Manapság már elengedhetetlen része az életnek a digitális világ és bizony a jövőben is az egyre csak fejlődő technológia fog uralkodni. Ezért is jött létre még 2014-ben Budaörsön az első élményalapú programozó iskola, a Logiscool, mely azóta tovább terjeszkedett 14 országba, hogy a 6-18 éves gyerekeket élményalapú módon tanítsák meg kreatívan programozni és logikusan gondolkodni.
Jelenleg több mint 90 helyszínen vezetik be a robotika rejtelmeibe a fiatalokat, köztük Szombathelyen is, ahol egy igazán példaértékű együttműködés kezdődött még 2018 őszén
Jótékonyságból jeles: a robotika oktatást protezsálja az Aptiv 2018. November 14. 07:29 . A Logiscool és alapítványa, a Digitális Tudásért Alapítvány ugyanis olyan neves támogatót tudhat maga mellett immár második éve, mint az Aptiv Services Hungary Kft.
A korábban Delphi Hungary Kft.-ként ismert cég a tavalyi adomány után idén is 1,8 millió forinttal támogatja három szombathelyi iskola 12 tehetséges diákjának oktatását. A pénzösszeget jelképező hatalmas csekket Kopfensteiner Eszter, az Aptiv HR menedzsere adta át Breuer Anitának, a Digitális Tudásért Alapítvány kuratóriumi elnökének.
„Szívből jön a támogatás, a helyi vezetőség különösen szívügyének tekinti a tehetségek és a rászorulók segítését. Tekintve, hogy autóipari cég vagyunk profilunkba vág a Logiscool támogatása. Emellett viszont nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a jövő nemzedékét tanítsuk és fejlesszük, ez pedig tökéletesen kombinálható azzal a tevékenységgel, amit a Logiscool végez” – mondta Kopfensteiner Eszter.
A kurzusokon kívül táborokat is szerveznek a gyerekeknek és versenyeken is indulhatnak. Az Aptivval kötött együttműködésnek hála pedig a két félévből álló kurzus végén a diákok megnézhetik majd azt is, hogy miként működik a való világban ez az iparág, ugyanis gyárlátogatáson vehetnek majd részt.
Az Aptiv és a Társadalmi Felelősségvállalás
Az Aptiv Szombathely csapata büszke arra, hogy csatlakozhatott ehhez a kezdeményezéshez, mivel elkötelezettek a helyi közösségek támogatása iránt.
A helyi közösséggel történő együttműködés érdekében az Aptiv folyamatosan kutatja a támogatás lehetőségeit és hogy milyen módon fektethet be a jövő generációjának szakértelmébe.
Az Aptiv Szombathelyen
Az Aptiv 1991 óta működik Szombathelyen. A vállalat jelenleg két üzemet működtet Szombathelyen – több mint 2000 fő alkalmazásával –, amely üzemek autóipari alkatrészeket állítanak elő piacvezető, elsősorban európai autógyárak számára.
Az Aptiv a legújabb elektronikai, elektromos és aktív biztonságtechnikai technológiák alkalmazásával olyan termékeket biztosít az autógyártóknak, amelyek által a járműveket a még inkább környezetbarát felépítés és működés, a biztonság, valamint a külvilággal való még fokozottabb összekapcsoltság jellemez.