Éljünk Szertelenül!

Lehet beszélgetni egykori függőkkel, lesz drogkereső kutya és Magashegyi Underground koncert is.

A megváltozott társadalmi szerepek következtében egyre nagyobb hangsúly helyeződik a szociális szférára, amikor kábítószer prevencióról, szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzéséről beszélünk. A szülők mellett az oktatásnak és a szociális szférának együttesen, komplex módon feladata, hogy a fiatalok számára minél szélesebb körben biztosítsa a lehetőséget, az információkhoz való hozzájutáshoz.

Nyugat.hu

A Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat tagjainak fejében 2011 nyarán fogalmazódott meg az elképzelés, hogy új prevenciós programot indítsanak Szombathely szakközépiskoláiban. Az öt alkalmas megelőző, felvilágosító program az „Éljünk Szer-telenül” címet kapta. Azt tűzték ki célul a megújult programmal, hogy kiegészült, szélesebb körű információt kapjanak a fiatalok a szenvedélybetegségekről.

Az első órán egy általános tájékoztatót kaptak a diákok a szenvedélybetegségekről. Majd a következő órák mindegyike a függőség egy-egy témakörét érintette: dohányzás, alkoholfogyasztás, kábítószer használat. Ezek az előadások talán abban különböztek a megszokottaktól, hogy interaktív beszélgetésbe vonták be a fiatalokat, hiszen ezek a problémák sajnos közvetlenül vagy közvetett módon érintik őket. Ezen túl önismereti és csoportépítő, -fejlesztő játékokkal is színesítették az órákat.

Az alapprogram zárásaként kerül megrendezésre a 2012. április 27-én a drogprevenciós rendezvényük „Éljünk Szertelenül!” címmel. A szervezők olyan helyszínt kerestek, mely ismert a fiatal célközönségük számára, ezért esett a választás a Savaria Plaza-ra. Mivel a Plaza üzemeltetői fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást, örömmel adtak otthont a rendezvénynek.

A rendezvény a pályázati program keretében valósul meg, melyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével tudtunk létrehozni. A rendezvény alkalmával lehetőséget kínálnak, biztosítanak az iskolák számára, hogy a tanórai kereteken kívül, szabadidős, kötetlen program keretében találkozzanak a fiatalok a megelőzés fogalmával.

Magashegyi Underground - ők koncertezni fognak

Előadást tart Dr. Szemelyácz János addiktológus a serdülőkori szerhasználatról, a Drog A'rt Színpad megjeleníti előttünk a West Balkán tragédiáját, fellép az Újvilág Utca (The Note) zenekar és az est végén zenél a Magashegyi Underground. Közben a rendezvény ideje alatt Információs Pont működik, ahol a LOGO, a Mentőszolgálat, a Bűnmegelőzési Osztály, valamint a Rév Szolgálat munkatársai várják a résztvevőket, akik szívesen csatlakozva a programhoz saját munkaterületükről hozott tapasztalatukkal hasznos információkhoz juttatják az érdeklődőket.

A délután folyamán lehetőség nyílik már absztinens, szermentes, józan életet élő szenvedélybeteggel való beszélgetésre, találkozásra.

„Éljünk Szertelenül” Drogprevenciós rendezvény
Dátum: 2012. április 27. péntek
Helyszín: Savaria Plaza

Programok:

16:00- Kapunyitás
17:00-17:30 Újvilág Utca (The Note) zenekar fellépése
17:50- Köszöntő
18:00-18:45 Előadó: Dr. Szemelyácz János előadása – „Serdülők szerhasználati jellemzői, és ennek következményei”
19:00-19:30 Drog A’rt Színpad előadása – „Szivárvány 2.0, Szösszenetek egy tragédiából”Kivonat Tasnádi István West Balkán című művéből MMIK LOGO Ifjúsági szolgálat Drog A’rt Színpadának előadása
20:15-21:00 Zenei koncert: Magashegyi Underground

Közben:

INFO-PONT: játékos feladatok, teszt kitöltés, információ a szenvedélybetegségekről, szórólap, tájékoztatófüzet osztása RÉV: információs stand; szórólapok, játékos feladatok, tanúságtétel Szombathelyi Mentőszolgálat : újraélesztés, reanimációs program Bűnmegelőzési osztály: drogtáska, „részeg” szemüveg, stand, drogkereső kutya,drog toto; MMIK Logo Ifjúsági Szolgálata: információs stand, játékos vetélkedők

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!