Kustos Júliáról legeslegelőször az derült ki, hogy jobb szereti, ha Julcsának szólítják, így az est további részében a moderátor, Boros Ferenc is ehhez tartotta magát, én is ehhez fogom.
Julcsa a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, 2013 óta publikál. Verseit és prózáit az Élet és Irodalom, a Műút, a Tiszatáj, az Alföld, a kolozsvári Helikon, a Csillagszálló és a Hévíz is közölte. 2018-ban Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjban részesült.
Az írás már egészen kis korában, 9-10 évesen fontos szerepet játszott az életében, ugyanis ekkor kezdett naplót írni. Nem sokkal később már verses formában írta le mindazt, ami foglalkoztatta.
Ami engem foglalkoztat, azt úgy is írásba lehet önteni, hogy ne legyen túl direkt. A forma mögött szeretném megbújtatni a tartalmat.
Az első komolyabb szakmai sikereit szakkolis éveiben érte el. Arról mesélt, hogy ezekben az időkben gyökeresen megváltozott az élete, mivel a nyugodt, szombathelyi közegből kiszakadt és Pestre költözött. Az is nagy lendületet adott neki, hogy míg a gimnáziumban „békén hagyták”, azzal foglalkozhatott, amivel akart, és nem állítottak vele szemben komoly elvárásokat, addig a szakkollégiumban nagyon is magasan volt a léc. Ezt megfeszített munka árán tudta csak megugrani, de utólag visszagondolva megérte ennyit küzdenie, ugyanis itt tanult meg „igazából” írni és olvasni.
A Bájolón Julcsa felolvasta többek között az Ikarusz, a Bizalom és a Név nélkül verseit, majd az ezek mögött meghúzódó alkotói folyamatokról mesélt.
Régebben úgy dolgozott egy-egy versén, hogy mindent leírt, ami eszébe jutott az adott téma kapcsán. Ezután addig húzott ki szavakat, mondatokat, gondolatokat, majd formálta az írást, míg végül vers nem született belőle. Újabban jegyzeteket ír, majd ezeket a jegyzeteket fésüli össze.
Julcsa azt is elmondta, hogy a publikálás előtt verseire vár egy „érési folyamat”. Ez azt jelenti, hogy elsüllyeszti őket egy mappába, ahol nincsenek szem előtt. Legközelebb két-három hónap múlva veszi elő őket, hogy újra olvassa. Szerinte erre azért van szükség, mert így friss szemmel könnyebben észre veszi a hibákat. Van, hogy háromszor is megérlel így egy verset, mire úgy dönt, hogy készen áll a publikálásra.
Most a 2018-ban elnyert Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíj keretében párhuzamosan dolgozik egy regényen és legújabb verseskötetén. A regényírás még nagyon ismeretlen terep számára, de szerinte rengeteg izgalmat rejt és persze nehézséget is, de élvezi a kihívást.
A vers és regény alkotása közti különbséget leginkább úgy írná le, hogy míg az egyik a fejében cikázó képek megragadásáról és formába öntéséről szól, addig a másik egy sokkal összetettebb és nagyobb türelmet igénylő folyamat. Regényíráskor nem elég kiragadni egy képet a sok közül, azt a helyére kell tenni a „képsorozatban”, ami egy szerkesztőibb feladat.
Arra a kérdésre, hogy miből merít ihletet, egy nagyon frappáns mondattal válaszolt.
Írói szemmel élem az életem, de ezt már nem tudom ki-be kapcsolni.
