Egy régi gyártelepnek különösen sok mesélni valója van, hiszen sokszor emberek tízezreinek jelentette a megélhetést és szinte a mindennapi életet. Ilyen lehet Kőszegen az egykori nemezgyár is, amelyet még 1896-ban Eisner Kamill és Eisner Frigyes alapított. A telep mára elhagyatottnak tűnik, az egykori nyüzsgésnek nyoma sincs. A főépület vörös téglafala és zöld ablakainak kontrasztja élettel tölti meg az amúgy ridegnek tűnő gyárudvart.
Csövek, rozsdás létra és üres szűk folyosók növelik bennük az elhagyatottság érzését. Sötétedés után talán már nem szívesen kóborolnánk a falai között.
Amúgy ez Magyarország első és egyben utolsó még működő nemezgyára. Bár a termelés már nem ölt nagyipari méreteket, ezek a régi gépek még midig munkára foghatók. „Bizonyított tény, hogy a nemezkészítés … ősibb mesterség és művészet, mint a fonás vagy a szövés." Állította egykor Berthold Laufer amerikai néprajzkutató.
2014-ben diákok egy csoportja próbált megoldást találni, hogyan lehetne hasznosítani az egykori főépületet. Egy olyan helyet vizionáltak, amely minden szempontból előremutató, gazdasági és környezeti szempontból fenntartható, és magában foglalja a jelenleg is működő nemezgyárat. A terv terv maradt.
Az épületek végében a Gyöngyös patakra épített zsilip egyidős a gyárral. Bár az 1998 –as árvíz szinte elpusztította, felújítása láthatóan, csak funkcionálisan valósult meg. Helyi idegenvezetőm szerint a zsilip utáni kimélyített meder egy darabig amolyan városi strandként szolgált.
A félig leszakad híd, ami a zsilipen átvezet, a szépen sorakozó fogaskerekek és a kopottas zöld festék elegye egy fotós számára izgalmas témát kínálnak.
És így a végére esetleg, ha valaki nem tudná mi is az a nemez:
„A nemez ősi eredetű textil, amit hagyományosan birkagyapjúból gyúrnak vizes közegben. A nemezkészítők megkülönböztetik a kézzel előállított nemezt a gyári, műszaki nemeztől, bár készítésük alapja azonos. A nemezt a textiliparban és gyakran a köznyelvben is filcnek nevezik” (Forrás:Wikipedia)
