Felújítás után, nagy durranás előtt a szombathelyi Palace

A bulivonat mégsem áll meg, csak felújítják a szerelvényeket. Legalábbis ez derült ki, amikor megnéztük, hogy mire készülnek a Palace-ben. Folytatódik a party-sorozat, már ezen a szombaton is, de az igazi nagy durranást március közepére tervezi az új tulaj.

Január közepén a Palace Café Facebook-oldalára hivatkozva még arról számoltunk be End of the buli world: Bezár Szombathelyen a Palace 2018. January 19. 11:36 , hogy bezár Szombathely egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, ehhez képest a napokban azt tapasztaltuk, hogy gőzerővel dolgoznak a szakmunkások a Palace vendégterében.

Gőzerővel újítják fel a Palace-t
Gőzerővel újítják fel a Palace-t
Bonyhádi Zoltán

A dolog mögött az áll, hogy tulajdonost váltott a hely, az új gazda, a Galambos cégcsoport pedig kész komolyan áldozni arra, hogy a Palace régi fényében tündököljön. Ott jártunkkor még javában serénykedtek a szakmunkások, akik a festéssel már csaknem végeztek, új hang- és fénytechnikát szereltek be és a belső díszítés is megújult. A szórakozni vágyók már most, február 10-én szombaton (és a jövőben szombatonként) tesztelhetik, hogy milyen lett a placc, 23.00-tól DJ Söri és Bori DJ kiváló slágerekkel várja a nagyérdeműt. (Érdemes időben érkezni, mert a minőségi klubhangulat érdekében létszámkorlátot határoztak meg a szervezők, akik a bulira a 20 feletti korosztályt várják!)

Gőzerővel újítják fel a Palace-t
Hétvégéig minden a helyére kerül
Bonyhádi Zoltán

És ez még nem minden, úgy tudjuk, nem csak a fogadó tér, de a konyharész is hamarosan alapos ráncfelvarráson esik át, és március közepén - hosszú évek után - várhatóan újra ki is nyit. A tulajdonos a minőségi gasztronómiát nívós programokkal kívánja társítani, egy-egy tematikus est keretében várhatóan színházi fellépőket, zenészeket és egyéb jól fogyasztható tartalmakat kínál majd régi és új közönségnek. Erről részletek később, addig is: #szombatonpalace

Hogy kerül a Galambos cégcsoport a Palace-ba? Nos, a vállalat nem csak fuvarozással és logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozik, de évek óta jelen van a vendéglátásban is, egyik cége, a Galambos Grill Kft. működteti a vépi Mad-Mex éttermet. A hírek szerint a Mad-Max csapata viszi majd a Palace Bistro & Club konyháját is.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!