Meghamisított jegyzőkönyv miatt emeltek vádat egy zalai jegyző ellen

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy kistelepülés jegyzője ellen, aki meghamisította egy önkormányzati ülés jegyzőkönyvét – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Jánky Judit közölte: az 50 éves férfi egy Nagykanizsa környéki település jegyzőjeként tevékenykedett. Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy az eset Sormáson történt.

A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester között kialakult bizalmi válság miatt a polgármester 2015. november 18-ára képviselő-testületi ülést hívott össze. A nyilvános ülés után zárt ülést rendelt el, amelyen a képviselők titkos szavazással és minősített többséggel visszavonták az alpolgármester megbízását, majd újat választottak helyette.

A döntés azonban jogszabályellenes volt, mert a vezetői megbízás visszavonásáról kizárólag az érintett kérésére lehet zárt tárgyaláson dönteni, az alpolgármester viszont erről nem is tudott.

A jegyző a zárt ülésről készült jegyzőkönyvben a valóságtól eltérően mindössze két napirendi pont tárgyalását rögzítette. Az alpolgármesteri megbízás visszavonására vonatkozó polgármesteri előterjesztést, valamint az emiatt szükségessé vált egyéb intézkedéseket hamisan a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvben szerepeltette.

Mivel a jegyző hivatalos személyként, hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglalt közokiratba, a Nagykanizsai Járási Ügyészség közokirat-hamisítás miatt vádat emelt ellene, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek