Öt évre ítélték a több ember halálát okozó sofőrt

Másodfokon jogerősen 5 év szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki 2014-ben a Mezőfalva és Nagyvenyim közötti úton balesetet okozott. A vádlott 2014. november 1-jén este, ködös időben,személygépkocsijával egy kocsisor előzésébe kezdett, majd észrevette, hogy szemből egy autóbusz közeledik.

A baleset elkerüléséért hirtelen kormánymozdulattal visszatért a saját sávjába és nekiütközött a szabályosan közlekedő egyik autónak, amely így frontálisan ütközött az autóbusszal. E személygépkocsi vezetője, egy állapotos asszony, a férje, valamint egyik gyermekük olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Másik gyermekük súlyos sérülést szenvedett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek