Akár hétfőn, akár nyolc nappal később, de az országgyűlés elfogadja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Az ellenzék szerint viszont ez a törvény túl nagy felhatalmazást ad a kormánynak, gyakorlatilag rendeleti kormányzást jelent. Jogosnak érzi az ellenzék tiltakozását?
Két dolgot érdemes elválasztani egymástól. Nyilvánvaló, hogy a rendkívüli helyzetek határozott vezetőket, rendkívüli döntéseket és ehhez szükséges kivételes eljárásokat igényelnek. Egy ilyen válsághelyzetben nem lehet a parlament döntésére várni, nem alkalmas a normál demokratikus ügymenet a gyors és hatékony válságkezelésre.
Ugyanakkor a rendkívüli felhatalmazás nem jelenthet időben korlátlan hatalmat, az ókori Rómában például a köztársaság idején a vészhelyzetben kinevezett diktátor különleges jogkörei fél év után megszűntek. A mostani magyar vitában is ez a legtöbbet támadott pont: az ellenzék azt akarja elérni, hogy legyen előre rögzített határideje a parlament kikapcsolásának és a rendeleti kormányzásra való felhatalmazásnak.
Szerintem ez méltányolható felvetés: a kormány erősítené a bizalmat, ha beépítene a törvényjavaslatba egy - akár később meghosszabbítható - határidőt.
Az ellenzék szerint ezzel saját rendkívüli hatalmát akarja bebetonozni a Fidesz. Megvan erre az esély?
Miközben azt mondom, hogy bizalomerősítő lenne egy határidő megadása, azokat a felvetéseket, amelyek szerint azért nincs a javaslatban ilyen, mert ezt kihasználva akar diktatúrát létrehozni a Fidesz, amelyet majd a járványveszély elmúlása után is életben tart, nem nagyon tudom értelmezni. Legalább három okból.
Egyrészt azért, mert ez a politikai ellenfél olyan mérvű diabolizálása, ami sajnos a másik oldalon sem ritka, de aminek a politikai hisztérián túl nem sok értelme és haszna van. Másrészt, mert nem igazán értem, hogy egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánynak milyen politikai haszna lenne a saját kétharmados többségének tartós és tudatos kikapcsolásából, amely egyben az ország teljes kiszakítását jelentené a demokratikus államok közösségéből.
Harmadrészt, mert ha valóban diktatúrát akarna a miniszterelnök bevezetni, akkor azt eddig is megtehette volna és a járványveszély után is megteheti, hiszen a kétharmados többségével olyan alkotmányt írhat, amilyet csak akar, akár az alkotmánybíróságot és a négyévenkénti választásokat is kivéve belőle, ehhez nincs szüksége a járvány paravánjára.
Összességében szerintem ez a diktatúra-vita ebben a helyzetben nagyon ártalmas, ahogy ártanak az olyan elképesztő mondatok is, amelyekben az ellenzéket azzal vádolják kormánypártiak, hogy a vírusnak drukkol. Most, amikor valóban nemzeti egységre lenne szükség, meg kellene próbálni valahogy a politikai ellenfélben is meglátni a másik embert, és nem egyből a legrosszabbat feltételezni.
A kormány egyre kevesebb konkrétumot közöl a járványról. Mi lehet ennek a politikai oka?
A kormányt ebben a válsághelyzetben ezerféle kritika éri a döntéseiért és a kommunikációja okán is. Nyilván ezek egy része indokoltan, egy másik része viszont jogosnak látszik, mondjuk a tesztek alacsony száma miatt, a területi adatok eltitkolása okán vagy éppen egy-egy kioktató nyilatkozat kapcsán.
Ugyanakkor azért érdemes néha arra is gondolni, hogy itt egy olyan válság szakadt hirtelen a kormány nyakába, amellyel korábban még senki nem találkozott. Nem biztos, hogy minden döntés mögött valamilyen ördögi tervet, gonoszságot, politikai szándékot kell feltételezni, vakrepülésben - márpedig a legtöbb kormány az első hetekben egyértelműen ezt gyakorolja - több a kapkodás, az improvizáció, mint az ördögi ravaszság.
Ráadásul nem is annyira rossz az összkép: egyelőre nem lehet azt állítani, hogy a kormány ne próbálná meg kezelni a válsághelyzetet. Megoldani nyilván nem tudja, azt csak az emberek fegyelmezettsége és az idő múlása teheti meg, de amire képes, azt láthatóan megteszi.
A törvényjavaslat börtönnel fenyegeti azokat, akik megsértik a törvényt. Rémhírterjesztőknek minősíthet például olyanokat, akik eltérnek a hivatalos kommunikációtól, és nem hivatalos adatokat, tapasztalatokat is közölnek. Mi a véleménye arról, hogy a nem kormánypárti sajtó lehet a célkeresztben?
Nagyon remélem, hogy nem. A sajtónak kulcsszerepe lehet a válság sikeres kezelésében, és úgy látom, hogy az első napok bizonytalanságai után a legtöbb sajtótermék megértette, hogy nekik a járvány idején most nem ilyen-olyan célú politikai tartalmat kell gyártaniuk, hanem az embereket kell információkkal segíteniük. Ebbe pedig időnként a megalapozott kritika is beletartozhat: ha valami nem jól működik, arról a döntéshozóknak és az embereknek is hasznos tudni.
Több, a városi képviselő-testületben kisebbségben lévő kormánypárti polgármester is arra használja a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet, hogy a képviselő-testület korábbi döntéseit visszavonja. Vannak törvényes lehetőségek annak megakadályozására, hogy egy városvezető egyeduralmat vezessen be?
Megkülönböztetném az ilyen helyzetekben szükséges erős vezetőt és a mini-diktátort. Akik az utóbbi útra lépnek, azoknak azért érdemes átgondolniuk, hogy később a mostani lépéseikkel el kell majd számolniuk: a politikai ellenfeleikkel szemben is, de leginkább a választók előtt.
Aki csak annyit ért meg a válsághelyzetből, hogy most pár hónapig mindent átvihet erőből, azt később kemény évek várhatják majd a helyi közéletben, ha visszatér a politika normál állapota.
A járvány miatt most gyakorlatilag leállt a közélet, csak nyilatkozatok, közlemények jelennek meg. A járvány elmúltával számíthatunk-e a politikai közbeszéd, a politikai küzdelem stílusának megváltozására?
Sokan mondják most, hogy a járvány után nem lesz olyan a világ, amilyen volt, sok mindent átértékelünk, átgondolunk. Őszintén szólva én csak remélni tudom, hogy így lesz, de sajnos valószínűbbnek tartom, hogy a rendkívüli sokk elmúltával mindenki ugyanott folytatja majd az életét a gazdaságban, a politikában és a magánéletben is, ahol járvány miatt felfüggesztette. Pedig jó lenne megérteni az üzenetet, ha azt nem is küldte senki, csak így alakult.
