Minden, ami csak egy álomesküvőhöz kellhet

Harmadszorra rendezik meg az Esküvői Kiállítást a Hotel Caramellben, ahol megtudhatunk mindent, amit az esküvőkről tudni lehet.

Egyszer mindenki életében eljön az az alkalom, mikor élete talán egyik legfontosabb döntését hozza meg: azt, hogy kivel szeretné eltölteni hátralévő napjait, kivel akarja megosztani örömét-bánatát, ki mellett szeretné álomra hajtani a fejét egy hosszú nap után. De ahhoz, hogy ez a nap olyan tökéletes lehessen, mint amilyennek lenni kell, hogy mindenki a legkedvesebb emlékei között tartsa majd számon, és boldogan meséljen róla a következő generációknak, bizony sokat kell készülni.

Mert meg kell találni azt a bizonyos tökéletes menyasszonyi ruhát, amiben mikor a leendő férj először megpillantja szíve választottját, még a szava is elakad; és persze meg kell találni a hozzá illő öltönyt, hogy a vőlegény büszkén várhassa az oltár előtt jövendőbelijét. És kellenek majd ruhák a koszorúslányoknak, az örömszülőknek és a tanúknak is, elvégre ez a nap nekik is nagyon fontos, hiszen olyan emberek kötik össze az életüket, akiket mindannyian szeretnek.

A rendezvényen a házasulandó párok minden felmerülő kérdésükre választ kaphatnak
Nyugat.hu

Figyelni kell a menüre, hogy olyan ételeket szolgáljanak fel, amiket minden vendég szívesen fogyaszt, és nem szabad megfeledkezni a tortáról sem, hiszen nemcsak finomnak, hanem kellően szemrevalónak is kell lennie. Aztán ott van még a menyasszonyi csokor kérdése, no meg a meghívók, azokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. És ki készítse a fényképeket, és a videót? És ki zenéljen?

Erre a sok fontos kérdésre mind választ kaphat egy helyen, ha ellátogat a Hotel Caramell, a Villa Rosato és a soproni Aphrodité Esküvőszervevző Iroda szervezésében megrendezésre kerülő Esküvői Kiállításra január 12-én. Idén már harmadszor rendezik meg az esküvőnek ezt az örömünnepét, ahol már sok boldog párnak segítettek életük Nagy Napjának problémamentes lebonyolításában.

Tájékozódhat a legújabb esküvői trendekről is az, aki ellátogat a kiállításra
Nyugat.hu

Itt ugyanis nem csupán szebbnél szebb ruhákat tekinthetnek meg az érdeklődők, de tájékozódhatnak a legújabb esküvői trendekről, frizurákról, sminkekről, cipőkről, kellékekről, szóval mindenről, ami csak egy eszményi esküvőhöz kellhet. Segítséget kapnak az étterem kiválasztásában, a dekorációban, és jelen lesznek még zenekarok és DJ-k is. Aki a jövőt szeretné kifürkészni, akár még jósoltathat is, vagy részt vehet fitnesz és egészségügyi tanácsadáson. Édesszájúak ne hagyják ki az esküvői torta kóstolást!

A kiállításon a részvétel teljesen ingyenes, és minden résztvevőt szívesen látnak a Caramell Hotelben vasárnap (január 12-én), 10 és 18 óra között.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!