Ha megtisztítaná szellemét, a toronyi II. Spirifeszten megteheti

Hagyományteremtő szándékkal, immár másodszor ad otthon a spirituális élmények kedvelőinek a toronyi Művelődési Ház 2024 június 21-én és 22-én.

2024-ben ismét megrendezik a Vas megyei Toronyban a Spirifesztet, ám ezúttal kétnaposra duzzad a programfolyam, így mindenkinek lesz ideje és lehetősége a teljes testi-lelki megtisztulásra, feltöltődésre és a felszabadulásra.

Az esemény június 21-én veszi kezdetét Szabó Zsolt nyitóbeszédével, melyet egy jógás ráhangolódás fog követni, hogy mindenki kellően ellazulva vehessen részt a további programokon.

Ezek után Galavits Tibor rögtön az első napon bevezeti az érdeklődőket az Ájurvéda, vagyis a hosszú élet gyakorlatának világába.

Ezt követően az első zenés blokk segít, hogy közelebb kerüljünk a lelki békénkhez, ugyanis a D78 balkán és klezmer dallamokkal fogja elvarázsolni a nagyérdeműt.

Maharishi Bhramananda jógi előadását is kár lenne kihagyni, hiszen a meditációk mellett a gyógyító ölelések és a gyönyörű pillanatok is terítékre kerülnek, egyszóval a mindent is megmutatja, így sokkal jobban érezhetjük magunkat.

1. toronyi Spiri feszt
A szertűz
Pataki Gergely

Az első nap zárásaként először a Rudraksha zenél majd, náluk a keleties vibe igazi feloldódást és összehangolódást teremt, majd Tóth Antal, vagyis Fénylő Csillag tart közös szertűz dobolást. Végül pedig a tűz melletti beszélgetés meghitt pillanatai következnek.

A második nap is hasonlóan eseménydús lesz, hiszen reggel egyből néptánccal hangolódhatunk rá a napi történésekre, amit Kernné Mihácsi Melinda dúla előadása követ a nőiességről és a női kiteljesedésről.

1. toronyi Spiri feszt
Béke és virágok
Pataki Gergely

Ezt egy kétosztatú, dobolással egybekötött program követi, ahol női és férfi szemmel is bemutatják nekünk az ősiséget, s ezzel együtt a régmúlt világot. Az előadás első felét Baranyi Katalin, a másodikat Szemző Gábor (Szem) fogja tartani.

Ezek után pedig mi más is jöhetne, ha nem a lovaglás, csikósbemutatóval és pusztakocsikázással, na meg íjászattal.

2024 Spirifeszt programok
A 2024-es programok
Spirifeszt

A második nap végén Avas Bendegúz tart hangszerbemutatót, majd a Karakürt ezek jó részén nagy valószínűséggel játszani is fog: elhozzák Toronyba is az ethno-folk-neopagan-ambient dalamokat, melyek méltó lezárását adják a két napos forgatagnak.

Ez pedig egy valódi szittyarollerről készűlt videó.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kultúra