A kóros elmeállapotú férj baltával akarta megölni feleségét

A férfi 48 éve házasságban él feleségével.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség indítványozta egy 80 éves férfi előzetes kényszergyógykezelését előre kitervelt emberölés kísérlete miatt - közölte Magyarország Ügyészsége.

A nyomozás adatai szerint a férfi 48 éve házasságban él feleségével, azonban italozó életvitele miatt, illetőleg mivel alaptalanul azt állította, hogy a felesége és a fia meglopja őt, rendszeresek voltak közöttük a viták.

2018. november elején ismét azzal gyanúsította feleségét, hogy meglopta, és közölte vele, hogy ezt nem éli túl, majd pár nap múlva két gázpalackot hozott a Parasznya településen lévő lakóházukba annak ellenére, hogy ő villanytűzhelyt használt. Két hét elteltével az esti órákban a feleségétől elkérte a baltát azzal, hogy fát akar hasogatni, azonban a balta fokával erőteljes ütést mért a felesége fejére. A nő megszédült, ezután további ütések következtek, mire a feleség védekezés közben megragadta a baltát, mire a férfi a kabátjából elővett egy csővázas széklábat, és azzal ütötte meg, miközben többször kijelentette, hogy „most meghalsz!”

Amikor felhagyott a bántalmazással, a felesége kimenekült a lakásból, ezután feltehetőleg egy gázpalack segítségével felgyújtotta a lakóházat. Az épület teljesen kiégett, és a tűz továbbterjedését a helyszínre érkező tűzoltók akadályozták meg.

A férfi kóros elmeállapotú, amely képtelenné tette arra, hogy a cselekménye következményeit felismerje. Így megalapozottan feltehető, hogy kényszergyógykezelésének van helye, és a bűnismétlés megakadályozása érdekében a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte előzetes kényszergyógykezelését 6 hónapi időtartamra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek