A női portálokon és magazinokban másról sem olvashatunk, minthogy tudományosan alátámasztott kutatásokkal igazolják, létezik a „természetes szépség” elixírje, vagy a tökéletes és „bio” élelmiszerek és kozmetikumok mindenható ígéreteivel kábítanak. De mitől természetes egy szépség? Attól, hogy nem sminkeli magát? Vagy attól, hogy elutasít minden szépészeti beavatkozást? – Ilyen és hasonló kérdésekkel nyitottunk be Szombathely első, a 35 év feletti hölgyek bőrproblémáira gyógyírt kereső központjába: a BOMB Beauty Anti-ageing Stúdióba. Hogy szakemberektől kérdezzük meg, hogyan őrizhetjük meg 40 év körül is természetesen szépségünket.
Forradalmian új kozmetikai kezeléssel, a Belico termékeivel
A Savaria Mozi Árkádsorán (Kőszegi utca 12.) nemrég nyílt hely nem egy hagyományos kozmetika. A letisztult formákat, harmóniát és szépséget mutató stúdió specialitása – meséli Gergye Noémi, az itt dolgozó Belico anti-ageing specialista, - hogy kifejezetten nekünk, negyven-ötveneseknek kínál bőrfiatalító, megújító arckezeléseket. Ráadásul káros mellékhatások (botox, adalékanyagok, tartósítószerek) nélkül, megfizethető áron
.Noémi szerint ugyanis – amit magunkon is tapasztalunk - 35 év felett jelentkeznek a komolyabb bőrproblémák: „Ebben a korban a bőrképet nem a genetikai adottságok, hanem a mindennapi, testre-szabott bőrápolás, a legmegfelelőbb hatóanyagok kiválasztása adja. Egyre nő viszont azon egészségtudatos emberek száma, akik a káros és irritáló anyagokat nem tartalmazó kozmetikumokat keresik. Nekik kínáljuk az ideális megoldást, ezeket a forradalmian új kozmetikai kezeléseket, a Belico termékeivel.”
Amikor a bio már nem elég
A média napjainkban azt sugallja "Használj BIO-t!”, viszont Noémi szerint ez a kritérium a bőrproblémákkal küzdőnél önmagában már kevés: „Ez kiváló törekvés, de annak, aki a látványos bőrmegújítást keresi, bizony már nem elég. Hiába az egészségtudatos bőrápolás, az organikus összetevők önmagukban jók egy gyulladás lehúzására, egy aknés bőr kezelésére, de csak 20-25 éves korig. Amikor a ráncokkal kell megküzdeni, akkor kevés a bio- minősítés, az eredményes bőrkép javuláshoz aktív hatóanyagokkal is dolgozni kell.”
Itt a szombathelyi anti-ageing stúdióban kizárólag a Belico arcápoló termékeket használják, amelyeknek a stúdió az egyedüli szombathelyi forgalmazója. A legmagasabb minőséget képviselő termékcsalád specialitása, hogy nemcsak a különböző bőrproblémákra, mint a pigmentfoltok halványítása vagy pattanásos bőr tisztítására nyújt megoldást, hanem valódi eredményekkel számolhatnak azok, akik érett bőrükre látványos bőrfiatalító kezelésre jelentkeznek.
A titok – meséli a kozmetikus - a Belico arcápoló krémcsalád összetevőiben rejlik, amelyek a bio jelzőn túl jóval többet is tudnak. A márka filozófiája, hogy a termékek legyenek jól tolerálhatók, egészségesek és hatékonyak. Az első kritérium jegyében a krémek NEM tartalmaznak szilikonokat, PEG vegyületeket, ásványi olaj származékokat, parabéneket, illatanyagokat és állati eredetű összetevőket sem.
A Belico termékeiben a természetes alkotórészeken túl olyan hatékony innovatív, high-tec hatóanyagokkal dolgoznak, amelyek nem károsítják a bőrt, ugyanakkor regenerálják azt: „Ezeket a hatóanyagokat bio-laboratóriumi körülmények között állítják elő, azonban bőr-azonosak. Olyanok, amelyek természetes módon részt vesznek bőrünk felépítésében, csak valamiért a páciens bőrszerkezetében nem megfelelő mennyiségben vannak jelen. Ezeket kell nekünk pótolni.”
Miből áll egy anti-ageing kezelés?
Ha befizetjük magunkat az anti-ageing stúdióba, akkor számtalan egy-másfél-két órás Belico-kezelések közül választhatunk, amelynek első lépése, hogy a kozmetikus bőrdiagnosztikával megállapítja, milyen típushoz tartozunk. Ennek megfelelően személyre szabottan, egy gyengéd arctisztítás utáni peelinggel frissíti a bőrt, meggyorsítva az elhalt hámsejtek lecserélődését. Több összetevőből kikevert nedvességpótló és sejtmegújító maszkot kapunk, majd következik az energetizáló masszázs, vitalizáló, barrier-réteg helyreállító hatóanyagokkal.
Növényi őssejtekkel még látványosabb eredményt érhetünk el
De ha még látványosabb eredményre vágyunk, érdemes kipróbálni a vitalizáló, anti-aging bőrápoló készítményt, amely eredeti, fagyasztva szárított tengeri iringó őssejteket tartalmaz. A krém az öregedés tüneteit pozitívan befolyásolja. A ránctalanítás forradalmian új, egészséget nem károsító módszere ez, amely ráadásul nem is fáj, és mellékhatásai sincsenek. Az itt alkalmazott őssejteket szabadalmaztatott, biotechnológiai szempontból nagyon körülményes eljárással nyerik, nagyon magas tisztaságúak és kiemelkedő hatékonyságúak.
Elasztikus krémgyanta – forradalmian új eljárás
A stúdióban a hagyományos szőrtelenítés is új dimenzióba kerül. Azoknak, akik eddig rettegtek a gyantázás nemcsak puszta fájdalmas élményétől, hanem az utána előjövő piros pöttyöktől, jó hír, hogy a JUST WAX krémgyantákban található organikus összetevők csillapítják az allergizáció okozta tüneteket. A kényesebb területeken az új elasztikus gyanta több esetben csillapítja a fájdalmat és az eredmény is tartósabb. A krémgyantát levendula, zöld teafa és vanília kiszerelésben is választhatjuk.
Minden hónapban új kezelések
Érdemes rendszeresen betérni, hiszen minden hónapban arra az időszakra ajánlható legjobb eljárást választják a „hónap kezelésének”. Most szeptemberben a mikrodermabráziós kezelésre fizethetjük be magunkat. Ahogy Noémi elmagyarázza, ezzel az eljárással „gyakorlatilag fájdalommentesen leradírozzuk a bőrt, eltávolítjuk az elhalt hámréteget, amelynek hatására "föllélegzik", megújul a bőrünk. Nyár után ez a legkiválóbb eljárás a pigmentfoltok eltüntetésére, az arcbőrünk revitalizálására.”
Noémi, mint Belico anti-ageing specialista végezetül még azt tanácsolja, ha tartós bőrképjavulást szeretnénk elérni, nem elegendő havonta egy kezelésre eljönni, a bőr ápolását otthon is folytatni kell. Az eredményt csak azok várják, akik valóban következetes bőrápolással figyelnek oda bőrük tisztaságára és fiatalítására!
Jelentkezz be szeptemberi időpontodra és kapsz egy INGYENES 30 perces BELICO kontroll kezelést, amelynek értéke 4.990Ft!
Amennyiben élsz a lehetőséggel, úgy a kontroll kezelést az előjegyzett kezelésed után veheted igénybe 2 héten belül! Így meggyőződhetsz arról, hogy VALÓBAN milyen eredménnyel jár az, ha következetesen ápolod a bőröd!
Gondolj csak bele!
Itt nem lesznek ígéretek, csak a SAJÁT REFERENCIÁD:
a TE BŐRÖD!