei 3 vagy 5 méter magasból bátorságugrásban tehetik próbára magukat. Aki újra gyerek szeretne lenni, lendülhet egyet a szabadesést imitáló óriáshintában, és egy felszabadító sikítással engedheti ki a hétköznapok feszültségét.
Számos élmény- és szabadidős programot kínálnak
földhözragadt
, négykerekű szolgáltatásaik, mint például a quadozás vagy a tekerős gokartok. A Holdfény Expressz szűknyomtávú kisvasúttal pedig beutazható a Liget csendesebb része is, összekötve a vonatozást a meghitt Szent Ilona kápolna látogatásával.Winnetou nyomában
Kevésbé extrém, ám igazi élményt nyújtó szolgáltatások legnépszerűbb elemei a Winnetou vadászösvény 3D-s élethű célállatokkal, valamint az Indián 7-próba. A legkisebbeket várja a pöttyös gombákkal jelzett Manósétány, ahol érdekes ismereteket szerezhetnek a Liget élővilágáról. Szintén a kisebbek próbálhatnak meg
vízen járni
a Vízi buborékban, vagy aranyat is moshatnak a Liget tavában. Elfoglalhatják a játszótér várát, csúszókorong pályákon száguldhatnak, bejárhatják a mezítlábas élményösvényt – egy biztos, unatkozni nem lesz idejük!A Holdfény Liget nem csak gyermekek, hanem felnőttek számára is kiváló születésnapi helyszín, e jeles alkalmakat színes programjainkkal tesszük feledhetetlenné.
Étlen-szomjan sem marad senki! A kalandozások után vagy közben, a Peron Café teraszán egy kemencében sült pizza vagy langalló és egy finom kávé mellett lehet megpihenni. A nagyobb társasággal érkezők saját maguk is gondoskodhatnak a betevőjükről, több bográcsozó hely is rendelkezésre áll, eszközöket, tűzifát sem kell hozni, minden adott hozzá a Ligetben.
Ovisoknak, sulisoknak, felnőtteknek!
A Holdfény Liget tavasszal és ősszel számtalan tematikus programra várja egy vagy több napra a kiránduló osztályközösségeket. Persze nem csak iskolák és óvodák, de cégek is erősíthetik a csapatszellemet a Ligetben. Képzett munkatársaik személyre szabott élménypedagógiai programokon segítenek bármely csoport számára az együttműködés fejlesztésében.
Nyaranta táborozók veszik birtokba a kalandpark Indián rezervátumát, hogy felejthetetlen élményekkel térjenek haza. A 7-18 éves fiatalok három különböző, életkoruknak megfelelő tábortípusban kalandozhatnak, a legfiatalabbakat pedig a Liget napközi várja
haza
minden hétköznap június végétől augusztus közepéig.A 300 fős exkluzív rendezvénysátor kiváló helyszíne céges összetartásoknak, rendezvényeknek, esküvőknek. Az ifjú pár nem csak a lakodalmat tarthatja erdei környezetben, de össze is kötheti életét a Holdfény Liget Szent Ilona kápolnájában, illetve polgári szertartás keretében a Liget fái között mondhatja ki a boldogító igent. Leány- és legénybúcsúk kedvelt helyszíneként sok év tapasztalata segít összeállítani az utolsó, esküvő előtti napok búcsúztatóját.