„Idén nem lesz Szombathelyen óriáskerék, mivel nem sikerült megállapodni a vállalkozóval” – mondta lapunk kérdésére Nemény András polgármester még október végén, amikor bejelentette, hogy mégis lesz adventi díszkivilágítás.
Mi pedig már néhány héttel előtte megjósoltuk, Megvan az idei szombathelyi adventi vásár időpontja! 2022. October 06. 07:30 hogy valószínűleg így lesz, hiszen már a tavalyi adventi vásár után sem nyilatkozott pozitívan az óriáskereket üzemeltető Horváth Luna Park Kft. ügyvezetője.
Horváth Mihályné azt mondta februárban, amikor bontották a kereket, hogy sokkal rosszabb volt az a szezon, mint a két évvel korábbi. És bár pontos számokat nem közölt, abban már akkor biztos volt, hogy minimum 30 százalékos volt a visszaesés, így örültek, hogy talpon tudtak maradni.
És bár 2022-ben is szerettek volna jönni, nagyot fordult a világ mindenkivel. Erről beszélt most lapunknak Horváth Mihályné, amikor arról kérdeztük, miért nem volt idén óriáskerék Szombathelyen.
„Három óriáskerekünk van: Szegeden, Tatabányán és Keszthelyen, az utóbbit szoktuk vinni Szombathelyre. A jelenlegi anyagi helyzet miatt viszont nagyon átgondoltuk a dolgokat és végül arra jutottunk, hogy inkább nem visszük semerre, marad Keszthelyen” – mondta az ügyvezető.
Majd elkezdte részletezni, hogy pontosan mik is voltak azok a tényezők, melyek miatt végül úgy döntöttek, Keszthelyen marad az óriáskerék:
Emelkedett az áram díja, az üzemanyagár, és magas lett volna a bérleti díj is.
Tehát minden drágult, így nem merték vállalni.„Szóval nem az van, hogy nem akartuk Szombathelyre vinni. Nem magával Szombathellyel volt a problémánk, hanem a jelenlegi helyzettel” – szögezte le Horváth Mihályné.
Hozzátette, hogy több más város is jelentkezett az óriáskerékre, ők azonban mindenképp Szombathelyre hozták volna vissza. És hogy mi várható a jövő évben? Erről is megkérdeztük az ügyvezetőt.
„Tervezünk menni jövőre. Bízunk benne, hogy tudunk is, de nagyon nehéz ezt előre megmondani a jelenlegi helyzet miatt” – mondta.