Nem a fényfesztivál miatt mentünk arrafelé, és bevallom, először nem is igazán örültünk neki, merthogy a pécsi és Pécs környéki szállások alaposan megfogyatkoztak a hétvégére.
De ha már így alakult, péntek délután mégiscsak felszállunk a távolsági buszra, mondván tizenvalahány kilométert megér, hogy megnézzük, mi ez az egész.
Hat óra körül még meglehetősen kevesen vannak a belvárosban, de egyrészt a fény majd a sötétben él igazán, másrészt Pécs mindig is bagoly típusú város volt.
De azért valamennyi készülődés már látszik, a Széchenyi téren utcaszínház szórakoztatja a nagyérdeműt, a kedvenc helyünkön pedig azt mondják, ma nincs pincér, csak a pultnál szolgálnak ki, mert később őrület lesz.
Az információs pavilonnál sikerül egy térképes programajánlót jussolni, amiből jobban összeállt a fesztivál logikája, amely első blikkre meglehetősen kaotikus.
A leglátványosabb és legnagyobb tömeget a Zsolnay Light Art fényfestőverseny vonzza. Ez a program a Dóm téren van, pontosabban a Székesegyház falán, merthogy az épületre vetítik ki a versenyalkotásokat. Mit ne mondjunk, elég látványos a „vászon” maga is, erre jön rá a fényfestés.
A vetítések fél 10-kor kezdődnek, idén öt alkotás ment rotálva. A győztes (és a közönségdíjas) a spanyol Los Romeras, amely így festett fényt a templomra:
A téren egymás mellett sorakoznak a borosok (nyilván a környékről), kürtőskalácsosok (ez kötelező elem minden fesztiválon), kereskedők (komoly a felhozatal a világító kütyükből), a közeli KIOSZK-ban pedig már mennek a koncertek.
Közben ide-oda vonul a tömeg, ami a fesztiválok sajátja. A pécsi fényfesztiválnak meg főleg, merthogy a programsorozat másik lényeges eleme a „Fény útja”.
Ez gyakorlatilag egy húsz állomásból álló művészeti program, látványos, olykor meghökkentő fényinstallációkkal, egy részük ingyen, másik karszalaggal (1500 forint) látogatható. Ha valaki az összeset meg akarja nézni, több kilométer gyalogolhat a belvárosban és környékén, nem is beszélve az egyéb helyszínekről és programokról.
Koncertek, utcaszínházak, DJ-k, képzőművészeti alkotások, gyerekfoglalkoztatók és fene tudja, még mi minden történik a négy nap alatt.
Az alapból is nyüzsgő Pécs este még jobban felpörög, van, akik a térkép alapján róják az utcákat, mások egyszerűen csak sodortatják magukat az árral, és ami érdekesnek ígérkezik, ott megállnak.
Nekem közben az jut eszembe, hogy jól ki van ez találva. A fény és a fénnyel való játék mindenkit érdekel, ráadásul adva van hozzá a város kivételes építészeti és kulturális öröksége, mediterrán hangulata és nyitottsága.
Ez utóbbi kell például ahhoz, hogy senki nem ütközik meg azon, hogy az amúgy fénnyel befestett Széchenyi téri dzsámi oldalán egy DJ nyomja az elektronikus zenét, míg a másik dzsámi kupolájában egy audiovizuális fényfestmény megy, amelyet a látogatók a szőnyegeken hanyatt fekve néznek.
Amikor megyünk az éjféli buszhoz, a közeli bevásárlóközpont még nyitva, közepén egy több ezer LED-golyóból készült, az érzékeinket összekuszáló installáció, amelyek között több tucatnyian, főként tinik állnak és vígan szelfizik magukat.
Lám, van olyan művészet, ami beszippantja a fiatalokat.
A pécsi fényfesztivált láthatóan ügyesen összerakták, úgy tud tömegekhez és nemzedékekhez szólni, hogy nem megy le kutyába, azaz magabiztosan az esztétikai és művészeti vállalhatóság határain belül marad. Ez – mondjuk ki - önmagában is nagy szó az általános profitéhség és a kormányszinten propagált giccs korában.
Szombaton hegyet mászunk, erről legközelebb, de vasárnap este visszamegyünk még egy kis ráadásra.
Néhány helyszín bejárása után kiülünk egy Széchenyi téri borbár teraszára, és miközben nézzük a tér eseményeit és fényeit, arra gondolunk, hogy semmi nem menti meg ezt a fesztivált attól, hogy még ennél is sokkal nagyobbra nőjön. Nekünk mondjuk így is megtenné.
