Ahogy minden évben, úgy az idén is közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) civileknek felajánlható 1 százalék kedvezményezettjeinek listáját.
Ebből kiolvasható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az adózók továbbra is az egészségügyet, a gyerekeket és az állatmentést támogatták elsősorban.
Viszont – nem kis meglepetésre - az első helyen egy média végzett. A Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány 416 millió forintnyi támogatást kapott közel 37 ezer támogatótól.
2024-ben a legtöbb támogatást kapott szervezetek:
Köszönjük a támogatásotokat!
A Nyugat Média és Világháló Egyesület 2024-ban 124 adózó 1 százalékát kapja. A felajánlás 1 millió 260 ezer forintot jelent számunkra. Ez szinte teljesen megegyezik a tavalyi számokkal.
Két évvel ezelőtt 718 ezer forint támogatást kaptunk, akkor 91 személy gondolt ránk.
Mindenkinek nagyon köszönjük!Csak veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Ha a továbbiakban is támogatnátok munkánkat, akkor ide kattintva megtehetitek.