"Az MSZP Sopron és környéke helyi szervezeteként úgy döntöttünk, hogy feloszlatjuk közösségünket és minden tag kilép a pártból. A 35 éve alakult helyi szervezetünk legsúlyosabb döntése azért született meg, mert számunkra emberileg és politikailag egyaránt vállalhatatlan annak a döntésnek, mind a módja, mind a tartalma, amit a párt országos elnöksége hozott Jakál Adrienn (Párbeszéd) soproni polgármester-jelölti indításáról" - áll az MSZP Sopron és környéke feloszlott helyi szervezetének közleményében.
"Jakál Adrienn személyét elfogadhatatlannak tartjuk, ezért támogatni sem tudjuk. Ezt többször elmondtuk és erről döntést is hoztunk, amit az országos vezetés is tudott. Számunkra a baloldaliság, az erkölcs, a morál, az adott szó, az empátia, a szolidaritás, mások tisztelete, a szavahihetőség és a hitelesség a legfontosabb alapértékek, mindig ezen elvek alapján vettünk részt a helyi közéletben. Ezzel szemben Karácsony Gergely nyomására Kunhalmi Ágnes, Komjáthi Imre, Hiller István, Molnár Zsolt az MSZP helyi szervezetének akarata ellenére Jakál Adriennt indítják Sopron polgármester-jelöltjeként. Ezzel gyakorlatilag az MSZP országos elnöksége feláldozza a 35 éve működő soproni szervezetét, annak összes tagját, egy mindig összetartó baloldali közösséget azért, hogy a Párbeszéd belső személyi problémáit, a saját pártjában sarokba szorított, gyengekezű Karácsony Gergely gondjait megoldja"
- írják a soproni szocialisták döntésük magyarázataként."Tisztességtelen és jogtalan döntésnek tartjuk, hogy az MSZP országos vezetői semmibe vették az alapszabályban számunkra biztosított jelölési jogot, ami egy demokratikus döntés alapja. A munkát, kenyeret követelő „vörös és csípős” társelnökünk a háttérben bizniszelő kamu szocialisták bábjaként szó nélkül, sőt minket támadva asszisztálta végig ezt a gyalázatot. Az országos elnökség többszöri kérésünkre és jelzésünkre sem volt hajlandó visszatérni az alapszabály által előírt működéshez. Mára ezeknek az embereknek a döntéseit és tetteit csupán a saját egzisztenciális pánikreakciói határozzák meg. Kizárólag az lebeg a szemük előtt, hogy a következő ciklusban is megélhessenek valahogy a politikából és ezért bármin és bárkin átlépnek.
A szervezet feloszlatására azért került sor, mert a kialakult helyzet olyan súlyos becsület- és arcvesztést okozott volna a soproni szervezet tagjai körében, amit sem emberként, sem pedig politikusként nem tudunk, és nem is akarunk elviselni.
Ezért nem maradt más választásunk, megőrizni önbecsülésünket és tisztességünket, ha már ez a párt vezetőinek nem sikerült. Bejelentjük: rajtunk kívülálló okok miatt, pártként nem tudjuk betartani a korábban már megkezdett helyi együttműködésben adott szavunkat a többi demokratikus párt és civil szereplők felé. Mindezért a szervezet feloszlik, tagjai pedig kilépnek az MSZP-ből. Sovány Endrét, civil és független polgármester-jelöltet, párttagság nélkül is, mint a frissen megalakult Szegfű-baráti kör, mindannyian támogatjuk!
Köszönjük tagjaink és szavazóink 35 éves támogatását és bizalmát, és azzal búcsúzunk a helyi közélettől, hogy mindig Sopron város érdekeit tartottuk elsődlegesnek, szociáldemokrata értékrendünket pedig párttagság nélkül is megőrizzük!" - áll a közleményben.